Feel the same way |✓|

《34.fejezet - Egy gyerekkel több《

Na... hát... nem is tudom, hogy ezt hogyan mondjam. Amikor hazahoztuk Cameront a kórházból, fekvő gipszben, elég érdekesen kezdtek alakulni a napjaink. Mondhatni egy gyerekkel több lett a házban. Nekem kellett figyelnem rá. Természetesen Cameron ezen egy picit sem könnyített.

De amikor nem Cameronra vigyáztam, mert mondjuk aludt, addig tételeket tanultam. Vagy ha úgy éreztem nem bírom tovább, akkor történetet írtam. Egyszóval elvoltam.

-Maya! - kiabált Cam .

-Mi az? - léptem be a szobájába.

-Hoznál egy kis vizet? - kérdezte.

-Persze - sóhajtottam.

A konyhában engedtem egy pohár vizet, majd raktam bele egy szívószálat, mert úgy könnyebb inni.

-Be tudnád kapcsolni a TV-t? - kérdezte, miután megitattam.

-Tessék - kapcsoltam be és odaadtam neki a távirányítót.

-Nem nézed velem?

-Tanulnom kéne. Ha nem lennél fekvőgipszben már a suliban ülnék - mondtam.

-Naaa, légysziii - könyörgött.

-Rendben - sóhajtottam és lefeküdtem mellé az ágyra.

Pont egy Marvel filmet adtak az egyik csatornán, így azt néztük. Cameron a film végére elaludt, de nem csak ő, majdnem én is. Lekapcsoltam a TV-t és nem bírtam tovább, elaludtam.

Csak akkor ébredtünk fel, amikor Nash hazaért.

-Jót aludtatok? - kérdezte mosolyogva.

-Mondjuk - vágtuk rá egyszerre.

-Hogy érzitek magatokat?

-Én jól, csak kéne már az a fájdalomcsillapító - mondta Cam. - Ti? - fordult felém.

-Mi jól. Csak éhesek vagyunk - keltem fel.

-Hozol nekem is? - kérdezte Cam.

-Ez csak természetes - biccentettem, majd kimentem Nash után.

-Milyen napod volt? - kérdezte.

-Fárasztó. Cameron olyan mint egy kisgyerek - panaszkodtam, miközben nekiálltam uzsonnát készíteni.

-Legalább tudod, hogy mire vállalkoztál - bökött a hasam felé mosolyogva, miközben beleharapott egy almába.

-Ez igaz - bólintottam.

Úgy döntöttem, hogy csinálok gyümölcssalátát, mert egészséges, plusz szükségünk van mindannyiunknak a vitaminra.

-Egyébként... - tért vissza Nash egy pár perccel azután, hogy beszéltünk.

-Igen? - néztem rá.

-Shawn ma később jön. De Rach lassan itt lesz - mondta.

-Köszi - mosolyodtam el. - Milyen napod volt?

-Egész kellemes. Ja, a tanárok azt mondták, hogy azt a két hetet, amit Cameron miatt töltöttél itthon nem veszik hiányzásnak.

-Ennek örülök. Köszi, hogy szóltál.

-Megyek tanulni - indult vissza a szobájába.

Gyorsan kiszedtem két tálkával az elkészült gyümölcssalátából és egy kanál elővétele után bevittem Cameronnak.

-Tessék. Van rajta egy kis méz is. Magyarországon mindig így ettük - nyújtottam át neki.

-Köszi - mosolyodott el halványan. - Ma írtál valamilyen történetet?

-Aha - bólintottam.

-Felolvasod nekem? - kérdezte.

-Persze - bólintottam. - Csak egy pillanat.

Leraktam az éjjeliszekrényre a tálamat, majd kimentem a füzetemért. Amikor megtaláltam a szobámban, visszamentem Cameronhoz.

-A gond, hogy magyarul írtam, magyar nevekkel - ültem le újra és elvettem a tálamat.

-Fordítsd át angolra - vont vállat, majd letette az ő tálját, mert megette, ami benne volt. - Egyébként finom volt.

-Köszi - mosolyodtam el, majd elkezdtem neki felolvasni, miközben fejben fordítottam.

Fura volt magyarul látni, de közben angolul mondani. De a lényeg, hogy Cameronnak tetszett.

Olyan volt neki felolvasni, mint egy kisgyereknek esti mesét mondani. Mondjuk lényegében ez történt annyi kivétellel, hogy Cameron nem kisgyerek hanem egy nagy gyerek. :D

Abban a pillanatban Rachel érkezett meg.

-Halihó - jött be mosolyogva. - Hogy van a kisgyerek?

-Nem vagyok kisgyerek - biggyesztette le az ajkát Cameron.

-Nem, te nagy gyerek vagy - kuncogtam.

Rachel is kuncogott, majd letelepedett Cameron mellé. Én felálltam, majd kimentem a nappaliba. Nash ott ült a tételeket tanulmányozva.

-Amikor megismertelek nem gondoltam volna, hogy ennyire szorgalmas vagy - ültem le mellé.

-Hé! Ez sértő - tette le mosolyogva a tételeket.

-De csak gondolj bele. Egy 18 éves srác, 10 éves agyiszinttel. Mégis ki gondolná, hogy okos vagy? - kérdeztem cukkolva.

-Hé! - nevetett fel és meglökte a vállamat.

-Tudod, hogy szeretlek - nevettem én is és átöleltem.

-Én se - mosolygott, majd viszonozta az ölelést.

-Egyébként most mit tanulsz? - fogtam meg a tételeit.

-Az irodalmat próbálom beverni a fejembe, de nem megy - sóhajtott fel.

-Tegnap kerestem javaslatokat, hogy hogyan tanuljunk. Majd kipróbáljuk, oké? - kérdeztem.

-Rendben - mosolyodott el.

És akkor megérkezett Shawn. Miután átöleltem felhúztam a cipőmet.

-Ma merre mentek? - kérdezte Nash.

-Nem tudjuk még - vont vállat Shawn.

-Vigyázzatok magatokra - mondta Nash, majd bement a tételeivel együtt a szobájába.

-Indulhatunk? - nyújtotta a kezét Shawn.

-Persze - mosolyodtam el, majd rákulcsoltam az ujjaimat az övére.

-Milyen napod volt? - kérdezte.

-Ugyanolyan, mint a többi - vontam vállat. - Neked?

-Nekem is - biccentett.

A napi séták jót tettek nekem és a bennem növekvő csöppségnek is. Ezen kívül nagyon boldog voltam, hogy Shawn velem van, hiszen ő egy fontos része az életemnek.

♪♪♪♪♪♪♪
Hi hi… visszatértem. Végre sikerült megírnom, bár nagyon nehezen ment. Lassan de biztosan haladunk a cél felé.
♪♪♪♪♪♪♪