Hostage

Ötödik fejezet

Destiny

Talán nem is lesz olyan rossz ez a rabság. Tény, hogy Emerald egy bunkó, indulatkezelési problémákkal küzdő, veszélyes barom, de ha nagyon akar, tud kedves is lenni. Ha egy gyenge porcelánbaba lennék, akkor biztosan rettegnék tőle és azon agyalnék, vajon milyen módon fog kinyírni, de mivel nem vagyok az, eléggé érdekesnek tartom őt. Furcsa, de azon gondolkozom, mennyire szívesen megismerném őt. Mindig is szerettem a rosszfiúkat, a filmekben is a legtöbbször a rossz oldallal tudtam azonosulni, így Emerald a maga sötét bájával megfogott. Persze eszem ágában sincs bevallani ezt neki, mert azt hinné, hogy odavagyok érte, vagy valami. Így is elég kínos volt az, mikor megjelent a kockahasával, és úgy belepirultam a látványba, hogy egy épkézláb mondatot nem tudtam összerakni a fejemben, hogy letagadjam ezt. A fenébe is, egy vonzó bűnöző rabolt el. A legrosszabb ebben az egészben az, hogy nem vagyok rémült és nem is akarok már elszökni. Itt vagyok már nyolc napja a fogságában, és egyre inkább az jár a fejemben, hogy a tettestársa akarok lenni. Az első nap durva volt, sikerült megijeszteniük azzal a divatbemutatós baromsággal, akkor egy pillanatra tényleg elfogott a félelem, de miután Emerald megnyugtatott, hogy nem fognak bántani, elkezdtem bízni bennük. A második napon nem történt semmi, igyekeztem nem felidegesíteni őket, habár elég nehéz volt, tekintve, hogy Emerald bármi miatt képes felkapni a vizet. Szóval aznap nem kaptam túl sok társaságot vagy magyarázatot, viszont sikerült gondolkoznom a dolgokon, és feldolgoztam végre az eseményeket. A harmadik napon Emerald úgy döntött, megint kedvesen viselkedik velem, így végighallgatta a tervemet a jövőre nézve. Orvosnak készülök, már tízéves korom óta hatalmas álmom, és igyekszek mindent megtenni, hogy ez össze is jöjjön. Ugyan ezt a pár hónapos kihagyást egyáltalán nem kalkuláltam bele az életembe, de reménykedtem benne, hogy miután ennek az egésznek vége, ott folytathatom, ahol abbahagytam. Elmeséltem neki, hogy milyen az egyetem, meg pár dolgot a mindennapjaimról, ő pedig türelmesen meghallgatott, ám mikor arra kértem, meséljen magáról, egyszerűen otthagyott egyedül, válasz nélkül. Próbáltam kedves lenni vele és nyitni felé, de ő nem bizonyult olyan típusnak, aki hamar és könnyedén megnyílik. Úgy tűnt, hogy felépített maga köré egy jó vastag falat, amit lehetetlen lerombolni, így hát eldöntöttem, hogy én bizony majd átrepülöm azt. A negyedik, ötödik és hatodik napon alig láttam a fogvatartóimat, állandóan fent voltak, és csak akkor jöttek le, ha ételt hoztak. Kezdtem beleőrülni a bezártságba és az egyedüllétbe, rengeteget gondolkoztam, hiszen az bizonyult a legjobb elfoglaltságnak. A hetedik napon Lout láttam csak, azt mondta, Emerald elment vásárolni, de valahogy nem tudtam hinni neki.

A nyolcadik fogságban töltött napon eléggé idegesen ébredtem. A bezártság az idegeimre ment, vágytam egy kis sétára és friss levegőre, mert már úgy éreztem, ha nem jutok ki, lassan megfulladok idelent. Mikor Emerald felbukkant reggel, furcsa dolgot tapasztaltam. Nem zárta ki az ajtót, mielőtt belépett volna, ami azt jelenti, nyitott ajtónál aludtam egész éjjel, és fel sem tűnt. Nem mintha esélyem lett volna megszökni, pontosan tudtam, hogy nem tudnék elslisszolni mellettük, egy perc alatt elkapnának.

- Miért nem zártad be az ajtót? – kérdeztem azonnal, amint belépett, még mindig a meglepettség alatt állva.

- Nem éreztem szükségesnek – mondta egyszerűen, majd megajándékozott a reggelimmel, amit éhesen vettem a kezem közé. Friss péksütit kaptam ma reggel, aminek nagyon örültem, ugyanis eddig csak szendvicset ehettem. A reggelim még meleg volt, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy valamelyikük járt a városban. Fogalmam sem volt, mit csinálnak egész álló nap odafent, de nem is szándékozták elmondani nekem. Emerald már magamra is hagyott volna pár perc után, de nem bírtam tovább, és utána szóltam.

- Emerald... Nem lehetne, hogy egy kicsit kimenjek a szabadba? Ígérem, nem szökök meg, de nem bírom már a bezártságot! – kértem őt a lehető legaranyosabb tekintetemmel nézve rá, mire az ajkába harapva átgondolta a dolgot.