Tali a neten | Szoboszlai Dominik ✓

Tizenkettő

Emlékeztek még, hogy Bazsi azt mondta, hogy Szalai mindenképp betartja az ígéretét?

Nos, ez Szoboszlai Rohadtul Idegesítő Dominkra is igaz volt. S tudjátok, mi volt a legmeglepőbb az egészben? Nem az, hogy betartotta az ígéretét, hiszen elvégre én ajánlottam fel neki egy délutánomat, ahol halálra szekállhat – hanem az, hogy ezt meg is tette. Még pedig a szóbeli érettségim után pöccre pontosan.

Az agyam egy nagy kalap tudjátok mivel volt egyenlő, amikor kiléptem a speckó, legyen-ez-az-érettségi-terme helyiségből – ami egyébként a biosz teremként funkcionált, s talán ez volt az a terem, ahol nem omlott le a vakolat vagy nyikorogtak a székek annyira. Plusz még elviselhetően nagy volt és nem volt klozet szaga, mint a wc körüli, legtöbb teremnek.

Megkönnyebbülve vonszoltam oda magam a vizsgaterem bezárt ajtajához, végül pedig egy illedelmes köszönéssel távoztam. Odakint egyszerre levágtam egy 180°-os fordulatot, hogy hamar be is zárjam magam mögött a teremajtót – nehogy valamelyik tancinak eszébe jusson visszahívni vagy én nem is tudom. A kezeim amúgy is úgy remegtek a bennem maradt stressztől, mint a kocsonya.

Szegény Polli, neki még hátra volt a szóbeli – a csukott ajtón keresztül lehetett hallani, ahogy elcsukló hangon kommunikálni próbál Mr. Hitlerbajusszal, avagy az infótanárral.

Hajrá, Polli!

Magam részéről, ahogy az ajtó bezáródott, nyugodtabban felsóhajtva fordultam hátra, hogy minél előbb elhúzzak a francba innen, minél messzebb. Csakhogy, egy előttem lazán tornyusoló, igencsak ismerős alak meggátolt a tervemben.

Azt hittem, hallucinálok a vizsga miatti sokkból eredendően.

– Dominik? – képedtem el. A focista hirtelen látványától köpni-nyelni nem tudtam. – Neked nem Salzburgban kellene lenned?

– Lehet – vonta meg a vállát nemtörődöm stílusban. Vékony, jóvágású ajkaira pimasz és laza mosoly szökött fel, ahogy hozzám lépdelt lassan, megfontoltan. Alig fél méterre állt meg előttem, úgy pillantott le az én törpe énemre. Aha. Szóval az apró méretemmel akart megint viccelődni. – De valakinek van egy be nem teljesített ígérete.

Fáradtan megdörzsöltem az orrnyergemet. – Igen, de az a valaki most érettségizett le kettőből és ki van merülve.

Dominikot természetesen nem hatotta meg, hogy az agyam kifolyik a füleimen. Helyette rácsapott a felkarjaimra és kissé megrázott, mint aki fel akart volna rázni. Bárgyún vigyorgott. – Megnyugtató programot terveztem, ne aggódj. Elmegyünk egyet pancsizni.

Majdnem rosszul lettem. Azt hittem, hogy megfulladok a saját nyálamban. Nagyra tágult szemekkel a srác nyugodt, barna tekintetébe néztem. – Mit... mi van?! Most?! De gondolkodni sincs erőm, nemhogy „pancsizni"! Meg a fürdőruhám sincs itt.

Váratlanul egy fekete nejlonzacskót húzott elő fél vállán lógó tornazsákjából és a kezembe nyomta. Orrával a zacskóra bökött. – Az utolsóról már gondoskodtam. Anyud nagyon segítőkész volt ezügyben.

Riadtan belepillantottam a tatyóba. A szívem kihagyott egyet, ahogy megpillantottam a türkizkék, pálma-mintás bikinimet. Elképedve fogtam össze a zacskót és eresztettem le a csípőm mellé. Dominik felé kaptam a fejem. – Nem hiszem el, hogy elugrottál hozzánk csak azért, hogy begyűjtsd a bikinimet! Ez mégiscsak privát holmi, ha nem tudtad volna...

– Tisztában voltam vele – felelte nemes egyszerűséggel. Megragadta a csuklómat, hosszú, férfias ujjai nyersen köré fonódtak. Váratlanul megindult egy irányba, magával rángatva engem is.

Rohamtempóban végigcibált az egész épületen, amíg el nem értünk a suli előtti parkolóhoz. Seperc alatt már Dominik kocsijában voltunk, bekötve az övünket. Amint mindegyikünk be volt biztosítva, a focista abban a pillanatban rátaposott a gázpedálra, s már úton is voltunk. Az autó kerekei csikorogtak a kavicson, a hátulja belengett a hirtelen indulás hatására. Azt hittem, hogy lenyomunk egy driftet és szépen kirepülök oldalra.