Seliel ❴Ninjago❵

SEVENTH

Mivel vöröske kiadta, hogy ebéd után vár minket a megadott táncos előadás próbájára, így hamarabb megebédelve egyből szobámba indultam, csakhogy még egy pillanatnyit pihenhessek, s felkészülhessek a leány dirigálására. Eltökélve jutottam arra a döntésre, hogy a legjobbat fogom magamból kihozni, csak már azért is, hogy Garmadon fiai meglássák kivel is állnak szemben és adhatnak bármilyen feladatot én mindegyiket tökéletesen véghez viszem. Mert egyetlen cél lebeg a szemeim előtt. Hogy Garmadont arra a sorsra juttassam, mint édesapám és édesanyám.

Pont az ágyra pakoltam ki ruháimat táskámból, s hajtogattam össze őket, amikor is az erkélyre vezető ajtó kitárult és Cole lépett be határozott léptekkel. Hogy őszinte legyek végig nézve elképzeltem, ahogy az izomkolosszus felém jön és a körülötte lévő háttér ilyen csillogós, rózsaszínes árnyalatúvá válik.

-Üdvözletem! -állt meg mellettem, ezáltal vissza rángatva a való világba. -Micsinálsz? -kúszott le tekintete az ágyon szétterült anyagokra.

A bugyit meglátva egyből értük nyúltam és égő vörös arccal dugtam hátam mögé őket. Cole elnevette magát arcomon látván, majd átölelt. Melegséggel töltötte el testemet, szinte szétfolytam karjaiban, amikor is hátra lépve egy mutatóujján lógó bugyit tanulmányozott. Kikerekedtek szemeim látva az anyagot és egyből érte kaptam. Sikertelenül.

-Milyen aranyos alsó neműd van! -kacsintott, magasabbra emelve azt.

-Cole létszives add vissza! -véleményem szerint már a hajam is pirosban úszott, annyira elpirultam a kialakult helyzet miatt.

-Nem tarthatnám meg? -harapta be alsó ajkát.

-Nem tudom mióta lettél ilyen, de ez a féle oldalad egyátalán nem tetszik! -fontam keresztbe karomat, ezzel mellemet eltakarva.

-Nem-e? -lépett egyet közelebb.

-Nem! -ráztam meg fejem rezzenéstelen arccal állva tekintetét.

-Hm... -kocogtatta meg állát gondolkozás képpen.

-Nem fogok sokáig várni! -forgattam meg szemeimet sóhajtva. -Tudod mit! Nem érdekel, akkor tarsd meg. -vontam meg vállamat megadóan, majd oda mentem és megöleltem.

-Akkor megtartom! -ölelt vissza.

-Jó! -csókoltam meg, majd egy határozott mozdulattal ölébe ugrottam.

-Látom kezded elfogadni ezt az énem! -puszilt meg lágyan, majd perverzen elmosolyodott.

-Ühüm! -biccentettem, miközben megfogtam vállát, majd kirántva testem karjaiból emelkedtem fel gyors mozdulatokkal, s ültem nyakába, majd testemet hátra vetve húztam hátra a fiút, aki ezáltal elvesztette egyensúlyát és mielőtt elesett volna kikaptam kezéből az anyagot, majd hátra bukfencezve néztem végig, ahogy hátra borulva sokkolt tekintet terül szét arcán. -Köszönöm! -álltam fel gonosz mosollyal és az ágyra kikészített ruhákat elraktam a fiókba.

-Hahh -támaszkodott meg alkarján, miközben pislogás nélkül meredt maga elé.

-Miaz nem tetszik ez az énem? -vigyorodtam el diadalmasan, miközben az előttem fekvő csodálkozó tekintetű fiút figyeltem.

-Őszintén? -nézett szemeimbe. -Nagyon tetszett! -vigyorodott el, ami nevetésre kéztetett.

Odaléptem hozzá, hogy felsegítsem a földről. Megragadta felé nyújtott két kezemet, majd amikor felakartam húzni magára rántott, ezáltal ráestem. Arcunk pár centire volt egymástól, testünk összesimult. Döbbenten meredtem az igéző csokoládé szempárokba, miközben éreztem orcámon a rózsa árnyalatát. Zavaromban arcomat hajam mögé rejtettem, de kisöpörte, s fülem mögé rejtette. Jobb kezem kidolgozott hasán pihent.