21. rész

4.9K 288 3
                                    

- Hé, Leah! - hajolt hozzám Cooper, mire kérdő tekintettel fordultam felé.

- Tessék?

- Játszunk? - tolta elém a telefonját. A kijelzőn a glow hockey feliratát láttam.

Coop hírhedten nagy játékosnak számított, ebben pláne. Emlékeztem, mikor kijött a játék és letöltötte, és úgy hívott ki, hogy minden mérkőzés előtt fogadást kötöttünk, ki nyer majd. Persze, mindig áldott alkalommal vesztettem. Kiderült, hogy ő akkor már hónapok óta gyúrt erre. Jellemző. Egy tipikus Coop-féle átverés.

Nagyjából két hétig kellett engedelmeskednem a hülye feladatainak, amiket a győzelmei vonzottak maguk után.

- Gyakoroltam ám! - mozdultam úgy, hogy jobban hozzáférjek a mobilhoz.

- Elhiszem - bólogatott úgy, mintha tényleg elhinné, de pontosan tudtam, hogy egyáltalán nem hitt nekem.

- Na, majd meglátod, hogy lenyomlak! - bizonygattam, és nem voltam benne biztos, hogy neki, sokkal inkább magamnak.

- Meglátom - folytatta ezt az ismételgetős elhitetős hülyeséget Cooper, amivel teljesen az őrületbe kergetett.

- Na, kezdjük! - mondatta velem a bennem felébredő harci szellem.

- Oké - indította el a játékot Cooper.

- Én a kékkel szeretnék lenni - közöltem azonnal, mielőtt elhappolná előlem.

- Ne már! Jó akkor enyém a zöld - választott másik bábut.

- A korong meg legyen sárga - parancsoltam nagy kegyesen, ő meg valami érthetetlen okból engedelmeskedett.

Elkezdtünk játszani. Olyan heves beleéltük magunkat, hogy megfeledkezünk mindenről magunk körül. Coop még a telefont is mozgatta, pedig ez nem olyan típus, itt csak ujjal lehetett irányítani.

- Bakker! - Természetesen én kaptam az első gólt.

- Sajnálatos - vigyorgott Coop, legalább akkora önbizalommal, mintha meg is nyerte volna már a mérkőzést.

- Ne bízd el magad! - szóltam rá, mert nagyjából teljesen aláássa azt a kicsiny magabiztosságomat is, ami maradt.

- Eszem ágában sincs! - vágta rá rögtön, de szavaiból némi iróniát véltem kihallani.

- Ohhó! - kiabáltam fel, mivel sikerül egy pontot szereznem.

- Fenébe! Hét nullára akartam győzni. - Cooper mintha egy pillanatra elveszítette volna a mérhetetlen egójából egy ici-picit, de aztán visszatért önmagához.

- Jaj, szegény! - sajnátam gúnyosan, magamban kitörő örömmel élvezve a gólt, amit lőttem.

- Ugyan, Leah! Mindketten tudjuk, hogy ez nem változtat a végeredményen - kacsintott rám ravaszan.

- Ha te mondod - vontam vállat a hokira koncentrálva.

- Szünet - nyomta meg a pauset Coop, és rám emelte tekintetét.

- Mi az? - kérdeztem értetlenül, de aztán elmosolyodtam. - Feladod?

- Nem - vonta fel a szemöldökét.

- Hát akkor?

- Itt az ideje, hogy megállapodjunk a győztes nyereményében. - Magabiztos mosoly térült szét az arcán, úgy tűnt teljesen biztos a győzelmében. Talán hibát követtem el. Vagy csak pont ez volt a célja, rám akart ijeszteni.

- Na, gyerünk. Mit szeretnél?

- Legyél a cinkostársam egy napig - mondta ki Cooper.

- Ez pontosan mit takar?

- Semmi különöset. Kábé az a lényeg, hogy nem mondhatsz nemet nekem. - Túlságosan ördögi volt ez a vigyor nekem.

Ezt át kellene gondolnom. Már egy alkuval befürödtem a nyár elején, és még Dexter akaratát sem hajtottam végre. Viszont annyira hajtott a vágy, hogy legyőzzem Coopert. Muszáj volt belemennem.

- Rendben van. Azonban, ha én nyerek, te kiszolgálsz! - Annyira biztos volt a dolgában, hogy máris kezet ráztunk.

- Az állás egy-egy, hölgyeim és uraim! Ígéretes meccsnek nézhetünk elébe - hajolt át rajtam Dexter, hogy jól lássa a mobilt és hitelesen közvetítsen az elől ülőknek.

- Hajrá, Leah! - ujjongott Talia az anyós ülésről.

- Ugyan. Coop, ez neked semmiség. Egy pillanat alatt lenyomod Liát - biztatta ellenfelemet a bátyám a volán mögül.

- Köszi - dörmögtem.

- Leah figyelme egy minutum idejére lankad, s Cooper versenyző kihasználva az alkalmat, azonnal betalál! - kommentálta az eseményeket Dex. Bakker! - Azonban a lány nem hagyja magát, sőt mi több, bekeményít. Olyan fürgén húzkodja az ujját a képernyőn, hogy Copper alig tudja követni. Bámulatos!

- Ez egyáltalán nem igaz! - hadakozott Coop, s ezúttal én használtam ki a lehetőséget.

- Az állás kettő-kettő, drága nézőim!

- Inkább valamiféle hallgatók vagyunk - kotnyeleskedett Norbi.

- Micsoda hihetetlen fordulat. Miss Erthinger ismételten gólt lő!

- Éljen, éljen!! - Úgy tűnt, Talia szívét lelkét beleadta a szurkolásba.

- Cooper képtelen elfogadni, hogy vesztésre áll, elszántan küzd tovább. Szeme sarkában elmorzsol egy apró könnycsepp, az összeroppanás jelei mutatkoznak rajta - folytatta az informálást Dex, mire mindenki felröhögött.

- Mi van? Nem is, szó sincs ilyesmiről! - ellenkezett Coop, de persze erre már senki sem figyelt. Én pedig közben sunyin belőttem egy újabb gólt.

- Az állás négy-kettő, Leah javára - érkezett a tudósítás, Dex mint valami igazi kommentátor jól elnyújtotta a nevemet.

- Mi van veled, haver? - értetlenkedett Norbi, nem értve, miért nem győzött már a nagy király. Hah!

- Nem tudom, de ez nem maradhat így - közölte Coop, s hírtelen mintha jobban rákapcsolt volna. Kapásból lőtt három egész gólt, mindezt tökéletesen egymás után. Megnyikkanni sem volt időm, nemhogy valamiféle ellentámadást kialakítani. 

Felejthetetlen nyárDove le storie prendono vita. Scoprilo ora