Feel the same way |✓|

《20.fejezet - Karácsony《

-Ugyan - legyintettem. - Szerintem ha egyszer lesz nekem is két gyerekem, nekem sem lesz ilyen alakom.

-Tényleg... erről hogyan gondolkozol? - kérdezett érdeklődve.

Láttam, ahogy Shawnnak felcsillan a szeme, ezért felkuncogtam.

-Tulajdonképpen... még mindig úgy vagyok vele, hogy az anyaság gyönyörű. És már csak kismamának lenni is varázslatos lehet. Egészen kiskoromtól kezdve álmodoztam arról, hogy egyszer anyuka legyek. És ezt senki sem tudta eddig... - vallottam. - És most végre úgy érzem, hogy lassan lehetővé válik ez az "álmom" - pirultam el.

-Biztos vagyok benne - fogta meg a vállam kedvesen, majd a fiára nézett. - Te csak ne vigyorogj. Inkább vegyél elő evőeszközöket.

Felkuncogtam, majd Mrs. Mendes az ölelésébe húzott.

-Köszönöm Maya, hogy boldoggá teszed a fiam - suttogta.

-Én köszönöm, hogy megszülte és egy csodálatos fiút nevelt belőle - suttogtam én is és picit szorítottam az ölelésemen.

Hirtelen nagyon hiányzott az igazi anyukám. Hiányzott, hogy átöleljen és tanácsokat adjon az élettel kapcsolatban. És fájt, mert sosem mondhattam neki, hogy szeretem. És ez szörnyű volt. De aztán eszembe jutott a nevelő anyukám. Aki anyukám helyett anyukám volt. Aki felnevelt.

Éreztem, hogy a torkom elszorult. Gyorsan kibontakoztam az ölelésből.

-Sajnálom... egy pillanat... muszáj... - dadogtam, aztán annyiban hagyva a magyarázkodást, kisiettem a konyhából és a kabátomat felkapva kimentem a hidegbe.

Leültem a padra és elővettem a telefonom. Áldottam az eszem, hogy akkor, nyáron nem töröltem ki a telefonszámot. Rányomtam a hívásra. Idegesen vártam, hogy kicsörögjön. Nem kellett sokáig várnom, az ötödig csörgésre fel is vette.

-Igen? - kérdezte ásítva.

-Sajnálom anya... - suttogtam és kitört belőlem a sírás.

-Maya? Minden rendben? - kérdezte aggódva.

-Sajnálom anya. Sajnálom, hogy egy szó nélkül elhagytalak. Te neveltél fel. Nem lett volna szabad. Kérlek bocsáss meg - sírtam.

-Maya... minden rendben van. Én nem haragszom. És apád sem. Még mindig szeretünk és szeretni is fogunk. Akkor is, ha nem a vér szerinti gyermekünk vagy - mondta nyugtató hangon. - Csak kincsem... nyugodj meg.

Csendben várta, amíg lassan megnyugszom. Örültem, hogy ő még mindig szeret és annak is, hogy olyan későn felvette a telefont, függetlenül attól, hogy én a nyáron ott hagytam őket egy szó nélkül.

-Én is szeretlek anya - suttogtam, amikor lenyugodtam.

-Kincsem... kérdezhetek valamit? - kérdezte halkan.

-Persze - suttogtam.

-Mi történt, hogy felhívtál?

-A Mendeseknél karácsonyozunk és Mrs. Mendessel az anyaságról beszéltünk és rájöttem, hogy te anyukám helyett anyukám voltál. És most lelkifurdalásom van.

-Ne legyen. Őszintén nem is vártam mást egy tini lánytól. Kincsem... nagyon szeretlek, de itt iszonyat késő van és fáradt is vagyok - magyarázkodott.

-Menj csak. Jó éjszakát anya. Szeretlek - köszöntem el.

-Én is téged. Szia - és ezzel letette.

-Ez aranyos volt - szólalt meg az ajtóból Cameron. - Mielőtt kérdezed, éppen eleget hallottam belőle, hogy tudjam megbocsátottál anyukádnak.