Hostage

Tizenhetedik fejezet

Two Ghosts

Destiny

Miután Harry olyan hirtelen magamra hagyott, nem tudtam mit kezdeni magammal. Csakis azon járt az agyam, hogy vajon milyen hülyeséget tervelt ki, amitől bajba kerülhet. Aggótam érte, nem akartam, hogy az a béke - ami körülöttünk honolt két egész napig -, eltűnjön. Órákon keresztül egyedül császkáltam a lakásban az ujjaimat tördelve, egészen addig, míg meg nem hallottam a bejárati ajtó nyílását.

Türelmetlenül szaladtam a nappaliba, de csak Louis érkezett meg, a göndörke még továbbra is házon kívül csatangolt.

- Szia Lou... - köszöntem neki egy csöppet nyugodtabban, de ő összeráncolt homlokkal nézett fel rám.

- Mi a baj? Hol van Harry? – kérdezte aggódva, látva rajtam a feszültséget. Hatalmas levegőt vettem és idegesen a hajamba túrtam. Ha Lou sem tudja, hogy hol van, akkor hatalmas őrültséget csinálhat.

- Nem tudom... Reméltem, hogy veled van – vontam meg a vállam, mire ő azonnal a kezébe vette a telefonját és tárcsázni kezdett. Pár csengés után Harry fel is vette a telefont. Nem értettem túl sokat a beszélgetésükből, ugyanis csak Lou válaszaiból tudtam következtetni arra, miről magyaráz Harry. Mindez ellenére Louis nyugodt hangja elárulta, hogy nincsen semmi baj, így megkönnyebbülten levetettem magam a kanapéra, amíg ők befejezték a társalgást.

- Minden oké, csak elment az egyik barátjához... Valószínűleg csak holnap jön vissza, de ne aggódj, biztonságban van – nyugtatott meg Lou mosolyogva, miután lehuppant mellém.

- Annyira féltem, hogy valami őrültséget fog csinálni... Olyan eszelős tekintettel rohant el, hogy szabályosan megijedtem tőle – ráztam a fejem feszülten felnevetve, mire Lou felvonta a szemöldökét.

- De mégis mi történt? Egyszerűen kapta magát és szó nélkül elrohant? Nehezen tudom elképzelni...- röhögte Lou összezavarodva.

- Hát... Fürödtünk a jakuzziban... - ahogy az emlékek újból felvillantak a szemem előtt, éreztem, hogy felmelegszik az arcom és a gyomrom liftezni kezd – Tök jól szórakoztunk, meg minden, aztán elment – mondtam ki egyszerűen, mire Lou hatalmasokat pislogott rám.

- Oké, részletekre nem voltam kíváncsi – röhögte undorodó arcot vágva, mire értetlenül néztem rá, aztán leesett a dolog.

- Ja, nem! Nem úgy értettem! Elment, otthagyott, távozott, kisétált az ajtón... Soroljam még a szinonimákat? – magyaráztam ki magam rákvörösre pirulva, amivel elárultam azt, hogy tulajdonképpen az előző kijelentésemmel sem hazudtam.

- Ohh... Oké – válaszolta látszólag beletörődve a dologba, de a perverz vigyora még mindig ott csücsült az arcán, amivel teljesen kikészített.

- Jaj, ne nézz így rám – fontam keresztbe magam előtt a karom durcásan, ugyanis Lou le sem tagadhatta, hogy nem vette be a magyarázkodásom.

- Ugyan, Destiny. Mindketten tudjuk, hogy nem tudsz nemet mondani a göndörkének. Ha érted, mire gondolok – kacsintott rám, mire hangosan felnevettem.

- Zárjuk le a témát, rendben? – fogtam a fejem zavaromban.

- Rendben – tette fel a kezét megadóan, majd ismét komoly arckifejezést vett fel – Tehát a lényeg, hogy Harry egyben van és nem kell sokáig elviselned a hiányát – veregette meg a vállam – Addig pedig be kell érned velem, habár nem tudok olyan szolgáltatásokat nyújtani, mint a pasid, de határozottan viccesebb vagyok – húzta ki magát Lou, mire hangosan felnevettem. Ugyan Louval nem töltöttünk még túl sok időt együtt, de már a túszságom legelején hamarabb megtaláltam a közös hangot vele, mint Harryvel, ami nagy szó. Louis egyébként a legérdekesebb ember, akivel valaha találkoztam. Kívülről megközelíthetetlennek tűnik, főleg mikor csak kifejezéstelen arccal mered maga elé, de amint elkezd beszélni, mintha a legkarizmatikusabb emberrel társalognál. Mindig tudja, hogyan alakítsa át a kínos helyzeteket viccessé, sőt, ahhoz is nagyon jó érzéke van, hogy hogyan dobja fel az ember kedvét a legrosszabb napokon. Eszméletlen sztorijai vannak, amiket bámulatos módon tud elmesélni, úgy, hogy olyan érzésem van, mintha én is ott lettem volna az adott helyzetben. Ami viszont nagyon tiszteletreméltó, hogy semmi önzőséget nem fedeztem fel benne. Mikor egy Harryvel közös gyerekkori emlékről mesélt, szinte láttam a szemében a Harry iránt érzett hűségét és kiolvastam a tekintetéből azt is, hogy érte bármikor képes lenne még meghalni is.