Wagner Kiara. Kezdő grafikus, utolsó előtti éves egy budai elit gimnáziumban. Eddigi műveit leginkább az Instagram nevű közösségi felületre töltötte fel, onnan több megkeresést is kapott.
Szoboszlai Dominik. Az FC Red Bull Salzburg 18 éves sztárjáté...
Nem számoltam be senkinek az esetről. Igazából senki alatt a családomat értem, mert a hátam közepére se kívántam a szent beszédet a pasikról, az iskola fontosságáról egy barát mellett, esetleg mélyebb témákról. Így magamra erőltetve egy műmosolyt behazudtam, hogy minden überkirály volt, kajáltam is ott, bla bla bla, s hogy elfáradtam – ezzel pedig hivatalos szobában maradást harcolhattam ki magamnak a nap hátralevő részében.
Persze semmi se volt überkirály, enni meg pláne nem ettem semmit. Már nem mintha tudtam is volna – egy borszószem se ment volna le a torkomon.
Helyette már átöltözve, otthoni szettben harci készültségben és megszárított hajjal dőltem végig az ágyon, kezemben a telefonommal. Feloldva Szoboszlai tömérdek üzenete fogadott: a visszafele úton nagy valószínűséggel észrevette, hogy nem minden príma, habár nem hangoztatta. Helyette a megannyi „Itt vagy?” és „Valami baj van?” üzenettel bombázott.
Amiket akkor nem tudtam nem figyelmen kívül hagyni. Kellett valaki, akitől tanácsot kérhetek és megbeszélhetem a dolgokat.
Először Pollival próbálkoztam. Mindez persze hiába, mivel elérhetetlen volt – ha nem csalt az emlékezetem, akkor pont a szüleivel ünnepelte, hogy túl esett a szóbelin.
Noice, de tényleg. Ennyit a női barátaimról.
Felsóhajtva koppintottam rá a felülről negyedik chatfejre, amin az én bolognai lelkitársam mosolygott rám. Először hezitáltam, hogy ilyennel zaklassam – csakhogy azt is tudtam, hogy ha valakinek nem beszélem ki magam, felrobban a fejem.
Így hát ráírtam.
Kiara👑: Szia. Itt vagy...?
Legnagyobb szerencsémre pont elérhető volt. Pillanatokon belül látta az üzenetemet és már válaszolt is rá.
Nagyi: Szia Kiara 👋 Igazából Bolognában, de az éterben itt 😉😂 Mi a helyzet?
Kiara👑: 😂😂 Igazából... ahj, nem vagyok benne biztos, hogy ezt veled kellene megvitatnom
Nagyi: A barátodként nyugodtan elmondhatod nekem 😉
Kiara👑: De kicsit... női probléma
Nagyi: Ugye nem vagy...?
Kiara👑: Nem, nem vagyok terhes, ha erre akarsz kilyukadni
Nagyi: Huh, akkor jó
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Akkor mi a baj? 😦
Kiara👑: Szóval... basszus nem tudok róla így beszélni... Nem hívhatlak fel esetleg?
Nagyi: De, nyugodtan
Azonnal rá is buktam a hívás opcióra... a videohívásra. Látnom kellett hozzá az arckifejezését.
A focista pillanatok leforgása alatt már válaszolt is. Telefonom keskeny képernyőjén nyájas mosollyal jelent meg kissé csapzott arca, háttérben klubtársainak hangos üvöltözése hallatszott – edzésen volt. Zöldesbarna szemei egyszerre voltak vidámak, hogy láthatnak, másrészt pedig aggódóak, hogy probléma miatt kerestem fel gazdájukat.
Beleintegetett a kamerába. Bizalmasan mosolygott rám. – Mondhatod.
Felsóhajtottam. Már csupán attól nagyban megkönnyebbültem, hogy magam előtt láttam Nagyi kedves és őszintén érdeklődő arcát. Talán ez segített hozzá ahhoz, hogy végre kinyögjem azt, ami egy ideje ott kavargott a fejemben. – A strandon Dominik belökött a vízbe. Utána ő is beugrott és addig szekállt, amíg be nem keveredtünk egy eldugott helyre, ahol... megcsókolt.
Ádi látszólag nyugodt maradt mindvégig. Pusztán a csóknál tágultak ki kissé a szemei. – Értem. De miért annyira borzasztó ez? Kényszerített rá?
– Nem.
– Akkor...? – értetlenkedve vakarta meg az állán lévő borostát. – Váratlanul ért?
– Azt hiszem igen – ismertem be, torkomon hatalmas gombóccal. Egy pillanatra elpillantottam másfele, hogy a szemembe gyűlő, a gyávaságomat tükröző könnyeket néhány gyors pislantással eltűntessem. – Értelen vagyok én még ehhez! Azt... azt se tudom, hogyan kell csókolózni! Ráadásul pont Dominikkal...
A focista könnyed nevetéssel fürkészte gondterhelt arcomat. – Tényleg nem emlékszel semmire az oviról meg a Dömével együtt töltött időkből?
Értetlenül kaptam felé a tekintetem. Nem értettem, hogy kapcsolódott megint mindehhez az a fránya óvoda. Szigorú, a válaszra váró arccal találtam magam szembe. – Nem! Miért emlegeti mindenki az „óvodás sztorikat”?! Több, mint tíz évvel ezelőtt volt! Örülök, ha arra emlékeztem, hogy volt egy ovis fiú barátom, aki nagyon hasonlított Szoboszlaira!
Nagyi védekezően, riadtan tette a nem a telefont tartó kezét maga elé. – Oké, oké, nyugi! Nem kell leharapni a fejem.
– Bocsi – szégyeltem el magam. Viszont valamelyest úgy éreztem, hogy igazam volt. Mindenki úgy kezelt, mintha kötelező lett volna kívülről fújnom a híres-neves „ovis sztorikat”. – De mégis mik ezek az óvodás dolgok, akiről mindenki tud, csak én nem elkészem?
A focista elgondolkodva felsóhajtott. – Nem hiszem, hogy ezt tőlem kellene megtudnod.
– Megértem, hogy ez kettőnkre tartozik – feleltem. – Csakhogy addig az érzéseimbe se vagyok biztos, amíg nem vagyok tisztába a híres múltammal, amire nem is emlékszem!
Hangom a mondandóm végére megcsuklott. Alig bírtam visszanyelni a könnyeimet – igyekeztem csendben hüppögni és szipogni. A torkomat égette a visszafojtott sírás, s a gyomrom is olyan szinten volt, hogy legszívesebben kidobtam volna a taccsot.
– B-Bocsi – néztem bele megtörten a kamerába, a nyugodtan várakozó srác felé. Zöldesbarna szemeiben látszott, hogy a szíve legmélyéből sajnálja a helyzetet, amibe keveredtem. Caakhogy ezt tényleg nekünk kellett megoldani. – Azt... azt hiszem, mennem kell.
– Oké – válaszolta Nagyi gyengéd mosollyal. – Ha készen állsz rá, szerintem beszélned kellene erről Dömével... lehetőleg minél előbb. Mondd meg kerek perec, hogy avasson be a dolgokba.
– Okés. Köszi – mosolyodtam el halványan. Lehet, hogy a végére sírás lett a vége, de klasszi sokkal jobban éreztem magam lelkileg, mint előtte. – Később beszélünk. Szia Nagyi.
– Sok szerencsét, Kiara – kacsintott rám kedvesen, mielőtt kinyomta a videohívást.
Felsóhajtva léptem ki a Nagyival lévő beszélgetésünkből, vissza a beszélgetések listájához. Idő közben jött néhány üzenet Lacitól az elkövetkező horvátországi kiruccanással kapcsolatban, néhány a fiúkkal közös csoportba, illetve... Dominiktól volt 7 nem olvasott üzenetem. Pont akkor pattant be a 8.
Muszáj lesz írnom neki valamit, ha egyszer nem mondtam el neki kerek perec, hogy mi bajom van.
Azt hiszem itt az idő felgöngyölíteni a múltamat... Yay!
