Tali a neten | Szoboszlai Dominik ✓

Huszonöt

– El se hiszem, hogy együtt megyünk vásárolgatni Nagy Ádámmal! – ujjongott a hátsó ülésen Polli akkora vigyorral, mint az egész M1 alle zusammen. Kezeivel az első két ülés nyaktámlájának vasrúdjait fogta, míg lábaival izgatottan toppogatott.

Szegény Ádi már szinte vért izzadt, annyira ideges volt a kissé hiperaktív barátnőm miatt. A kormányon kezeinek nyoma izzadtság formájában tapadt meg, zöldesbarna szemeit idegesen erőltette az útra való koncentrálásra.

Nem hibáztattam, elvégre Pollihoz kell egy adott idegi szint, amivel el lehet viselni a csapongását és fel-le pattogását. Nekem is kellett egy egész tanév arra, hogy megszokjam.

A visszapillantóban néztem hátra, a lány őrült arckifejezésére. Élőben ugyanis még sosem találkozott egyik focistával se, csupán tőlem hallott róluk. Most viszont, hogy Ádi bevállalta a fuvarozásunkat, Pollinak végre megadatott a lehetőség, hogy találkozzon valamelyikükkel, aki... végül Nagyi lett.

Pedig szegénynek elég az én csapongó személyemet is elviselni, nemhogy Polliét még. Ezért is döntöttem úgy félúton, hogy beavatkozok Ádi haláltusájába, mert szegény kezdett igencsak rosszul lenni az egyik őrült fanja társaságában. Az arcából már eleve akkor kifutott minden csepp vér, amikor Polli a nyakába vetette magát és megszorongatta, majd kicsikart tőle még egy fotót is. Nem is a szelfi tette tönkre szegény Nagyi idegeit, hiszen szívesen fotózkodott a rajongóival – sokkal inkább Polli hiperaktivitása lohasztotta egyre inkább a kezdeti lelkesedését, átalakítva ezt színtiszta aggodalommá és idegességgé.

Azt csodáltam, hogy még nem húzta be a kézi féket és menekült ki a vezető ülésről, hátrahagyva kettőnket. Amennyi kérdéssel már megbombázta a focistát Polli, az már nekem túl sok volt.

– Polli – igyekeztem közbevágni, de a lány még mindig mondta. – Polli!

A második felszólításomra végre elhallgatott. Értetlenül nézett rám a visszapillantón keresztül. – Mi az?

– Ha nem csillapítod le a pattogásodat, Ádám kirak a kocsiból – állítottam a lányt kész tények elé, egy incifincit durva stílusban. Elővettem a komoly énemet, összevont szemöldökkel, fenyegetően bámultam rá.

A szemem sarkából láttam, hogy a focista hálásan rám pillant. Apró mosolyt villantottam rá.

Polli őszinte meglepettséggel nézett rám vissza. – Miért? Én csak örülök, hogy egy világsztárral együtt mehetek shoppingolni! Elvégre te is ezt csinálod egy hónapja.

Felsóhajtva forgattam meg a szemeimet. – Igen, de én nem fojtom meg őket a rajongásommal.

– De először csak megőrültél, amikor megláttad őket!

Már válaszoltam is volna, csakhogy, furcsa módon most a triónk férfi tagja szólalt meg, szemeit végig az úton tartva. – Nem, Polli, Kiara először is teljesen nyugodtan fogadott minket.

– Így van – erősítettem meg Nagyit az állításában. – Elvégre ők is csak emberek.

– Az igaz, de emellett kicseszettül világsztárok! – tiltakozott makacsul Polli. – Meg rohadt jól néz ki az összes!

Nagyi szemei elkerekedtek az utóbbi kijelentés hatására, keze kissé megcsúszott a kormányon. Köhintve igyekezte összekaparni maradék férfiasságát és úgy tenni, mint aki meg se hallotta Polli utóbbi kijelentését.

Szerény személyem pedig a tenyereimbe temette az arcát, úgy eresztett ki egy jókora sóhajt. Megráztam a fejem – Polli néha tényleg lehetetlen tud lenni.

~•~

Alig öt perccel később már a Westend parkolójából caplattunk ki hárman, egyenest a megbeszélt helyszín fele. Azt beszéltük meg, hogy Bershka előtt találkozunk Gulával, Diával és Nagyi barátnőjével, Zsófival. Igazából mi ketten Pollival gyalog akartunk menni, mivel nem akartuk Nagyit elszakítani a barátnőjétől – csakhogy a focista ragaszkodott hozzá, hogy a „budai lelkitársát” és annak őrült bff-jét elfurikázza a Westendbe. Hiába veszekedtem vele fél órán keresztül előző nap, úgy megmakacsolta magát a véleménye mellett, hogy végül muszáj volt beadnom a derekamat.

Így hát, csak miattunk tett egy újabb kerülőt.

A plázába beérve, a Bershka előtt már a távolból integetett nekünk a kis csapat. Nagyival boldogan visszaintegettünk, míg Polli kussban, a földig leesett állal bámulta Gulácsit. Ádi könnyed léptekkel előreszaladt, karba kapta Zsófit és csókokkal árasztotta el. Annyira cukik voktak együtt, hogy nem tudtam nem elmosolyodni rajtuk, miközben odasétáltunk hozzájuk.

Ahogy Gula meglátott minket, arcára széles mosoly kúszott fel. Szélesre tárta ki karjait, mire én boldogan elfogadtam az ölelést. Megszorongatott, ami kapusként kétszer annyira erősnek tűnt, mint mások esetében. Ritkán láttam Petit, így jól esett újra látni.

– Téged se lát minden nap az ember, Kiara – motyogta a fejem felett, arcán széles vigyorral. Hatalmas kezeivel összeborzolta amúgy is kócos, frissen mosott hajamat.

– Ez rád is vonatkozik – nevettem el magam. Mióta először beszéltem velük az eredeti Címeresek csoportban, pusztán egyszer futottam össze vele élőben, amikor is elmentem babanézőbe, miután hazajöttünk. Azóta csakis Messengeren váltottunk egymással egypár szót. – Dominik?

– Anyukáméknál hagytuk egy kicsit – felelte Diána, odalépve mellénk. Ezerszer pihentebbnek tűnt, mint amikor a paszitát vittük. – Sziasztok!

– Szia – köszöntem a nőnek apró mosollyal. Eddig csak a paszita vitelekor futottam össze Gula feleségével, de már akkor végtelenül kedves nőnek tűnt. Addig csak a videochatekben futottam össze vele.

– Üdv – motyogta Polli. Látszott rajta, hogy nem tudta, hogy most tegezze őket vagy magázza. Jól tudtam, hogy emiatt némult meg, elvégre míg Nagyi „csak” 6 évvel volt idősebb nálunk, addig Gula 11-el.

Habár, nem volt időnk totojázni, mert Ádiék is csatlakoztak hozzánk.

– Sziasztok! – intett felénk Zsófi, fél kezével magához ölelve Nagyit. A focista egy hosszas puszit nyomott a feje búbjára. Annyira cukik voltak, hogy lélekben elolvadtam kb. – Kiara és Polli, igaz? Mi még nem találkoztunk. Zsófi vagyok, Ádi barátnője.

Felém nyújtotta a kezét, mire megráztam neki. Polli is így tett.

– Igen, mi lennénk – feleltem. Az egyik, kihelyezett pad melletti oszlopra tévedt a tekintetem, azon is az órára. – Mit szólnátok, ha bemennénk vásárolni? Megígértem az öcsémnek, hogy ma én megyek érte fociedzés után.

– Persze – felelte Dia. Összekulcsolta kezeit Petivel.

– Indulhatunk – kontrázott rá Zsófi is, belekarolva Nagyiba.

– Akkor mire várunk? – kérdeztem vissza izgatottan.

Sarkon fordultam, majd elindultam a bolt bejárata felé. Polli tapsikolva pattogott utánnam, míg Dia és Zsófi a fiúkat rángatva siettek utánnunk. Szegény Nagyi és Gula, csupán annyit tudtak tenni, hogy hangosan felnyögtek a shoppingolás gondolata nyomán.