Felejthetetlen nyár

42.rész

- Mindjárt elalszom – ásítottam egy hatalmasat, majd fejemet Cooper vállára hajtottam.

- Kellett neked hajnalig kacarászni – vetette oda félvállról Norbi.

- Meg se szólaltam este – ellenkeztem.

- Egyébként, miért is kellett felkelnünk? – érdeklődött Coop, majd az én fejemnek döntötte sajátját.

- Hogy búcsút vehessünk egymástól – tájékoztatta felháborodottan Norbi, aki valamilyen érthetetlen ok miatt, teljesen éber és eleven volt. Vagy legalábbis annak tűnt.

- Ugye tudod, hogy nem véres háborúba mész?

- És nem is az űrbe – csatlakozott Dex.

- Plusz néhány nap múlva találkozunk – egészítettem ki én is.

- Értsem ezt úgy, hogy nem akartatok elköszönni? – képedt el a bátyám.

- Dobtam volna neked egy puszit az ágyból – röhögött Cooper.

- Talia! Hol vagy már? Indulnunk kell! – kiabált fel Norbi.

- Megyek már, megyek! – ordibált vissza a lány.

- Ti semmilyen időintervallumban nem hagyjátok az embert aludni? – hallatszódott Seth mérges hangja.

- Bocsi!

- Ja, ne haragudj!

- Tacere solum manere!

- Mi van? Mit mondott?

- Nem tudom, mit akarhat – trappolt le a lépcsőn Talia.

- Mindig latinul hablatyol, ha nagyon dühbe gurul – legyintett Coop, amolyan „nem érdemes ezzel törődni" stílusban.

- Bizonyára azt szeretné, ha elhallgatnánk – vélekedtem.

- Ez egy régi nagy álma – értett egyet Coop nevetve.

- Indulunk is – jelentette be Norbi.

- Szasztok! – reagálta le Coop.

- Nem kísértek ki a kapuhoz? – biggyesztette le a száját bánatosan Norbi.

- Mi van veled, haver? – tápászkodott fel beletörődve sorsába Coop, majd felhúzott engem is.

- Csak... Nem szoktuk külön tölteni a nyarat – magyarázta szomorúan Norbi.

- Néhány napról van csak szó.

- Mindjárt utánatok megyünk.

- Ráadásul egy hét és haza is jöttök.

- Na, jó. Akkor kalandra fel! – dobta fel a hátára táskáját Norbi, majd elindultunk a kapu irányába.

Szépen mindenki elköszönt mindenkitől. Persze csak azok, akik mentek, azoktól, akik maradtak. Nyilván a többi köszöngetés felesleg és hülyeség is lett volna.

- Mindjárt sírok – közölte Coop szipogva.

- Máris hiányoznak? – simítottam meg a hátát kedvesen.

- Nem. Látom Kand Úr lábát kikandikálni Tal táskájából.

- Az a lába? – hunyorogtam.

- Azt hittem, az a füle – merengett Dex elgondolkodva.

- Fejjel lefelé tömte be a táskába – ingatta a fejét megrökönyödve Coop.

- Túléli.

- Nahuel miért lenget egy fehér zsebkendőt?

- Sajátos a búcsúzkodási stílusa – vontam vállat.

- Hiányzik Kand Úr – sóhajtott Coop.

- Pedig elhálhattátok az éjszakát – röhögtem el magamat szórakozottan, ő pedig megajándékozott egy szúrós pillantással.