13. Lucy

269 23 3
                                    

13. Lucy
A kviddicsmeccs napján a szokásos izgalmamon kívül nem éreztem semmit. Oké, a csuklóm egy picikét fájt, mert amikor tegnap nekimentem Marlene ágyának, elbotlottam a ládájában, nekiestem az ajtófélfának, és az esésemet a kezemmel tompítottam. Nem lényeg.
Szóval Liz keltett fel, aminek köszönhetően csupa víz lett a pizsim (nem egy türelmes alak...). Lent, a nagyteremben már az összes többi csapattag reggelizett, bár Lily és Josh annyira izgultak, hogy csak egy pirítóst tudtak leerőszakolni a torkukon.
Én nyugodtan majszoltam a reggelimet, és Marlene ömlengését hallgattam (fogalmam sincs arról, hogy miről beszélt...), Potter, Black és Liz pedig a stratégiát tárgyalták meg, úgy ezredszerre.
Az öltözőben Potter felállt az egyik padra, és szónokolni kezdett.
– Eljött a nap, amikor összecsapunk a Hugrabuggal, a legkedvesebb ház tagjaival, bár ha kell, vérengző kis szörnyetegekkel! – borzongott meg.
– Arra a másodévesre gondolsz, aki múltkor beléd harapott? – érdeklődtem, de csak Black vihogott fel mellettem ezen, azonban Potter tekintetére elhallgatott.
– Tehát, az elmúlt hetekben olyan sokat gyakoroltunk, hogy még egy profi csapat is megirigyelné a tudásunkat, szóval az a véleményem, hogy bár nem kell lebecsülni az ellenfelet... brr.. másodévesek... – tűnődött el, aztán megrázta a fejét. – Nem szabad lebecsülni az ellenfelet, azonban még így is jobbak vagyunk, mint ők, muhahaha! – fejezte be.
– És íme, az őrület jelei ezen a példányon tökéletesen láthatók – forgattam a szemem.
A pályára kivonulva még mindig elfogott az az érzés, hogy nekünk mindenképp nyernünk kell (legjobb akarok lenni szindróma, elég gyakori), szóval elhatároztam, hogy mindent beleadok.
– Víí, nyerni fogunk! – ugráltam Black mellett, aki értetlenül nézett rám.
– Ryans, fogalmam sincs, honnan jönnek ezek a rohamok, de lehetőleg tartsd őket magadban, ha nem akarsz Ágas mellé bekerülni az elmegyógyba... – tanácsolta összehúzott szemöldökkel.
– Senki sem kérdezett, Dorothea! – néztem rá szigorúan, amitől úgy tűnt, kellően ideges lett ahhoz, hogy simán ráküldjön akárkire egy totálisan pontos gurkót. Hihi.
Egyébként jól sejtettem. A felszállás után körübelül fél órával Potter elkapta a cikeszt, és ennek két, nagyon egyszerű oka volt: először is, a Hugrabug fogója a valaha látott legpocsékabb fogó a földön, másrészt lebombáztunk mindenkit, aki a közelébe ment, és egy ideje amúgy is a cikesz közelében lebegett, csak még pontokat gyűjtöttünk, hogy sárba tiporjuk a hugrabugot. Szó szerint, ugyanis tegnap esett az eső, és minden tiszta sár volt.
Lily kezdeti idegessége eltűnt, ő is önfeledten játszott, Liz mozgása szokás szerint követhetetlen volt, mi pedig Blackkel... hát, lehet, hogy okoztunk pár törést... izé, Wallace első meccse szépen vegződött.
Végül 320-60 pontra nyertünk, a nézők nagy örömére. Amíg mi Blackkel összeütöttük az öklünket (amolyan jelzés, hogy még mindig utállak, de jól játszottál, csak eszemben sincs ezt hangosan kimondani), addig Lily és Liz egymás fülébe susogtak valamit, így érdeklődve figyeltük az eseményeket.
Liz dühösen megrázta a fejét, de Lily könyörgő tekintettel nézett rá. Liz megadta magát, és mérgesen Potter felé lépkedett. Aztán, megállt a srác előtt, megragadta a talárját, aztán közel hajolt hozzá, mire (nem tudom, hogy ki volt az első), megcsókolták egymást.
Mindenki tátott szájjal figyelte az eseményeket, és bár én egy ideje sejtettem már, hogy van valami közöttük, azért ez még engem is meglepett.
Black kérdő tekintetére kivételesen én is csak értetlenül válaszoltam.
– Várj, akkor most csoportos smárolás van? Csak mert Lottie és Thomson, meg Ágas és Price... – tűnődött, aztán vigyorogva rám pillantott. – Ryaaans, kérsz egy puszit? – vigyorodott el. Rezzenéstelen arccal meredtem rá.
– Akarsz egy taslit? – érdeklődtem nyugodtan.
– Szóval nem? – biggyesztette le a száját.
– Felejtsd el! – fontam össze a karom a mellkasom előtt.
Amikor Liz és Potter nagy sokára elszakadtak, a tömeg döbbenten vette tudomásul, hogy nekik ez egyáltalán nem tűnik hétköznapi szituációnak. Csak Lily vigyorgott úgy, mint egy vadalma.
Liz arca totál vörös volt, de amikor a csók felől érdeklődtünk, csak annyit válaszolt:
"De hiszen mi csak barátok vagyunk!"
Erre Black megjegyezte, hogy ő is barátkozni akar velem, csak pechére tarkón csaptam a táskámmal.

Valami megfejthetetlenWhere stories live. Discover now