Tali a neten | Szoboszlai Dominik ✓

Húsz

Alig fél órával később már egy térdig érő naciban és egy laza ujjatlanban caplattam ki a hatalmas nappaliba, a srácok legnagyobb örömére.

Avagy Bazsi, Tomi és Szala legnagyobb örömére. Willi szobája zárva volt, míg Lacié résnyire nyitva.

A nappaliban tanyázók meglepetten pillantottak rám fel. Egyszerűen csak meglepetten, semmi hirtelen felröhögés vagy nevetés. Sokkal inkább tűntek halálkomolynak.

– Sziasztok – mosolyodtam el halványan. – Laci bent van a szobájában?

– Igen – felelte Tomi kissé dühösen, ahogy felpattant a kanapéról és odalépett hozzám. Megremegett a szája széle.

– Köszi, öcsi – feleltem hálásan. Odaléptem hozzá, s egy gyors puszit nyomtam a homlokára.

Váratlanul két vékony kar fonódott körém, s szorított magához. Tomi baba arcát belefúrta a mellkasomba, erősen, mint aki soha többet nem akar elengedni.

Szorosan magamhoz öleltem, közben a hátát simogattam. A szívem szétfacsarodott, hogy így láttam. Akkor tényleg csak egy 12 éves kissrác volt, az én öcsikém, aki félt engem a maga módján. – Jaj, Tomi... semmi gond, megoldom... beszélek Lacival és minden rendben lesz.

Hosszas puszit nyomtam menta illatú hajába.

– Utálom, ha valaki bánt – motyogta az ujjatlanomba elnyűtt hangon. – Legszívesebben megfojtottam volna, de Bazsi és Szala nem engedett!

Elnevettem magam, összeborzolva a haját. – Talán mert nem akarják, hogy 12 évesen börtönbe kerülj ilyen butaság miatt.

– De bántott téged! – makacskodott. Ahogy felnézett rám, olyan volt, mint egy morcos törpe. Pedig a korához képest elég magas egy kissrácnak számított.

– Tudom – feleltem teljes nyugodtsággal. – Ahogy azt is, hogy elszöktem emiatt. De a vacsora utáni idő elég volt arra, hogy végiggondoljam a dolgokat. Most pedig rendes emberek módjára megbeszéljük a dolgokat és minden rendben lesz. Oké?

– Oké – durcizott be. – De ha mégegyszer megríkat, belefojtom a medencébe.

– Akkor állj sorba, öcsi – borzoltam össze a haját, elnevetve magam. – Dominik már beelőzött. Most menj vissza Bazsiékhoz és ne leskelődj – fordítottam meg a nézőközönségünk fele. A két focista ugyanis úgy lesett minket, mintha egy jó kis mozifilmet néztek volna. Komolyan néztem rájuk. – Az utolsó rátok is vonatkozik!

Szalai ártatlanul tette maga elé a kezeit. Bazsi megértve a helyzet komolyságát bólintott egyet, mint egy érett nagytesó vagy apa. Kezeivel jelzett Tominak, hogy menjen oda hozzá, mire az öcsém engedelmes bárányként odaballagott és lehuppant d'Artagnan mellé. A szőke hajú focista kopasz barackot nyomott az öcsém fejére, aki nevetve harcolni kezdett vele.

Mosolyogva megráztam a fejem. Bazsi már szinte családtagnak számított. Mint a bátyám, aki soha sem volt. De ugyanez vonatkozott a Címeresek 2.0 többi tagjára is, kivéve persze Dominikot és... Lacit.

Nagy sóhaj hagyta el a számat. Odafordultam a résnyire nyitott szoba felé, s egy nagy, kezdő lépéssel megindultam Laci ideiglenes szobája felé. Megragadtam a kilincset, majd finoman benyomva az ajtót beléptem a szobába. Finom nyikorgás jelezte a bent lévőnek, hogy valaki más is belépett a szobába.

Vagyis azt hittem, ez lesz. Csakhogy a szoba üres volt, a kertre nyíló ajtó pedig tárva-nyitva. Az éjjeli szellő kellemesen ringatta a sötétítő függönyöket. Már az furcsán hatott, hogy függönyök voltak az ajtó két oldalán – nem beszélve arról, hogy nyitva is volt a közte lévő kijárat.