Tali a neten | Szoboszlai Dominik ✓

Huszonhét

– Ahj, sehol sem találom a kedvenc karkötőmet! – dühöngtem, majd kiviharzottam a nappaliból a szobám fele.

Mint egy felbőszült vadállat, úgy rontottam be a helyiségbe, ahol Dominik pont abban a pillanatban túrkált a cuccai között, egy gatyában. Normál esetben megjegyeztem volna, hogy igazán vehetne magára valamit, csakhogy akkor volt más gondom is.

Meghát, tegnap fürdés előtt is egy boxerben mászkállt fel-alá, így mondhatni megszoktam a látványt.

Amint egy laza kézmozdulattal becsaptam az ajtót, a focista értetlenül nézett rám fel. – Min húztad már megint fel magad? Megjött a havid?

– Az is – fújtattam, mint egy bika. Lehet, hogy kissé túlreagáltam a dolgokat, de pont aznap reggelre jött meg egyheti késést követően, így jogosan húztam fel magam. Elvégre pont a buli napján. Egy kicseszett buliba akartam csak elmenni egész nyáron, de azt is végigszenvedhetem emiatt. Éljen az alhasgörcs.

Beljebb trappoltam, majd nekiláttam felforgatni a cuccokat az említett darab után. – Nem találom a hülye karkötőmet!

– Milyen karkötőt?

– Ahj, Dominik, ne játszd már a hülyét! – csattantam fel. – Amit tőled kaptam még Horvátországban!

A focista védekezően emelte maga elé a kezeit, nagyra nyílt szemekkel. – Jól van, azért nem kell megenned! Adjak egy frontint esetleg?

– Nagyon vicces vagy – grimaszoltam ironikusan. – Inkább segíts keresni, hogy időben kész legyünk! Nagyiék így is fél órán belül itt lesznek.

– Oké, oké – egyezett bele inkább. Jobbnak látta, ha segít keresgélni, mintsem, hogy tovább dühít.

Tény, hogy a pirosbetűs napokban a falba is képes vagyok belekötni.

Míg én feltúrtam már az Atyaúristent is, csak még nagyobb munkát és rendetlenséget okozva ezzel magamnak, addig Dominik könnyedén pakolgatta az összekeveredett holmiainkat.

Pár pillanat múlva a magasba emelte fel az annyira keresett bőr karkötőt, amibe a nevemet vésette, arcán diadalittas mosoly. – Aha! Megvan!

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Abban a kerek 10 percnyi keresgélésben tuti, hogy leizzadtam még vagy 2 kilót. – Te egy isten vagy!

– Tudom – húzta ki magát büszkén, kimutatva izmos mellkasát és hatkockás hasát. Lazán átlépte a rendetlen kupacokat, úgy jött oda hozzám, s állt meg közvetlenül előttem. – Nyújtsd ki a kezed, hogy rárakhassam.

Úgy tettem, ahogy mondta. Közben, akarva-akaratlanul oda tévedt a tekintetem mellizmának egy-egy vonalára, amit aztán alaposan megvizsgáltam. Csak akkor kaptam el róla a tekintetem, mikor éreztem, hogy megszorítja a kezemen a karkötőt.

Ránéztem a kezemen lévő karkötőre, majd fel Dominik barna szempárjába. – Köszi.

A focista elmosolyodva lehajolt, végül pedig ajkaimra hintett egy gyors csókot. – Nincs mit, de morgós törpe. Menj ki és tartsd fel Nagyiékat, amíg összeszedem magam és összerámolok itt.

– De nem is te csináltad a rumlit.

– Szerintem jobb, ha nem állsz neki takarítani, mert még széttéped a ruhákat mérgedben – javasolta nyugodtan, kezébe véve egy kupacot. – Lehet, hogy nem patent pontosan ugyanott lesz minden, de igyekszem. Öt perc és megyek.

Ha neheztelve is, hogy ráhagyom a munkát, de belementem a dologba. Teljesen igaza volt abban ugyanis, hogy ha ilyen idegállapotban nekiállok pakolászni, akkor annak ruhatépés lesz a vége. – Ám legyen. De muszáj lesz megengedned, hogy meghívjalak egy körre és most nem mondhatod, hogy vezetsz!