Hostage

Első fejezet

Hazugság, mikor azt állítják, hogy a börtönökben a zuhanyzókban seggbekukit kap az ember, errefelé ez egyáltalán nem jellemző. Jó, persze, fel van jegyezve pár eset, de mióta itt vagyok, ilyen nem történt. Mindenesetre, ha valaki rám mozdulna tusolás közben, annak már nem lenne egy ép csontja sem, ez garantált. Az erőszakolókat és a gyermekgyilkosokat itt kiközösítik, sokkal nagyobb büntetést kapnak, mint az olyan gyilkosok, mint én, és ez nagy szó. Mindig látom Flúgos Billt, a mostanra már idős férfit, aki még tíz évvel ezelőtt erőszakolt meg jó pár kislányt, aztán szívtelenül meg is ölte őket. Vagy fordítva? Nem is tudom már, mindez csak legenda, a lényeg, hogy Flúgos Bill mindig egyedül ül az étkezőasztalnál, és a mondák szerint ez mindig is így volt. Még soha, senki nem hallotta beszélni őt. Aztán ott van Szappanos David, aki bizony ám, leejtette a szappant tusolás közben, és Lompos farkú Ted pedig bizony rátalált. Persze én csak Alexandertől hallottam erről, akiről viszont állítólag semmi híresztelés nincsen. Ő csak gyilkossági kísérlet miatt került ide, és elmondása szerint nem kellett volna ennyi időt kapnia, mert csak véletlenül akarta megölni az anyósát álmában. Kicsit dilis a srác, és sokszor van furcsa érzésem a közelében, jobban mondva eléggé pszichopata, de engem ez nem érdekel, mert reménykedek benne, hogy hamarosan kijutok innen és elfelejthetem a furcsa szokásait. Aztán a másik haverom, Fred, ittas vezetés általi baleset miatt került ide. Egy egész családot zúzott halálra a hatalmas autójával, miközben olyan részeg volt, hogy örök rejtély marad, hogyan tudott egyáltalán beülni a volán mögé. Állítása szerint semmire nem emlékszik az esetből, viszont ő alig pár zúzódással megúszta az egészet. Szörnyen nagy bűntudatban él, állandóan ezen kattog az agya, és ő is kezd megőrülni, ami elég félelmetes. Ha nem jutok ki egy újabb fél éven belül, azt hiszem én is lassan beleőrülök ebbe az egészbe.

Egészen eddig a falat bámultam, miközben a saját cellám ágyán feküdtem kényelmesen, és hirtelen kedvem támadt jól arcon vágni valakit. Gyorsan rápillantottam a faliórára, ami azt mutatta, hogy van még másfél órám, amit bokszolásra áldozhatok, így hát átöltöztem majd már meg is céloztam a konditermet. Ja, nem is említettem még, hogy saját őröm van, aki mindenhová velem jön. A gyilkosoknak muszáj fegyveres kísérettel közlekedniük, mert köztudottan közveszélyesek. Engem ez viszont dühített, mert akármennyire is bírtam Scott rémesen rossz vicceit, idegesített, hogy mindenhol ott volt. A folyosón végig sétálva egyre inkább felgyülemlett bennem az ütés vágya. Be akartam húzni egyet valakinek, látni ahogyan a fájdalom végigfut az arcán, és mikor pár nap múlva találkozok vele, egy hatalmas lila folt terül el az arcán... Talán tényleg kezdek megőrülni. Amint megérkeztem a terembe, a beszélgetés alább hagyott, és szinte mindenki felém fordult. Gyilkos pillantással méregettem őket. Mint már említettem, egy pillanatra sem ereszthetek le, így egész nap megközelíthetetlennek kell tűnnöm. A piros bokszzsákhoz léptem, és akármennyire is szerettem volna élő emberen levezetni a dühömet, egy hatalmas ütést mértem a kemény zsákba. Körülöttem mindenki úgy tett, mintha mással lenne elfoglalva, de közben figyeltek, ami habár idegesített, most már fel se tűnt, megszoktam. Ütöttem, rúgtam azt a zsákot, sokszor még fel is ordítottam.

Mikor szólt az őröm, hogy ideje visszamennem a cellába, mert lejárt a szabadidőm, még egy utolsó hatalmas ütést mértem az ellenfelemre, majd letörölve az izzadtságot a homlokomról, egy szó nélkül a vállamra dobtam a törülközőm, majd kisétáltam a teremből. Sietni akartam, mert jó lett volna letusolni még vacsora előtt, így hát szedtem a lábam. Egy kis elágazásnál megpillantottam a legszexibb takarítónőt a börtönben. A lány nem lehetett több 22 évesnél, és már körülbelül egy hónapja dolgozott itt. Soha nem beszéltem vele – a raboknak meg van tiltva, hogy bármilyen kapcsolatot is létesítsenek az alkalmazottakkal – habár jobban belegondolva nem is nagyon akartam többet tőle egy gyors aktuson kívül. Tipikusan az a liba volt, aki kívülről szép és el lehet időzni azzal, hogy végigmérjük a domborulatait, de látszott rajta, hogy az agya helyén csillámpor van, így különösebb figyelmet nem is fordítottam rá azon kívül, hogy alaposan megnéztem. Fogadni mertem volna, hogy azonnal hangos sipákolásba kezdene ha letörne frissen lakkozott körme vagy lefolyna a sminkje, netalán egy kis vér fröccsenne a ruhájára. Ki tudja, talán egy fegyver vagy egy véres kés látványától el is ájulna. Pontosan az ilyen kis libákat használtam arra, amire. Volt még pár takarítónő rajta kívül, de a legtöbbjük már idősebb és ráncosabb volt. Még a hideg is kirázott pár szipirtyókától, akik, ha éppen nem volt semmi dolguk, minket néztek edzés közben és csorgatták a nyálukat az izmos, tetkós bicepszekre. Nekem is volt pár tetoválásom, még a régebbi időkről, mert teljes mértékben ráfüggtem a bőröm pingálására. Élveztem azt, hogy egy-egy számomra fontos mintát magamhoz kapcsolhatok életem végéig.