17. Lucy

232 22 1
                                    

17. Lucy
Győzelmüket követően vidáman odaugráltam Jesshez, aki éppen a társaival beszélgetett, akik egy barátságos biccentés után (megszoktak, hoppá), elhagyták a pályát. Mi is követtük őket, csak sokkal lassabban.
– Valamiért nem lep meg, hogy nyertetek, de ha ez felvidít, nektek szurkoltam – húztam arrébb a hajamat, megmutatva zöld színben pompázó fülbevalómat.
– Igen, rólad mindig egy őrült szurkoló fog ezentúl eszembe jutni! – Vigyorogva húzott magához, ekkor azonban Lottie trappolt oda hozzánk, és valószínűleg engem keresett.
– Nem láttad Lizt? – kérdezte, felhúzott szemöldökkel.
– De, eltűnt Potterrel a Tiltott Rengeteg felé. Nem tudom, és nem is akarom tudni, hogy mit csinálnak! – intettem az erdő irányába. Csalódottan nézett arra, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is vágtatott. – Hát, ez fura volt... – dünnyögtem.
– Szerintem is. Deee... - pillantott rám. – Van kedved ünnepelni? – kérdezte vigyorogva.
– Naná!

***************

– Merlin. Mentsen. Meg. – Minden egyes szónál belevertem a fejem a falba. – Meg. Fogok. Bukni. Az. Összes. Vizsgán – folytattam, és talán még tovább is panaszkodtam volna, ha Lily és Liz nem távolít el a faltól.
– Lucy én is pánikolok, de nem ennyire! – akadt ki Liz. Napok óta mindannyian ezt csináltunk. Hol Lily, Liz, Marlene, esetleg én pánikoltunk felváltva, és amikor egyszerre kezdtük el, na, az volt a legjobb. Engem rendszerint Jess nyugtatott meg, és általában sikerrel is járt, de ma, hajnali háromkor, amikor Marlene véletlenül rálépett Luxra, és felébredtünk, sajnos nem volt a közelben. Hosszan kifújtam a levegőt, aztán nyugodtan huppantam le az ágyamra.
– Oké, most már sokkal jobban vagyok! – mondtam vidáman. A többiek értetlenül néztek rám, mire csak megvontam a vállam.
– Mit gondoltok, milyen lesz a vizsga? – kérdezte Alice, bár ő nem pánikolt, hanem idegesítően nyugodt maradt.
– Nehéz? – meredtem rá értetlenül.
– Jó, azt én is tudom, csak... – Felhúzta a lábait törökülésbe, és ezzel kezdetét vette az egész éjjelen (vagy hajnalon?) át tartó csevej, és mire felkelt a nap, már rég elfelejtettük az RBF-eket. Hiba volt, ugyanis másnap McGalagony besietett bájitaltanra, és közölte, hogy megvan, hogy mikor írjuk a vizsgákat. Hát, kösz.
Az óra után Remus elkapott, és megkérdezte, hogy mit sikerült kiszednem Lizből. Gonosz vigyoromat sem sikerült elrejtenem, de akkor is vicces volt, hogy milyen gyilkos tekintettel nézett Chrissyre.
– Egyértelműen zavarja, csak még ő sem tudja, hogy miért – válaszoltam végül, aztán lepacsiztunk. Sajna sokáig nem beszélgethettünk, mert Liz is hozzánk csapódott, szóval a továbbiakban csak cinkos pillantásokat váltottunk.
– Merlinre, ez olyan durva! Meg is van, hogy mikor írjuk meg azokat a vizsgákat, amik meghatározzák az egész életünket! – közölte Lily, a táskájában kutakodva.
– Igen, és pont a bűbájtannal kezdünk... csodás... – dünnyögtem. Nekem, mint leendő nyomozó és legilimentor, legfőképp a bűbájtanra, bájitaltanra, átváltoztatástanra, SVK-ra, és gyógynövénytanra volt szükségem, meg ott volt még a rúnaismeret is, ami sosem árt. Tehát, hat tantárgyból kellett legalább várakozáson felüli, de inkább kiváló vizsgát letennem, és azért be kell, hogy valljam, a többiből sem jött volna rosszul.
– Szerinted? – szegezte nekem a kérdést Liz, mire felkaptam a fejem.
– Mélységesen egyetértek! – bólintottam.
– Tessék, ez bizonyítja, hogy Ryans agyban egy kicsit máshol jár! – jelent meg mellettünk Potter, Black és Peter. Ezen megjegyzés Blacktől származott, de csak a szememet forgattam.
– Azt kérdeztem, hogy mit ebédeljünk, te gyagya! – karolta át Liz mosolyogva a vállam.
– Óóó! Óó... fogalmam sincs – vontam meg a vállam. Kis társaságunk bevonult a nagyterembe, ahol valami nagy dolog folyt éppen. Frics ordítozott, csak úgy, mindenkivel, de a vita tárgyát nem értettük. Mellette Dumbledore állt, valószínűleg próbálta lenyugtatni.
– Itt meg mi történt? – kérdezte Lily, és a gyanúsan vigyorgó tekergők felé nézett. Aztán megláttuk a felhajtás okát, és úgy éreztem, hogy muszáj elröhögnöm magam, de legendás önfegyelmet tanúsítottam. Mrs Norris a szivárvány minden színében pompázott, és úgy viselkedett, mint akit ez a legkevésbé sem zavar, pedig Frics a kezében lóbálta. Ebben a pillanatban megjelent McGalagony, és véget vetett a bulinak, mert újra unalmassá tette a macskát. A diákok ezzel el is vonultak, mi pedig leültünk az asztalunkhoz, hogy elvégezzük szokásos ebédünket.
– Jut eszembe, hamarosan meccs lesz! – jegyezte meg Liz két falat között.
– Ja.
– Ööö... nem igazán érzem a hangodon, hogy izgulnál miatta... – meredt Potterre.
– Price, Price, Price... – csóválta meg a fejét Black. – Észrevetted már, hogy a Hollóhát csapata csak végzősökből, és egy ötödévesből áll? – kérdezte vigyorogva.
– De hát... ó! – Olyan megvilágosult arcot vágott, mintha csak arra jött volna rá, hogy hogyan tegye le a vizsgáit tanulás nélkül.
– Nem mellesleg, van olyan jó a csapat, hogy elég a heti egy edzés. Higgy nekem, sima ügy lesz az egész! – bólogatott Potter magabiztos arccal, és megpuszilta a barátnőjét.
Egyébként igaza volt, a meccs nem volt nagy durranás, egy óra alatt lezavartuk, és a zavarodott hollóhátasok csak össze-vissza repkedtek.
Viszont ez azt is jelentette, hogy idén mi nyertük meg (megint) a kviddicskupát, ami után akár bulizhattunk volna is, de senkinek sem volt energiája hozzá, és amúgy is tanulni kellett, tehát elnapoltuk, csak az alsóbbévesek ünnepeltek.

Valami megfejthetetlenМесто, где живут истории. Откройте их для себя