Felejthetetlen nyár

9. rész

- Ezek az izék nagyon elegánsak – fintorgott Talia, amint felszálltunk.

- Troli. Úgy hívják trolibusz – váltott át azonnal a sértődöttbe Norbi, kiállva imádott piros járművei mellett.

- Olyan kis csúnya – folytatta Talia, csupán azért, mert tisztában volt vele, mennyire idegesíti ezzel a bátyámat.

- Miért kell ezt minden alkalommal eljátszani? – fakadt ki Norbi, Cooper pedig röhögve helyet foglalt a mellettem lévő ülésen.

- És piros – merengett tovább Talia.

- Mi bajod a pirossal? Szép lányos szín – ellenkezett a bátyám teljes erőbedobással.

- Tök koszos. Te jó ég! Az az ülés le van szakadva?

- Biztosan túl nehéz ember ült rá. Bármilyen jármű így végezte volna.

- Na, és az nem zavar, mennyire piszkos?

- Nem.

- Beesik az eső.

- Nem is esik.

- De eshetne.

- De most nem esik.

- Viszont az előrejelzés szerint fog – szúrta közbe Coop, a telefonját babrálva.

- Mindegy, akkor már nem fogunk itt ülni.

- Olyan fura vagy, Nahuel! – legyintett Talia, leülve Dex mellé, míg Norbi egy egyes helyre telepedett le.

- Mondja ezt a lány, aki tizenhat évesen még mindig rajong a plüssökért – vihogott Coop, mire Talia rögtön elvörösödött.

- Hülye! Ez nem is igaz – próbálta tagadni teljesen feleslegesen, mivel ezt amúgyis mind tudtuk róla.

- Ja, ezért feküdtem tegnap egy rózsaszín pónin – vetette oda Norbi cinikusan, mire a barátnőm vállon vágta. Norbi lányosan felsikkantott, úgy tett, mintha egy kicsit is fájt volna neki, aztán újra kifejezéstelen arcot öltött.

- Hát ez nem jött be – mondta, majd összeröhögött Cooperrel.

Hirtelen megállt a troli, holott nem volt megálló még a közelben sem.

- Elnézést kérünk a kellemetlenségekért, de a jármű sajnos nem halad tovább. Szívélyes megértésüket köszönjük! – mondta a géphang, és kinyíltak az ajtók, ösztönözve minket, hogy elhagyjuk a trolit.

- Na, tessék! – forgatta a szemeit Talia karba font kézzel, amolyan „én megmondtam" fejjel, sokatmondó pillantásokat vetve a bátyámra.

Persze neki ez fel sem tűnt, mert éppen a busz oldalát simogatta, mindenféle kedves szavakkal dicsérve, hogy egyáltalán eddig kihúzta.

- Fiatalember! Ellépne a trolibusztól? – szólongatta a sofőr Norbit, mert nem tudja leereszteni miatta az áramszedőket.

- Mi? Ja, persze. Hát hogyne – hagyta el a terepet Norbi sunyin, mi pedig követtük őt. A végtelenbe és tovább. Hah! Ugyan.

- Most akkor mi lesz? – halászott elő a zsebéből egy térképet Dex, és lassan széthajtogatta.

- Átszállunk valami másra – közöltem.

- Megfognád légyszi? – nyújtotta felém a papír egyik sarkát Dexter, mire szórakozottan tettem, amit mond.ott.

- Na, majd én megmondom – nyomkodta eszeveszetten okostelefonját Cooper, miközben Dex mellé oldalazott, és szabad kezébe nyomta a térkép egy másik sarkát.

- Nem kell ide elektronika, megy ez a fejből is! – hencegett Norbi, immár a harmadik sarkat tartva.

- Hülye troli! Hülye Nahuel! – mérgelődött Talia, miközben Dex a kezébe nyomta az utolsó sarkot.

- Te vagy a hülye! – vágott vissza azonnal a bátyám, lesüllyedve valami még az eddiginél is mélyebb szintre.

Figyelem, ahogyan Dex megállt a kifeszített óriás térkép egyik oldalán, és erősen koncentrálva vizslatni kezdi.

- Ez teljesen kész! – röhögtem fel, mire végre a többiek is felkapták a fejüket.

- Dex! Mi a jó életet művelsz? – tátotta a száját Norbi, majd elkezdett nevetni.

- Ez egyáltalán Magyarország térképe? – nézte Talia a lapot, mire Dex felé fordította a fejét.

- Milyen embernek nézel te engem?

- Hát nem túlzottan normálisnak... - dünnyögte közbe Coop, de nem kapott választ, az öccse rá se hederített.

- Mindenféle térképet hoztam. Nyilván ez a legaktuálisabb a jelenlegi helyzet megoldásához – magyarázta szakértően, mire felszaladt a szemöldököm.

- Több térképed van?

- Persze. Miért, ti srácok, nem hoztatok? – nézett körbe értetlenül a testvérein.

- Nem.

- Kellett volna?

- Hahó! Huszonegyedik század! Okostelefon – lóbálta meg az említett eszközét Coop vigyorogva.

- Okostelefon? – kérdezett vissza szentimentálisan Dexter, mire összehúztam a szemeim.

- Ja, vágod. Ami ott lapul a zsebedben – mutogatott Coop, mire a bátyámmal elröhögtük magunkat.

- Hm, hogy ez? Tudod, hogy nem bízom ezekben a vackokban – legyintett Dex, de már ő is a nagyon okos és nagyon telefonját nyomkodta.

- Tudom. Csak nem értem – vágott egy pofát Coop, majd rám nézett. – Merre tovább?

- Tőlem kérdezed? Se térképem, se okostelefonom – vontam vállat értetlenül.

- De itt laksz – tette hozzá Dex, célozva arra, miért is tőlem várta a választ Coop.

- Az mondjuk igaz – bólintottam, majd célirányosan elindultam az általam helyesnek vélt irányba.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne őt követnünk – problémázott a bátyám halkan, de szándékosan úgy, hogy jól halljam.

- A térkép szerint is jó az irány – mondta tudálékosan Dex, már kisebbre hajtogatva azt az izét.

- Kikapott a Lakers – sóhajtotta Coop, bizonyára éppen híreket olvasott, totálisan nem törődve a ténfergésünkkel.

- Gyerünk, utána! – indult meg végül a társaság, Dex vezetésével a nyomomba.