Anti Szőke Herceg [C.S.] /BEF./

1

Reggel korán keltem, mert volt nulladik órám is, ami annyi jelentett, hogy megint holdkóros leszek estére. Gyorsan dobtam egy üzenetet Cole-nak, hogy haladjon, majd öltözködés közbe még írogattunk egymással. Egy natúr sminket feldobtam magamra. Nem szeretem, ha sok smink van rajtam. Szempilla spirál, szájfény, esetleg bőrhiba javítás. Maximum ennyi. Bőven elég, hogy az osztályom teli van sok olyan lánnyal, aki agyon sminkeli folyton magát. Ha egy hajszála is odébb megy, rögtön beáll a tükör elé és fél óráig ott nézegeti magát a tükör előtt.

- Ashley! Siess le enni! - kiáltott fel anya az emeletre

Ami egy kicsit kizökkentett a tipikus "Mit vegyek fel?!" gondolatok kavalkádjából, amibe belekerültem, mint minden reggel.

- Oké, megyek már! - rohantam le a lépcsőn

Még pizsamába voltam és vastag zokni volt rajtam, ezt kihasználva végigcsúsztam a konyhán lendületből.

- Nem fogom tudni kimosni a zoknidat! - szidott le rögtön anya

- Hagy játszón. Majd kimossa ő a zoknit - vett védelmébe apa

Ők örök ellentétek. Amíg anya mindig félt, nehogy bármi történjen velem, apa mindig közbeszól. Ő hagyja hagy legyek még gyerek a 16 évemmel.

- Ahj... - adta fel gyorsan anya, mert az idő gyorsan telt és én még sehol nem voltam.
- Ashley, nulladik óra! - szólt rám enyhén jelezve, hogy haladjak.

Villámgyorsasággal reggeliztem és indulásra készen is álltam. Gyorsan nyomtam apa és anya arcára egy-egy puszit és indultam is, de előtte belenéztem gyorsan a tükörbe. Fekete kabát, sötétkék farmer és fekete bakancs meg egy szürke, kötött sál nézett vissza rám. Hosszú világos barna hajam, ami most kicsit göndör volt végig ráomlott a kabátomra. Lehettem volna színesebb is. De az öltözékem tükrözte a hangulatom is. Miért kellet kitalálni az emberiségnek a nulladik órát?

- Szia! Hol vagy már? - szóltam bele a telefonba miután felvette Cole és becsuktam a kaput.

Gimi óta mindig előttünk találkozunk, és úgy megyünk a suliba. Mivel már tízedikesek vagyunk így már lassan egy és fél éve. Cole a legjobb fiú barátom, igaz egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy részemről nem csak barátság van, de próbálom ezt az érzést elnyomni. Hisz nem szeretném tönkre tenni ezzel a barátságunkat.

Régen egy oviba jártunk, de általánosban sajnos külön kerültünk. Gimiben viszont megint itt vagyunk egymásnak. Mondjuk oviból csak annyit mondtak vele kapcsolatban, hogy levágta kisollóval a hajam. De anya szerint mindig is tetszettünk egymásnak. Őszintén én semmire sem emlékszem az oviból nem, hogy még ilyenekre.

- Nyugi már. Öt perc és ott vagyok - hallottam a nyugodt hangját, ami most kissé rakettes volt a korán kelés következtében.

Pedig nem voltunk olyan helyzetbe, hogy ennyire nyugodt legyen. Szerencsére a sulitól tíz percre lakok. Így, ha Cole elalszik (ami sokszor elő szokott fordulni) akkor is beérünk a suliba. Az őszi szél eléggé csípős volt. Összehúztam magamon a kabátom, mert a percek nagyon lassan teltek és én meg lassan megfagytam. Ilyenkor mindig lassan telnek a percek, vagy matekon, esetleg fizikán. A távolba láttam egy alakot, aki gyorsan szedte a lépteit és a fekete haja beleolvadt a fekete pulcsijába, amin egy dzseki volt.

Magasabb volt, mint én, és látszott rajta, hogy erősebb is. Mivel izmos felső testén néha-néha megfeszült a ruha. Haja pedig össze visszaállt, mintha csak most kelt volna fel, ami így reggelről kifejezetten jól állt neki. Ámbár látszott rajta, hogy valami szinten rendbe van rakva a haja.

- Na, végre, hogy itt vagy! - öleltem át szorosan, amikor oda ért hozzám és erre egy sziát mormolt el.

És erre ő még szorosabban át ölelt, amitől akaratlanul is elmosolyodtam. Kicsit fel is emelt, amit én egy kuncogással díjaztam. Imádtam, amikor szorosan megölelem és ő még szorosabban karjaiba zár. Ráadás az a utánozhatatlan Cole illat.

- Nem fázol? - kérdeztem teljesen megfagyva, amikor már elengedtük egymást.

Én összegombolt kabátba és kiengedett hajjal (gondolva, hogy majd az is melegít) meg egy pulcsival és sállal is fáztam. Ő meg lazán egy pulcsiba és egy dzsekiben meg farmerbe nem fázik.

- Nem vagyok fázós. Te is tudod - mosolygott rám miközben elindultunk.

Kicsit gyorsítottunk a tempónkon, először mert el vagyunk késve, másodszor pedig mert tényleg nagyon hideg volt számomra.

- Tudod...azt szeretem benned, hogy olyan sokszínű vagy - először furán néztem rá aztán persze leesett.

- Jól van, na, így jött ki. Késésbe voltam és gyorsan felvettem valamit - hadartam el gyorsan attól félve, hogy megfagy az arcom és nem tudok majd tovább beszélni.
- Amúgy meg te is olyan sokszínű vagy! - jegyeztem meg cinikusan és egy önelégült mosolyt villantottam, amit Cole szeme észre is vett.

- Hát színesebb, is mint te - oltott be egy pillanat alatt és arcán látszódott, hogy tudja, hogy megfogott, mert sosem voltam jó ebben a "beoltósdiban".

- Na jól van. Ha így állunk...akkor... -gondolkoztam egy kicsit, majd eszembe jutott a világ legbénább ötlete.

- Én itt maradok - álltam meg a járda közepén karba tett kézzel és felemelt fejjel. Játszva a sértődött három évest, persze nem voltam igazán megsértődve, csak húztam egy kicsit az agyát.

-Na ne viccelj... - röhögött ki és megállt velem szembe körülbelül két méterre. Majd várt pár pillanatot és megindult felém. Megfogott, és úgy ahogy voltam táskástul felkapott a vállára.