Anti Szőke Herceg [C.S.] /BEF./

29

- Azt hittem ez jobb lesz, mint az első. De úgy érzem az sokkal jobb volt. - gusztustalan hangszínen beszélt és tettette azt, mint aki semmi rosszat nem tett - Lehet azért mert az elsőről készült kép is?

- Óh, nézd! Itt a kis barátnőd! - tette a bal kezét a szája elé, mint aki meglepődött. Közben oda értünk Beckyvel Cole mellé ezért távolabb lépett tőle Alice.

- Hord el magad! - magamat is megleptem, hogy képes vagyok ilyen magas hangszínt produkálni.

- Mert mi lesz ha nem? - kúszott egy undorítóan gúnyos mosoly az arcára. Az egész testem remegett az idegességtől.

- Héj! - indult meg felé Cole, de a mellkasára tettem a kezem.

Felnéztem rá és tudattam vele, pusztán a nézésemmel, hogy ebből most maradjon ki. Ő is ideges volt, láttam a szemében. De közel sem annyira, mint én. Meglepődött a látványon amit nyújtottam és jobban gondolta, ha tényleg most nem szól. Gyilkos tekintettel Alicera néztem és akaratlanul is ökölbe szorult a kezem. Nem vagyok ilyen fajta, de legszívesebben addig ütném amíg mozog.

- Tán megütsz vagy mi? - szúrta ki a velem szemben álló szinte rögtön a kezem, mialatt önelégülten maga előtt össze fonta a karjait.

- Ő nem, majd én. - szólalt meg mellőlem Becky. Azt a hangszínt és azt az arcot senkinek sem kívánnám. Alapból ő aranyosnak néz ki, de csak fel kell bosszantani és rögtön lyukat éget a szemével benned.

- Te? - röhögött fel éröltetten - Ugyan kérlek! Mit csinálsz? Majd felpofozol? Felérsz addig egyáltalán? - nevetett fel újból, de hallani lehetett, hogy csak erőlteti. Ennek egy szánalmas röfögéshez hasonló hang lett a végeredménye. Viszont lehetett látni rajta, hogy kezd már feszengni. Úgy néz ki az a nagy szája csak eddig tartott.

- Egyedül azért nem teszek semmit, mert nem akarok egy olyan nyomorék miatt bajba kerülni, mint te. - halál nyugodtan szólt vissza Becky, úgy, mint aki bármelyik pillanatban képes felrobbanni.

- Kifogásokat én is tudok keresni! - kezdett hisztérikussá válni a hangulata.

- Könnyíts a társadalmon és keresd inkább a sínek közt a fűszálakat, miközben jön a vonat. - köptem oda neki a szavakat.

- Tsk...szánalmasak vagytok! - hisztérikus hangon ott hagyott minket.

A kezem továbbra is remegett az idegtől és továbbra is ökölbe volt szorítva. Sosem voltam még ennyire ideges és nem is szeretnék többé ennyire az lenni.

- Jól vagy? - fordult felém a barátnőm és már semmi nyoma sem volt neki az előbbi gyilkos tekintetének.

- Szétvet az ideg. - préseltem ki az ajkaim közt. Bíztatás képpen a vállamra tette a kezét és küldött felém egy halvány mosolyt.

- Ash, ne húzd fel magad miatta. - szólalt meg a hátam mögül az, akivel még volt egy-két rendezetlen ügyem.

- Te szerintem most maradj csöndben! - kiabáltam rá reflexből.

- Nem tehetek róla, hogy letámadt! - kezdett el mentegetőzni, ami tovább növelte a bennem lévő düh szintjét.

- Mondjuk ellökhetted volt magadtól! Vagy kezdjük ott, hogy szóba sem állsz vele! - szóltam vissza neki az előbbitől is hangosabban, így a körülöttünk lézengő tömegből páran ránk néztek, de alig fél pillanatra.

- Nem itt kéne ezt megbeszélni. - próbált higgadt maradni, de láttam a szemében, hogy ezt nem sokáig fogja tudni tartani.

- Pont nem érdekel, hogy ki hallja! - tártam szét a karjaim.