Valami megfejthetetlen

33. Lucy

33. Lucy
A karácsonyi szünetből visszatérve kezdett úgy tűnni, hogy minden visszarendeződik a megszokott kerékvágásba, de a lelke mélyén mindenki tudta, hogy talán már semmi sem lesz ugyanolyan. Oké, lehet, hogy ez így egy kicsit drasztikusan hangzik, de engem például folyamatosan rémálmok gyötörtek, és a többiek sem voltak valami fényesen, habár határozottan dobott a hangulatukon az én szerencsétlenkedésem, illetve hogy Liz és Remus végre egymásra találtak. Igazán leszállhatnék végre az utóbbi témáról, de... aranyosak.
Közeledett a Hollóhát kontra Mardekár meccs (lehet tippelni, hogy kinek szurkoltunk), a házik beadása, avagy minden a lehető legnormálisabban zajlott volna, ha idegileg nem tépáz meg minket a karácsony. És a temetés. Meg a szilveszter. Ráadásul elméletileg ebben a hónapban születik meg a kistesóm, ez is tetézi a helyzetet, főleg számomra.
Az első éjszakámból, amit újra itt töltöttem csak annyi maradt meg, hogy össze-vissza forgolódok, és miután harmadszorra is levertem a takarómat, fogtam a pálcámat és egy könyvet, behúztam az ágyam függönyét, és reggelig olvastam. Ez csak átváltoztatástanon ütött vissza, de pár karikán kívül nem nagyon maradt tapintható nyoma.
Liz eleinte nem nagyon vette észre, talán csak a harmadik napon, amikor alig két órát tudtam aludni, a folyamatosan kísértő rémképek miatt, de akkor rendesen leteremtett. Igyekeztem, de komolyan! Csak sajna... képtelen voltam kiverni a fejemből Danielt. Egyszerűen nem ment. A pillanat, amikor a gerenda lezuhant, a pillanatképet a Mungóból, és a füst szaga, amit mintha folyamatosan éreztem volna, a fájdalom, ami olyan volt, mintha kiszorítaná a levegőt a mellkasomból... mindez olyan dolog volt, amivel nem tudtam mit csinálni. Egyedül Lily tudott kezdeni velem valamit, elmesélte, hogy egy ideig neki is hasonló víziói voltak, de egy idő után elmúltak, viszont ha szeretném, tud nekem álomtalan álom főzetet szerezni, amitől garantáltan tudok majd aludni. Eddig egyetlen alkalom volt, amikor használtam, és akkor sem én kértem meg Lilyt, hanem ő nyomta a kezembe, amikor elszunyókáltam a klubhelyiség kanapéján.
Szóval ilyen szellemben teltek el az első napok, leginkább próbáltuk túltenni magunkat a Mungóban töltött karácsony után.
Lorie-val és Giddel az utolsó napon meglátogattuk anyáékat, és meséltek róluk. Ez is olyan dolog volt, ami kísértett, de közel sem annyira, mint Lestrange, Daniel kétségbeesett tekintete (amit ugyan nem láttam, de el tudtam képzelni), a gerenda lazuhanása, a tűz...
Ez csak egyszerű pánik, egy idő után csak elmúlik. Remélem.
Visszatérve viszont a való életbe, a társaság kezdte visszanyerni az életkedvét, és ez abban is megmutatkozott, hogy a srácok kihívtak minket egy rettentően fontos, és komoly hógolyócsatára. Természetesen azonnal benne voltunk, mint minden őrültségben, szóval egy szombati napon magunkra aggattunk minden meleg ruhadarabot, és leccammogtunk az udvarra, ahol megint térdig ért a hó.
Remus feldobta, hogy csapatokat kéne választani, így a két kapitány Black és Potter lett, végül ezzel a felállással:
Egyes csapat: Black, én, Lily, Remus, Peter
Kettes csapat: Potter, Liz, Alice, Frank, Marlene
Mivel halálosan komolyan vettük az egészet, még a pálcáinkat is félretettük, biztos ami biztos alapon.
És akkor elkezdődött a CSATA. Jó ég. Black megosztotta velünk a rendkívül zseniális taktikáját, bár nem igazán figyeltem, de sebaj, szerintem már hozzászokott. Lényeg a lényeg, mindenki csurom víz volt a végére, én még a sapkám alatt is találtam havat. Ész nélkül lövöldöztük a hógolyókat, bár közelharcban előfordult (khm...), hogy valakinek az arcába vágtam egy adag havat.
- Vigyázz már, ott van Liz! - kiabáltam éppen Blacknek, amikor egy hóbucka mögött hógolyókat készített. Erre a mondatra gyorsan felugrott, kihajított egy hógolyót, aztán vissza. - Hű, ez aztán a telj... - Nem folytathattam, mert Potter eltalált, így ezt nem hagyhattam megtorlatlanul.
Amikor épp nem másokat terrorizáltam, Lilyvel gyártottuk ipari mennyiségben a hógolyókat, amikből Black, Remus és Peter előszeretettel tankolt fel, bár hogy utóbbi mit csinált vele, az rejtély...
Egyszer Black véletlenül engem dobott meg, szóval bosszúból felugrottam a hátára (senki ne kérdezze), és így lövöldöztünk mindenkit, legalább nem kellett rohangálnom.
Egyébként ezek a hóbuckák baromi hasznosak voltak, akik éppen nem egymást üldözték, azok ezek mögött bújtak el, és gyártottak hógolyókat. Bár... jók voltak másra is. Alice és Frank például ott smárolt.
- Futás, futás, futás! - visítottam, és bevágódtam az egyik ilyen bucka mögé, Black pedig szorosan követett.
- Nyugi, megvédelek! - tartotta fel a kezét, ebben a pillanatban pedig eltalát egy hógolyó. Engem.
- Hát ez hatásos volt... - dünnyögtem visszafojtott nevetéssel, Black meg csak a szemeit forgatta. Nem is tudom... volt valami szürreális abban, hogy ott ültünk, teljesen kifáradva, kipirult arccal, és csak néztük egymást... De aztán eszembe jutott, hogy még mindig játékban vagyunk, elszakítottam a tekintetemet Black szürke szemeiről, és kiugrottam a bucka mögül, hogy megtámadjam Lizt.
Egyébként senki sem győzött, mert nehezen állapíthattuk volna meg a nyertes csapatot, szóval inkább csak nevetve mentünk vissza a kastélyba, ahol stipi-stopi felkiáltással elfoglaltam a fürdőt, és vagy húsz percig áztattam magam a forró vízben, de aztán rájöttem, hogy a többiek is várnak szóval gyorsan befejeztem a zuhanyzást.
Amíg a többiek elkészülésére vártunk olvastam (szombat lévén), Lilyvel beszélgettem az asztronómia beadandóról, és észbontó gondolatokon tűnődtem.
- Szerinted a halálfalóknak van egyenpulcsijuk? - kérdeztem, és lelógattam a fejemet az ágyamról, a hajam a földet söpörte.
- Amit Voldi köt nekik karácsonyra? - érdeklődött Liz vigyorogva, mi meg elnevettük magunkat, aztán eszembe jutott valami. Egy kommandóugrással levetettem magam az ágyamról, és elgurultam a padlón, majd benéztem a szőnyeg alá. A lányok értetlenül figyelték a ténykedésem, amíg elő nem húztam egy tábla csokit.
- Ez meg hogy került oda? - vizsgálta meg Lily a darabot.
- Szünet előtt rejtettem el - legyintettem. - Kértek?