Felejthetetlen nyár

49. rész

- Hát ez nem volt rossz – nyújtózkodott Cooper a film végezetével.

- Nekem nagyon tetszett – lelkesedtem, kis híján tapsikolva. Az emberek elkezdtek kiszállingózni, de mi, jó szokásunkhoz híven megvártuk a film legeslegvégét, míg minden név, közreműködő és egyéb lemegy a vásznon és biztosra mehetünk, hogy nem lesz valami utóextra jelenet.

- Menjünk mosdóba – biccentett Coop, majd fel is állt. – Dex szunyókál vagy mi?

Oldalra néztem és azt láttam, hogy Dexter valóban lehunyt szemekkel szuszogott.

- Úgy fest – bólintottam visszafordulva Cooperhez. – Azt nézd! – mutattam a mögöttünk lévő ülésre, amin egy bontatlan mars csoki és egy tábla milka hevert.

- Mi az? – nézett arra Coop is, mindketten feltérdeltünk az ülésünkre és az elemózsiát sasoltuk.

- Csoki – mondtam, ha esetleg nem lett volna neki egyértelmű.

- Most szivatsz? Te raktad oda? – röhögött felém pillantva.

- Dehogy. Minek raktam volna oda? – ráncoltam a szemöldököm értetlenül.

- Mit tudom én. De ki hagy itt egy tábla milkát?

- Egy olyasfajta ember, mint te – adtam meg a szerintem nagyon is logikus választ.

- Sose hagynék el egy bontatlan csokit – szorította a kezét a szívére drámaian Coop.

- Hát hogyne – nevettem el magam jól mulatva.

- Elvigyük? – sandított rám tanácstalanul.

- Hát itt ne hagyjuk! – hőbörögtem a csokik után nyúlva, de sajnos nem volt elég hosszú a kezem.

- Majd én – ajánlkozott Coop lovagiasan és megszerezte az édességeket.

- Keltsük fel Dexet, majd fogyasszuk el ezeket.

- Minek keltjük fel? Mi találtuk. A mi zsákmányunk – ellenkezett Cooper.

- Tulajdonképpen én találtam – pontosítottam a teljesség kedvéért.

- De én szereztem meg. Ez a kettőnk melója volt – bizonygatta Coop.

- Irigy vagy – nevettem el magamat, mire elfintorodott.

- Talán – biggyesztette le a száját. – Na, jó. keltsd fel ezt a hétalvót és addig felkeresem a mosdót.

- Rendben – egyeztem bele, Coop pedig el is somfordált a kijárat irányába. Csak remélni tudtam, hogy nem zárkózik be az egyik WC-be és eszi meg az összes csokit egymaga. Képes lett volna rá. Így utólag már bántam is, hogy elengedtem őt a zsákmánnyal.

Dex békés arccal szendergett a másik oldalamon. Mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt, haja a homlokába lógott.

Közelebb hajoltam hozzá, tekintetem az arcát fürkészte.

- Dex – rázogattam meg egy kicsit a vállát, mire azonmód felpattant a szeme. Kissé ijedten hőköltem hátra a hirtelen reakciójától. – Jesszus!

- Mi van? – vágott fura arcot.

- Nem is aludtál? – hökkentem meg.

- Elaludtam volna? – kérdezett vissza szórakozottan.

- Már magam sem tudom – sóhajtottam lecsüccsenve mellé.

- Nem tartom valószínűnek, hogy elaludtam volna – jutott végül döntésre, megdörzsölve a szemeit.

- Szóval mindent hallottál – értelmeztem a helyzetet.

- Igen. Nekem is jár csoki – ragadta meg a lényeget rögvest Dex.

- Hát hogyne – hagytam rá. – Te raktad oda? – jutott hirtelen eszembe, hogy esetleg megviccelni készüli a bátyját.

- Mikor? Miközben aludtam? – vágott ártatlan arcot.

- Nem is aludtál! – mutattam rá, miközben alig bírtam visszafojtani a kitörőben lévő nevetésemet.

- Azt mondtad, nem tudod, aludtam e vagy sem – pislogott nagyokat.

- Az agyamra mész – hajtottam le a fejem fáradtan.

- Dehogy megyek – simította meg a hajamat kedvesen.

- Mit műveltek? Gyertek már! – hadonászott a széksorok aljánál Cooper türelmetlenül.

- Menjünk – bólintottam, Dex pedig egy szó nélkül felállt, majd maga elé engedve a kijárat felé tessékelt.