Hostage

Tizenhetedik fejezet

Órákon keresztül csak beszélgettünk a kanapén ülve, kicsit jobban megismertük egymást és őszintén szólva, egy kicsit jobban megkedveltem Lout. Eddig is imádtam a személyiségét, de most már inkább csodálni kezdtem őt.

Amint besötétedett, bekapcsoltuk a tévét is, de nem találtunk semmi nézhető filmet, így Lou kiválasztott egy random gyerekeknek szóló sorozatot és elkezdte alákommentálni azt. Hát, azt kell, hogy mondjam, nem emlékszem mikor nevettem utoljára annyira, hogy a földön kötöttem ki levegőért kapkodva.

Nem tudom mennyi lehetett az idő mikor kifáradtunk, de utána már csak álmosan néztünk valamilyen eszméletlenül aranyos rajzfilmet és szépen lassan bealudtunk arra.

Mivel Louis szörnyen hangosan horkolt, amitől nem tudtam aludni, az éjszaka közepén felköltöztem a hálószobába, hogy nyugodtan alhassak de valamiért csak nagyon nehezen tudtam visszaaludni álmosságom ellenére. Órákig csak forgolódtam, gondolataim pedig Harry irányába terelődtek. Azt kívántam, bárcsak ott feküdne mellettem és hozzá bújhatnék, hogy egyenletes szuszogását hallgatva szépen lassan álomba merülhessek.

Másnap már dél körül járhatott az idő, mikor kinyitottam a szemeimet. Azonnal eszembe jutott, hogy a göndör már megérkezhetett, így miután egy kicsit felfrissítettem magam, lerohantam a konyhába. Csalódottan konstatáltam, hogy Harry még nem érkezett meg, ugyanis Lou egyedül ücsörgött a kanapén és szinte eggyé vált a laptopjával. Hatalmasat sóhajtva csak csináltam magamnak egy gyors reggelit, majd lepattantam mellé a tévé elé.

Körülbelül fél óra múlva viszont már nyílt is a bejárati ajtó és végre felbukkantak a göndör tincsek, amiket annyira hiányoltam.

- Na, kipletykáltad magad? – kérdezte Lou nevetve, amint Harry csatlakozott hozzánk. Nem ült le közénk, csak zavartan beletúrt a hajába és féloldalas mosollyal nézett Loura.

- Ja, végre elmesélhettem pár kínos sztorit rólad – cukkolta őt a göndör, majd lopva rám pillantott. Óvatosan elmosolyodtam, de ő nem viszonozta a gesztust, csak sietve elkapta a tekintetét. – Öhm... Nem aludtunk sokat szóval szerintem megyek és kialszom magam odafent. Sikítsatok, ha kellek – mondta ásítva, majd egy laza intéssel már el is tűnt.

Még mindig aggodalmaskodtam egy picit, mivel még mindig nem tudtam, Harry miért rohant el olyan gyorsan előző este, de úgy döntöttem, nem zaklatom őt azonnal a kérdéseimmel.

Amíg a göndörke az emeleten szunyókált, mi Louval remekül szórakoztunk, ugyanis letöltött egy focis játékot a telefonjára és mindenképpen be akarta bizonyítani nekem, hogy ő a foci mestere. Eléggé kijöhetett a gyakorlatból, ugyanis öt meccsből ötöt vesztett el.

- A futball királya, Louis Tomlinson – mondtam szarkasztikusan, mikor az eredményhirdető táblán megjelent Louis neve a „loser" felirattal.

- Szar ez a játék – hajította el a telefonját mérgesen a párnák közé – Sokkal jobban megy, ha a saját lábaimmal érintem a labdát – magyarázkodott büszkén bólogatva, mire csak hitetlenül felnevettem.

- Hiszem, ha látom – provokáltam keresztbe tett karral, mire sértetten összehúzta a szemét.

- Gimiben bekerültem a focicsapatba és még csapatkapitány is lehettem volna, ha nem romlanak le a jegyeim... – dicsekedett büszkén kihúzva magát – Még Harrynél is jobb voltam, habár tény, hogy az ő erőssége a bokszolás. – magyarázta, miközben újból a kezébe vette a telefonját és görgetni kezdett a képei között. Pár pillanat múlva már felém is mutatta a képernyőt, melyen ő és a göndörke voltak focimezben. A kép alig pár éve készülhetett, de mégis jelentősen fiatalabbak voltak még. Harry elképesztő aranyos volt a képen, gödröcskés mosollyal tartotta a kezében a focilabdát, miközben fél karjával átölelte Lout, aki pedig büszkén nézett a kamerába.