Hostage

Hatodik fejezet

Emerald

Alig vártam már, hogy végre bosszút állhassak, habár még nem láttam a pontos időpontot előre. Az a nyomorék menekül, tudja, hogy le akarom vadászni és megtesz mindent azért, hogy ezt megnehezítse nekem. Nem fogja megúszni, Louis és a barátaink segítségével meg fogom találni és végre visszakap majd mindent, amit megérdemel.

A hosszú út előtt alaposan be kellett vásárolnunk, ugyanis rengeteget fogunk utazgatni a városok között, nem szabad megragadnunk egyik helyen sem, mert a rendőrség hamar megtalálna minket, ha csak ülnénk a seggünkön. Egy kisebb városban álltunk meg, ahol egy gyors cigiszünet után kerestünk egy boltot, ahol bevásárolhattunk, majd leparkoltunk és Louval kiszálltunk a kocsiból azzal a céllal, hogy ketten elintézzünk mindent.

- Komolyan itt hagynátok engem a kocsiban egyedül? – kérdezte Destiny hitetlenül, miután leengedte az ablakot. Louis kétkedve nézett rám, aztán megrázta a fejét.

- Menjetek inkább ti ketten. Én addig elintézek egy telefont – mondta végül, mire Destiny megforgatta a szemét, de kiszállt, hogy együtt vásároljunk be.

- Veszünk menő betörős maszkokat is? – kérdezte csillogó szemekkel, ami miatt furcsán néztem rá de aztán csak elnevettem magam.

- Dehogy, abból már van elég a kocsiban. Főleg tartós kaják és mindennapi cuccok kellenének. És nézz magadnak valami ruhát, de...

- Csak feketét. Tudom – vágott a szavamba, majd már el is indult egy kosarat felkapva a kezébe. Csak megszeppenten álltam ott, ahol hagyott, és arra gondoltam, mikor lett ennyire biztos a dolgában. Valamiről biztos lemaradhattam. Amint előttem szedegette össze a cuccokat, nem tudtam nem ránézni formás popsijára, amit úgy riszált előttem, mintha egy kifutón lett volna, de – bevallom – egyáltalán nem volt ellenemre. Egész gyorsan összeszedtük a cuccokat, rengeteg minden került a kosarunkba, de még hátra volt a ruhavásárlás is, valamint kellett vennem egy olyan hátizsákot, ami teljesen vízálló, hogy miért, azt még én sem tudtam, de éreztem, hogy talán szükségünk lehet majd rá ha el kell rejteni valahová a dolgokat, vagy ilyesmi. Mindenre fel kellett készülnünk, így olyan dolgokat is a kosárba raktam, amiknek nem volt értelme, de biztos, ami biztos, ott lesznek nálunk, ha szükség van rá. Addigra Destiny is készen lett a dolgával, így együtt indultunk meg a pénztárhoz egy rakat cuccal. Mivel féltem, hogy túl feltűnőek leszünk, gyorsan lehúztam mindkettőnk fejéről a kapucnit, így már átlagosabbnak néztünk ki talpig fekete szerkónkban. Már épp kezdtem megnyugodni, mert már csak a fizetés maradt hátra, mikor az eladóférfi felnézett rám, és arca egy pillanat alatt eltorzult és a mellette fekvő telefonjához közelített a kezével.

- Hé, nem te vagy az, akit éjjel-nappal keresnek a rendőrök? – kérdezte gyanakodva, feljebb emelkedve székéről, hogy jobban lásson.

- Ööö, szerintem összekever valakivel – próbáltam hárítani, de összehúzta a szemét és megrázta a fejét.

- Nem, te vagy az! Felismerlek a tévéből! – erősködött, mire Destinyre néztem, aki ijedt arccal meredt rám, így azonnal döntöttem.

- Futás! – suttogtam neki, és abban a pillanatban felkaptam a pénztáros telefonját, arrébb hajítottam, és futni kezdtünk a csomagokkal.

- Hé, álljanak meg! – kiáltott utánunk, visszanézve pedig láttam, hogy már a kezében is van a telefon, és tárcsázza a rendőröket. Szerencsére csak három biztonsági őr állta az utunkat, így Destiny kezébe nyomva a csomagokat, lekezeltem az összeset pár ütéssel, majd már futottunk is tovább. Louis közelebb parkolt, megérezhette a bajt, így egyenesen a kocsiba tudtunk ugrani.