Awakening 1. - Ébredés

27.

- Ne hibáztass engem azért, mert olyan dolgot mondtam el neki, amitől megdől a tökéletességed!

- Tökéletességem? Ki beszél tökéletességről? Semmi jogod nem volt arra, hogy elmondd neki!

- Neked meg nem volt jogod titokban tartani előtte! Ő mindent elmond neked, te tedd meg ugyanezt neki!

- Megtanultam a leckét, nem vagyok idióta!

- Srácok!

- Nem vagy? Miattad vált Lexi Abrams démontanonccá, hogy aztán az összes angyalvérűt megölje. Beleértve a lányt is, akit szeretek!

- Persze, az egész az én hibám! Biztos az is, hogy majdnem démontanonccá váltál!

- SRÁCOK! – ordított fel Carter. Ekkor vettem észre, hogy Luke felemelte az öklét, hogy bemosson nekem egyet. Jó, a démontanoncok felhozása kicsit durva volt a részemről.

Hiányoltam valamit. Az apró, ölelő karok és a szőke fejbúb eltűnt.

Lily eltűnt.

- Hol van? – kérdeztem Carter-től, vagy bárkitől, miközben kezdtem bepánikolni.

- Nem tudom, az előbb még itt volt – mindannyian forgolódni kezdtünk, de a Francia Negyed tömege miatt a másik oldal üzleteit sem láttunk, nem hogy az én Lily-met.

- Próbáld a mobilját! – parancsolt rám Luke. Lily mobilja rögtön hangpostára kapcsolt.

- Nem veszi fel – ráztam meg a fejemet és nyújtogattam a nyakam, hátha meglátom. De, nem. Lily eltűnt a szemünk elől. A szívem őrült iramban dobogott, nem tudtam megnyugtatni magamat. Hogy is tudtam volna?

- Váljunk szét! Nem juthatott messze! Ha bármi van, hívjuk egymást! – szerencsém volt, hogy Luke megőrizte a hidegvérét és tudott gondolkodni. Nekem nem ment. Három különböző irányba kezdtünk el rohanni, minden üzletbe benézve, én, pedig az érzéseit figyeltem. De nem ment. A saját aggodalmam tökéletesen elhomályosította az övét. 1 kilométeres körzetben hallottam a zenét, az összes turistát, de Lily-t sehol.

Lassan elhagytam a Negyedet, Luke-tól és Carter-től sorra jöttek az üzenetek, hogy nem látják.

A rohadt életbe!

A legreménytelenebb üzletekbe is benéztem, de sehol nem láttam a szőke fejét. Míg végül, körülbelül 1 kilométerre Delia üzletétől találtam rá. Egy félreeső helyen ült, egy lépcsőn. Egy apró dobozon dobolt, a haja teljesen eltakarta az arcát, a lábai egymás felé álltak.

Lassan közelítettem meg, de a hangom nélkül is felismerte, hogy érkezem. Felnézett rám, az arca vörös volt és vizes. A tekintete kétségbeesett.

Egy apró kavics legördült a szívemről, hogy megtaláltam, de még több száz maradt ott, a kinézete miatt. Az érzései miatt, amik korlátok nélkül áramlottak felém. Félelem, kétségbeesés, remény, szomorúság és halvány boldogság.

Gyorsan üzentem a bátyámnak, hogy megtaláltam és, hogy majd a hotelban találkozunk. Luke nem kérdezett vissza, hogy miért.

Az aggodalomtól kifulladva ültem le mellé és szinte rögtön a vállamra hajtotta a fejét. Ekkor láttam meg, hogy mi áll a dobozon.

Terhességi teszt.

A jó büdös francba!

- Gondolod, hogy... - kezdtem bele, de nem volt erőm befejezni. Egyre csak az járt a fejemben, hogy Lily terhes-e. Hogy apa leszek-e.

- Nem tudom – rázta meg a fejét Lily és annyira közel bújt hozzám, amennyire csak tudott. – Annyit tudok, hogy marhára megrémültem, és tudni akarom, hogy ha van... bennem... valami.