Awakening 1. - Ébredés

30.

- Figyelj, Mae. Luke-nak komoly barátnője van. Ashton-nak komolyan vagyok én. Ennyi a történet – ha egy 13 éves lányt komoly barátnőnek lehet egyáltalán nevezni. Reméltem, hogy az elnevezés nem törvényellenes.

- De ne nekem panaszkodj, amikor vámpírrá változtatnak!

Ezen én nem tudtam elég jól szórakozni.

_____________

Négyre értem a Hill házba és miután átöltöztem, életemben először, lementem a pincébe. Ami nem olyan volt, mint egy átlagos pince. Felszereltebb volt, mint egy komplett konditerem és konkrétan egy nagyságban is volt vele. Az egyik sarokban egy asztalon voltak a számítógépes dolgok, amik gondolom, Carter kedvéért voltak beszerelve. A falak tele volt íjakkal, számszeríjakkal, tőrökkel és késekkel. A mennyezetről egy-két bokszzsák lógott le.

Mindhárom srác a pincében volt. Ashton már induláshoz készülődött, azt mondta, hogy ki akar érni a városból, mielőtt meghallaná a „harci jeleneteket" és visszarontana a pincébe, hogy leszedje rólam a bátyját. Carter a gépek előtt ült, Luke, pedig a megfélemlítéses taktikát választhatta. Késeket dobált a céltáblába, minden egyes penge a tábla közepébe állt bele. Ahogyan Luke a jobb kezével elhajította a fegyvert, az izmok megfeszültek a karján, az arca szikla keménységű volt, barna szeme a falat nézte. Egy hirtelen mozdulattal repítette el a kést. Mintha egy gyenge áldozatot vadászott volna le.

Ahogyan Carter korábban elmondta, valóban félelmetes volt.

Összerezzentem, amikor sorra hajította el az éles szerszámokat, de nem fordultam el. Úgy éreztem, hogy ha elfordulnék, Luke észrevenné és elkönyvelne gyávának. Nem mintha nem lettem volna az.

- Csak meg akar ijeszteni – lépett mellém Ashton és finoman átkarolta a derekamat. Vettem egy nagy levegőt és elszakítottam a tekintetem Luke-ról.

- Tudom – biccentettem.

- Még visszakozhatsz. Nem kell végigcsinálnod – Ashton elsimított egy tincset az arcomból, ami kiszabadult a lófarkamból.

- De akarom – mondtam és el is hittem, amit mondtam. Meg akartam védeni magamat. Nem akartam várni, hogy mikor jelennek meg a fiúk, egyedül sem akartam védtelennek érezni magamat. Ez volt a megoldás, ami jelen pillanatban a rendelkezésemre állt. – El kéne indulnod, ha nem akarod hallani.

- Tudom – biccentett. Megpuszilta a homlokomat, féltést olvastam ki a tekintetéből. Nem kellett Luke-ot figyelmeztetnie, hogy ha egy hajam szála is meggörbül, akkor halott ember. Luke soha nem fogadott szót az öccsének. Az a szemétláda.

- Szeretlek – mondta.

- Én is – halványan elmosolyodtam, de lélekben már próbáltam felkészülni arra, hogy szét lesz rúgva a seggem. Mert nem vártam mást Luke-tól. Ashton elengedett és kisétált a pincéből, becsukva maga után az ajtót.

Megborzongtam, amikor Ashton helyét Carter vette át mellettem és Luke is közelebb oldalgott hozzám. Ideges voltam. És rémült. Legszívesebben kifutottam volna a helységből és meg sem álltam volna Kínáig.

- Félsz, Virágszál? – kérdezte Luke egy pimasz vigyorral az arcán. Már ezért a vigyorért képes lettem volna bemosni neki egyet.

- Nem – húztam ki magam amennyire csak tudtam, de hiába, nem lettem magasabb és nem is éreztem magam annak. Luke vagy 20 centit rám vert, ha nem többet és izmokkal is el volt látva. Sosem láttam még annyira félelmetesnek Luke-ot, mint akkor. Basszus, én nem vagyok normális. De nem mutattam ki a félelmemet. Nem mutattam ki semmit. Teljesen közönyös maradtam.