Feel the same way |✓|

《1.fejezet - Ahonnan minden indult《

-Maya... itthon vagyunk - mondta Shawn.

Kinéztem az ablakon. Kanada. Hogy én mennyire szeretem ezt a helyet. Felkeltünk és elköszönve a busz sofőrtől leszálltunk a buszról. Cameron és Rachel már lent álltak az összes csomaggal és a Mendesek szüleivel beszélgettek.

-Isten hozott itthon titeket gyerekek - mosolyodott el Mrs. Mendes és széttárva a karjait mindkettőnket átölelt. - Cameron mesélte, hogy mi történt a kezeddel. Ha bármire szükséged van, akkor csak szólj - fordult felém kedvesen.

-Köszönöm - mosolyodtam el.

-És gyerekek hogy vagytok? Milyen utatok volt? - kèrdezte Mr. Mendes.

-Hosszú - mondta Cam.

-És szomorú - tettem hozzá, Rach pedig egyetértően bólintott.

-Maya, elhoztam a könyveidet - mondta Mrs. Mendes.

-Oh, nagyon köszönöm - mosolyodtam el hálásan.

-Ugyan - legyintett mosolyogva. - Örülünk, hogy haza jöttél.

-Örülök, hogy itt lehetek - mosolyogtam.

-Jobb lenne Maya, ha indulnánk haza, mert még sok minden vár ránk - mondta Cam.

-Rendben - bólintottam.

-Hamarosan megyek - nyomott egy puszit az arcomra Shawn.

-Megyünk - javította ki mosolyogva Rach és átölelt.

-Várunk titeket - fogott kezet Cam Shawnnal és nyomott egy puszit Rach arcára.

-Sziasztok - intettem és Cameronnal elindultunk a házunk felé.

Tényleg nem volt messze és élőben még szebb volt. Cam a kezemet fogva nyitotta ki az ajtót és mosolyogva húzott be.

-Hű - mindössze ennyit tudtam mondani.

Cam mosolyogva nézett rám.

-Tetszik hugi? - kérdezte.

-Ennél jobb nem is lehetne - mondtam. - Cam ez...

-Értem - bólintott nevetve. - Menj, nézd meg a szobád.

Ránéztem, majd mosolyogva elengedtem a kezét és benyitottam a konyha melletti szobába.

A szoba levendula és kék színű volt. Furán hangozhat, de valóságban gyönyörű. Egy kék ágy volt a ablakkal szemben, amely az udvarra nézett. Az udvar nem volt túl nagy, tekintve, hogy azért egy városban vagyunk, de az udvaron egy medence és egy pavilon volt.

A szobámban volt még egy íróasztal is, felette egy nagy parafa-kerettel.

-Az a keret, azt a célt használja, hogy bármit kirakhass rá. Mint egy hirdető vászon. Csak ezen egyedül a számodra fontos dolgok lesznek - mondta Cam az ajtóban állva. - Sőt, az egész faladat tele rakhatod emlékekkel.

-Ez lesz az emlék-szoba - nevettem fel. - Ettől függetlenül tényleg valami hasonló lesz.

-Csak először gyógyuljon meg a vállad - mosolyodott el. - Ja, a költöztetők fél óra múlva érnek ide. Amíg mi Shawnnal, Mr. Mendessel és a költöztetőkkel bepakolunk, ti lányok elmentek vásárolni. Mivel neked nincsenek ruháid.

-Öhm... - haraptam be az alsó ajkamat. - Mi...

-Maya - fogta meg a jobb vállam. - Minden rendben. A pénzzel komolyan ne foglalkozz.

-És te... - kezdtem.

-Holnap megyek munkát keresni. Minden rendben lesz - mosolygott. - Van tartalékom, mert már régóta terveztem elköltözni a nevelő-szüleimtől. Van annyink, hogy minden rendben legyen. Neked csak az a dolgod, hogy felépülj, sikeresen befejezd az iskolát és aztán már bent is vagy a felnőtt életben.

-Rendben - fújtam ki a bentartott levegőt.

-Apropó iskola - kapott észbe és kiment valamiért, majd egy pillanat múlva vissza is tért egy táskával a kezében. - Gondoltam jól jöhet - mosolyodott el.

-Cam... te jobban ismersz, mint én magamat - döbbentem le, ugyanis a táska pont olyan volt, amibe én első látásra beleszerettem. - Köszönöm.

Amennyire csak tudtam, szorosan átöleltem őt. Cam óvatosan visszaölelt.

-Megoldunk mi ketten mindent. A Dallasoknak semmi sem állhat az útjukba - mondta.

-Ez így van. Mi mindenben tarolunk - nevettem el magam.

Amíg a költöztetők megérkeztek, Cameronnal a már meglévő ágyamon feküdtünk és meséltünk egymásnak. Ő például mesélt arról, hogy mit csináltam kiskoromban az árvaházban, én pedig a Kanadában töltött gyerekkoromról.

Meséltem a rengeteg történetünkről Shawnnal, a furcsa játékainkról, az óvódás koromról és az iskolásról is. Ő pedig mesélt arról, hogy hogyan találkozott Nashsel, hogyan lettek legjobb barátok, meg az iskolás koráról is.

Hihetetlen, hogy mennyire különböző és mégis mennyire hasonló a történetünk. Valahol mindig egybefonódó történeteink voltak a másik számára.

Fél órával később megérkeztek a költöztetők és a Mendes család is. Rachel azonnal belém karolt és egy gyors köszönés után a két Mendessel elindultunk vásárolni.

♡♡♡♡♡♡♡♡
Igen, tudom, hogy rövid, meg egyenlőre fura is. De esküszöm, hogy lesz ez jobb is (na jó, csak remélem). Mindenesetre nem tudom, hogy emlékeztek e, hogy még a Váratlan pillanat elején mondtam, hogy nehéz belekezdeni a sztoriba. Na, igen. Ugyanez volt itt is.
Mindenesetre, azért remélem, hogy nem volt annyira szörnyű és, hogy tetszett nektek.
Holnap tali❤
♡♡♡♡♡♡♡♡