Feel the same way |✓|

《13.fejezet - Költözés 《

Egy hét. Egy hete történt, hogy meghallottam a hírt, hogy Mrs. Sworski meghalt. És szintén egy hete, hogy Nash sírva hívott fel, hogy Sophie megcsalta. Minden olyan gyorsan történt.

Azóta nem sok minden történt. Feketében jártam és elmentünk Shawnnal Mrs. Sworski temetésére.

Végre felvettük az A Thousand Years-t és ki is került még aznap. Három nap alatt elérte az egy millió megtekintést, ami engem nagyon furán éritett, ugyanis sosem gondoltam volna, hogy valaha is ennyien meghallgatnák.

Az utolsó pedig az volt, hogy Nash hívott, hogy nem gondolta meg magát, tényleg oda akar költözni hozzánk. Ennek nagyon örültem.

A nap, amikor Nash éjjel felhívott, hogy Sophie megcsalta, pontosan egy héttel az előtt a nap előtt volt, amikor Nash ismét pont ugyanabban az órában felhívott, hogy menjek ki a repülőtérre, mert eltévedne egyedül.

-Kérek fél órát és ott leszek - mondtam, miközben felvettem a cipőmet.

-Siess Maya. Ijesztő egyedül lenni egy mondhatni idegen városban. Sötétben - mondta Nash.

-Megyek, megye... - nyugtattam, majd elestem, mert elvesztettem az egyensúlyomat.

-Minden oké? - kérdezte Nash.

-Aha - sóhajtottam, majd kimentem az ajtón. - Mindjárt ott leszek.

-Ne tedd le, légyszi - kért.

-De, Nash. Muszáj, mert a végén még kirabolnak - mondtam.

-Rendben. Csak siess, kérlek.

-Sietek. Addog foglald el magad - ajanlottam.

-Rendben. Szia - köszönt el.

-Hamarosan találkozunk - köszöntem el én is, majd letettem.

Futni kezdtem az első buszmegállóig. Próbáltam tényleg gyors lenni, mert egyet értettem Nashsel. Nem jó egyedül lenni a sötétben. Főleg nem egy idegen városban.

A fülhallgatómat a fülembe téve elindítottam egy zenét, hogy ne érezzem magam egyedül és valamivel elüssem az időt.

A busz pontosan érkezett, így miután kifizettem a jegyet, leültem egy üres helyre és az ablakon kinézve figyeltem, ahogy átsuhanunk a városon a reptérig.

Az út nagyjából 20 percet vett igénybe és a buszról leszállva azonnal észrevettem Nasht, aki a bőröndjén ülve unatkozott.

Felkapta a fejét és észrevett. Elmosolyodtam és elkezdtem futni felé. Ő felkelt a bőröndjéről és tárt karokkal várt. A nyakába ugrottam.

-Hiányoztál Kismajom - suttogta, miközben a fejét a hajamba fúrta.

-Nekem is. Megszakadt a szívem, hogy a lelkitársam nélkül kellett élnem - suttogtam vissza.

Sokáig álltunk ott, egymást ölelve. Lelkitársakként tényleg elviselhetetlen hiányt éreztünk egymás iránt. És abban a pillanatban, mintha visszakaptam volna a másik bátyámat. És úgy éreztem, hogy mellette nem történhet bajom. Mint Cam és Shawn mellett sem. Olyan volt, mintha végre teljes lenne a családom, ami természetesen a szüleim nélkül sosem lesz. De akkor, abban a pillantban teljes békét éreztem. Mintha leszállt volna ránk valamiféle védő burok, ami megvéd minket a sértésektől, fájdalmaktól és minden egyéb ilyen dologtól.

Végül elengedtük egymást és hívtam egy taxit. Ugyanis sok cucca volt. Amíg vártunk a taxira, Nash mindenfélét kérdezgetett.

-Milyen a suli? Mi van Shawnnal? És Cameron jól van? Ugye nincs semmi baja Rachelnek? És miért vagy feketébe? - kérdezte egy szusszal.

-Nash, nyugi. Mindent lesz időnk megbeszélni. A suli érdekes. Shawn megvan. Cameron is jól van, csakúgy mint Rach. A fekete ruha... az már más. Húzósabb téma - mondtam.

-Mi történt? - kérdezte aggódva.

-Meséltünk Mrs. Sworskiról ugye? - kérdeztem vissza, mire bólintott. - Hát... ő meghalt. Egy hete. Pontosan aznap, amikor hívtál, hogy... szóval igen... és... fáj. Nagyon. Ő senkinek sem ártott. Miért pont neki kellett rákosnak lennie?? Miért pont neki kellett meghalnia?? Még nem is volt annyira idős. 75 év... az nem sok. A nevelő anyukám mamája még mindig él! Pedig 90 éves! Miért Nash, miért? - kérdeztem és idő közben eltört a mécses.

Nash kedvesen magához húzott és próbált megnyugtatni. A fejem a mellkasába fúrtam és nagy levegőket véve próbáltam lenyugodni.

Mire megnyugodtam, megérkezett a taxi. A sofőr segített berakni Nash cuccait a csomagtartóba, majd mindannyian beültünk a kocsiba. Nash magához húzott, mivel látta rajtam, hogy még nem teljesen nyugodtam meg. Felsóhajtottam, majd elmondtam a címet.

Szerencsére autóval gyorsabb volt az út, így tíz-tizenkét perc alatt ott voltunk. Nashsel egymásra mosolyogtunk, majd kiszálltunk a taxiból és kiszedtük a csomagjait a csomagtartóból. Kifizettem a taxist, aztán kinyitottam a bejárati ajtónkat.

-Végre itt vagytok - fogadott minket mosolyogva Cam.

Nash mosolyogva ölelte át Cameront, amolyan "bro" stílusban. Cam szintén mosolyogva viszonozta az ölelést. Végül engem is bevontak, így olyan lett, mint egy családi ölelés. Ezt meg is említettem.

-Olyan, mintha egy család lennénk. Mintha ti lennétek a szüleim. De csakmert idősebbek vagytok nálam - motyogtam.

-Én képtelen vagyok ezt elképzelni. Márcsak azért sem, mert Nash fiatalabb és mert sosem tudnék Nashre másként tekinteni mint a legjobb barátomra, mint egy nem hivatalos testvérre - mondta Cam.

-Same... - mondta Nash. - Legyünk csak nem hivatalos testvérek.

-Egyetértek - mondtuk egyszerre Cammel.

Aztán véget vetettünk az ölelésnek és végre bevittük Nash csomagjait. Gyorsan megmutattuk Nash szobáját, majd elmentünk aludni.

♡♡♡♡♡♡♡
Sajnálom, hogy ennyit kellett várni rá, de most nemrég fejeztem be a Life Is Strange-ek nézését és konkrétan órákig depiztem és még most is azt csinálom, szóval sorry, ha holnap esetleg nem lesz rész.😅
♡♡♡♡♡♡♡