Anti Szőke Herceg [C.S.] /BEF./

16

A jövő hét szerda gyorsabban eljött mint vártam. Öszintén eléggé izgultam, hisz első ilyen alkalom volt, hogy találkozhattam Cole egyik családtagjával. Úgy beszéltük meg végül, hogy Cole értem jön és együtt megyünk hozzájuk. Már egy ideje álltam az előszobába és néztem magam a tükörben, hogy biztosan jó leszek így ahogy vagyok. Körülbelül hatszor öltöztem át. A lehető legjobb ruhát próbáltam megtalálni. Egyszer az egyik túl kivágott volt, aztán a másik túlságosan ünnepélyes vagy egyéb ilyen problémák merültek fel a készülődésem során. Aztán ott volt a haj probléma. Na az rosszabb volt. Ha összefogtam akkor ilyen hülye fejem volt. Ha félig engedtem csak ki akkor az meg nagyon nem én voltam. Végül hagytam az egészet és csak begöndörítettem. A sminkről inkább nem is beszélek. Többszöri próbálkozást követően a tükörbe néztem és azon se lepődtem volna meg, ha a tükörképem elkezdi mondani, hogy "Öljük meg Batmant!". Persze ezt sürgősen korrigáltam és egész tűrhetőre sikerült varázsolnom magam.

Néha két öltözésem közt az órára pillantottam, hogy tudatosítsam magamban, hogy van még időm. Most is hasonló képen tettem és már öt perce késett Cole. Őszintém már meg sem lepődtem, nem gonoszságból, de mindig késik legalább öt percet.

Mint valami emlegetett szamár, csöngött is a csengő. Egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben. Egy normális fekete farmer volt rajtam, ami hosszabbított derekú volt, amibe be volt tűrve egy tapadós bordó színű hosszú ujjú. Egy fekete bakancs volt még a lábamon aminek elfelejtettem bekötni a cipőfűzőjét, szóval gyorsan ezt meg is oldottam. A szürke kabátomért nyúltam és már rohantam is ki a kapun.

Ott állt a ház előtt a fekete kabátjába és éppen a telefonjára vetett egy futó pillantást. Majd felemelte fejét és tekintete rögtön rám szegeződött. Egy halvány mosoly telepedett arcára, majd kitárta karjait. Nekem több se kellett, boldogan mentem karjai közé. Szorosan magához ölelt és fejét a nyakamba fúrta.

- Hiányoztál. - mondta alig hallható hangon

- De hisz kb 3 órája láttál utoljára. - arcomat mellhasába fúrtam

- Mert attól még nem hiányozhatsz? - kicsit eltolt magától, de csak annyira, hogy meg bírjon csókolni.

- Hát de - mondtam két csókunk között.

- Na menjünk. - mondta miután abbahagytuk kicsit hosszúra nyúlt csókunkat és kezét az én kezemre kulcsolta.

Alig 5 perces séta után már ott álltunk Colék háza előtt. Ugyan úgy nézett ki kívülről mint egy átlagos ház. A halvány barack színű ház mellett ott állt egy fa kerítés amely mögött pár falombot lehetett látni. Miközben én a házat tanulmányoztam Cole a jobb kezével keresgélni kezdte a zsebében kulcsot. A bal kezével továbbra is az én kezem fogta. Majd sikeresen előhalászta a kulcsot és kinyitotta a fa kerítésen a kaput. Kellett pár lépést tennünk mire elértünk a háznak az ajtajához. Amit szintén kinyitott majd előre engedett és elém tárult a ház belülről. Egy kis előszobából nyílt egy nagy nappali, balra a konyha jobbra pedig két ajtó és egy lépcső amely az emeletre vezetett. A berendezése nagyon otthonos és kellemes érzést ébresztett bennem. Egyszerűen jól voltak harmonizálva a színek és a bútorok.

- Ha ki gyönyörködted magad levehetnéd a kabátod is akár. - szólt meg mögülem Cole és hallottam, hogy ott csücsül egy halvány mosoly a száján.

- Cipőmet hova rakjam? - érdeklődtem miután oda adtam neki a kabátom és ő felakasztotta azt egy fogasra.

- Héj Tesó! Felmostál? - kiabálta hirtelen, amitől kicsit megrezzentem hisz alig fél méterre voltunk egymástól.

- Aha, szóval vegyed szépen le a cipőd mert nem fogok meg egyszer! - hallottam egy másik hangot szintén hasonló hangerővel, csak ez a hang az emeletről jött.

- Még jó, hogy nem magam miatt kérdeztem - kiabálta vissza Cole miközben ő is levette a cipőjét. Én csak álltam a barátom mellett kicsit megszeppenve és próbáltam nem kifejezni, hogy mennyire nem tudok mit reagálni.

- Kezdhetted volna ezzel is, hogy "Te gyökér megjöttünk szóval told le a segged az emeletről!" - utánzott egy mogorva hangot a tesója majd hallottam ahogy jön le a lépcsőn.

Egy narancssárga pulcsi és egy fekete farmer volt rajta. Arcán fülig érő mosollyal indult meg felém. Majd amint oda ért meg is ölelt eléggé nagy lendülettel és egy kicsit dülöngélt velem. Őszintén ez eléggé váratlanul ért és nagyon reagálni sem tudtam mit csak zavartan vissza öleltem.

- Jajj olyan sokat mesélt már rólad a drága öcsém! - engedett el öleléséből és a vállamnál fogott még a két kezével majd megnézte az arcom, majd Colera nézett.
- Mázlista vagy öcsi! - amint ezt kimondta máris az öccse irányába vette az útját és őt is jó erősen megölelte. Eléggé nyílt és közvetlen stílusa van Colehoz képest.

- Attól, hogy még 5 perccel korábban születtél nem kéne folyton öcsinek szólítani - dünnyögte a barátom enyhén sértetten.

- Jajj csak nem belegázoltam valaki egójába? - cukkolta tovább a tesója

- Majd mindjárt lesz neked egóba gázolás! - válaszolta vissza Cole majd nekirohant, a földre estek és elkezdtek birkózni. A szám elé kaptam hirtelen a kezem mert váratlanul értek a történések.

Ott előttem ledőltek a földre és próbáltak a másikat a földön tartani. Eléggé zavartan nézhettem rájuk mert Dylan egy pillanatra meglátta az arcom és rögtön abbahagyta tesójának a földön tartását morgott valamit amit nem hallottam és hirtelen felpattant. Cole felé fordult aki, még mindig a földön feküdt kiterülve. A kezét nyújtotta neki amit a földön fekvő fiú el is fogadott, majd felrántotta egy pillanat alatt a földről.

- Elnézést, én marha még be se mutatkoztam. - mondta nekem Dylan majd kezet nyújtott egy mosoly kíséretében. Persze tudtam a nevét, de nem akartam bunkó lenni. Viszont nem tudtam hova rakni őket, mint két nagy gyerek úgy viselkedtek.

- Ashley Parker - mondtam végül a nevem miközben kezet ráztunk.

- Dylan Sprouse - mondta még mindig mosolyogva. De ez nem erőltetett mosoly volt. Lehetett rajta látni, hogy ő ténylegesen ilyen boldog.

A szemem sarkából láttam ahogy Cole kigáncsolja Dylant aki a földre esik, majd a barátom ráveti magát és sikeresen maga alatt tartja őt öt másodpercig amit hangosan számol.

- És nyertem! - jelenti ki diadal ittasan miközben elengedte a tesóját aki morogva fölkelt.

- Ezért még kapni fogsz csak hogy tudd! - mérgelődött magában Dylan

- Már alig várom - szólt Cole még mindig a győzelem mámorában fürödve, majd ő is felkelt.

Ahogy felkelt egymásra nézett a két nagyra nőtt gyerek és összeröhögtek, majd Dylan belebokszolt a barátom vállába és mind a ketten megtámaszkodtak a térdükön. Majd rám néztek szinte már kísértetiesen egyszerre.

- Ez egy gyerekkorunkból visszamaradt játékunk amit néha még mai napig is megcsinálunk. - kaptam a magyarázatom Coletól miközben felegyenesedett és fújt egyet.

Érdekesnek indult az első találkozásom Cole testvérével. És úgy érzem a java még csak most jön.