Nem Értem...

5. Oikawa féltékeny?!

*Oikawa Tooru*

Nem sikerült elkapnom őt. Elhozta a szennyeskosarat, hamarabb mint azt vártam. Szóval tudta, hogy én is jövök, és ezért jött ő hamarabb. Persze eléggé csalódott voltam abba a pillanatba mert mégis csak a legjobb barátom, aki szóba se akar állni velem. Az a nagy helyzet, hogy fogalmam sincs ,mihez kezdhetnék. Tehetetlennek és ostobának érzem magam. Mint egy keljfeljancsi vagy nem tudom. Csak azt akarom, hogy Iwa-chan ne haragudjon rám, bár azt se tudom, hogy miért haragszik rám. Bár...ő mindig mérges rám. Anyám is észrevette, hogy valami nem stimmel...

-Tooru...Itt fetrengsz két napja és látványosan szenvedsz.-ül le a kanapé szélére édesanyám. Persze amennyi helyet hagytam, hogy ülhessen.-Mi a baj?

-Semmi, anya.-vágom be a durcát. Párnát az arcomba nyomom.-Fiú vagyok, nem kell az ilyen beszélgetés.

-De a gyerekem vagy, akármennyire is fiú vagy. Érzem, hogy valami nem stimmel a gyerekemmel. Olyan vagy mint az apád. Makacs és beképzelt.

-Nem is vagyok beképzelt!-kikérem magnak!

-Dehogynem. A múltkor is valami lányt hoztál fel, csak mert kihasználod, hogy csinatos kis pofikád van.

-Na és? 18 vagyok, megtehetem!

-Nem igazán, deeee, nem ez most a lényeg, fiacskám.-sóhajt. Nem szeretek ilyesmikről beszélni akárkivel. Én jobban szeretek magamba fortyogni, mit sem ,hogy anyámmal ilyen dolgokrol trécselgessek, vagy úgy akárkivel.-A lányeg, hogy láttam amit láttam, össze vesztél Iwaizumi-kunnal és látom mennyire magad alatt vagy emiatt.

-Nem vesztünk össze. Csak rájött valami izé, ő folyton berág rám, csak fene se tudja miért.-párnát megint az arcomnak nyomom.

-Fiam, látszik, hogy fingod sincs az emberi érzésekről.-anya csak kuncog, majd mielőtt egyedül hagyna, még mondd valamit. Na, én elmentem vásárol. Mire visszaérek remélem rajössz mi a baja Iwaizumi-kunnak.

...

A kanapéról inkább felmentem a szobámba és ott szenvedtem tovább. Már mindent csináltam amit csak lehetséges. Kitakarítottam az egész lakást, megetettem a hörcsögöm, videójátékoztam, az udvaron röpiztem, és most sétálni vagyok. Anya vásárlása egy fél órás volt. Azt mondta, hogy "Máskor is unatkozhatnál! Milyen szép tiszta a ház!". Persze én csak egy szemforgatással válaszoltam neki. Felvettem az egyik vékonyabb hosszujjúmat, fekete szűknacit és egy bakancsot, na meg a szemüvegem és indultam is. Már 2 órája csak róvom az utcákat, gondolkozva azon, hogy Iwa-chant mivel is bánthattam meg, vagy miért féltékeny, de sehogy se tudok rájönni. Mondjuk...egy valami most esett le. Iwa-chant már évek óta nem láttam egy csajjal se. Pedig ő is igen csak kelendő a lányoknál. Nem is csodálom, hisz kiváló segge van. Formás és markolni való. Mondjuk lehet féltékeny lennék, ha egy csaj egy ujjal is hozzá nyúlna. Sőt, biztos is! Iwa-chan csak az enyém! Vagy...egy pillanata! Mikre nem gondolok! Iwa-chan tőlem akár másokkal simán etye-petyézhet, nem zavarna. Rohadtul nem! Tőlem akár egyszerre nyolc lánnyal is csinálhatná, vagy akármennyivel, úgyis csak én vagyok az egyetlen aki olyan élvezeteket tud nyújtani neki, amire mások nem képesek!
Ch, én féltékeny? Ne nevettesetek már emberek! Oikawa Tooru vagyok, a legjobb mindenbe, minek lennék féltékeny?
Ez totális hülyeség!

Ezután a roppant értelmes gondolatmenet után leülk egy padra és onnan nézem az eget. Ahogy megy le a nap, a sugarai úgy szinezik ki az eget, rózsaszínre, lilára, sárgára. Valahogy mindig is szerettem nézni a naplementét, megnyugtató számomra.
Felsóhajtok és csak élvezem a látványt. Mondjuk egy Iwa-chan fenékkel nem ér fel de azért szép.
És már megint Iwa-chan! Minek kattog rajta az agyam a nap majdnem 24 órájába? Ennyire bántana, hogy nem szól hozzám, ennyire akarom, hogy megérintsen újra, ennyire magamnak akarom?
Talán mégis féltékeny lennék, ha egy csaj, vagy ne adj Isten, egy pasi úgy hozzányúlna? Nem tudom biztosan, de nem akarom, hogy Iwa-chan kerüljön engem. Fáj, nem látszik rajtam, de fáj, hogy a legjobb barátom szarik a fejemre.
Napok óta érzem azt a kínt, amit anyám is emleget. Ez olyas fajta kín amit mások nehezen értenek meg. Sajog a szívem, hogy fájdalmat okoztam Iwa-channak, bár nem tudom mivel.  A legjobb barátom, és tudom, hogy néha már az agyára megyek, de mégis elvisel, mellettem van már nem is tudom mióta. Néha még gondomat is viseli, mintha a pót apám lenne. Sose tudnám viszonozni azt a sok mindent amit értem tesz. Folyton megyek a fejem után, sokszor kemény fejűbb vagyok mint Tobio-chan. Iwa-chan mégis kedves velem, megha nem is látszik, pedig az. Csak mások előtt kicsit burkolja. Kicsit? Nagyon. Beszélnem kell majd vele valamikor, mert ez így nem igazán van ínyemre. Iwa-chan nagyon hosszam tud haragot tartani. Ezt már úgy kiskoromban kitapasztaltam. Egyszer, 2 hétig nem szólt ,hozzám, mert az egy-egy elleniben én nyertem. Lehettünk vagy 10 évesek. Sajnos vagy  nem sajnos, de ezt a szokását nem nőtte ki.

Az ég már egyre sötétebb. A horinzontnál Lilás színű, és egyre fentebb, átmegy sötétkékbe. Ha tudnék festeni, tuti lefesteném.
A merengésemet viszont megzavarja a telefonom rezgése. Előveszem, és megnézem az üzenetet. Viszont ebbe a pillanatba, két tenyér ér a vállamhoz. Nem lepődtem meg, ezt a helyet nem csak én ismerem, hanem a két meleg tenyér tulajdonosa is. Hátrafordítom fejem...

Egyik kezét az államra rakja...

Lehajol hozzám...

Egyre közelednek ajkai...

Összeérnek...

Egyből szembe fordulok vele ahogy csak tudok, és ahogy a pad engedi. Karomat a nyaka kőré kulcsolom, és amilyen finoman csókol, ugyan olyan gyengédséggel viszonzom. Napok óta nem érezhettem a csókját, nem karolhattam át így, nem láthattam...
Az üzenetbe mindössze annyi állt, hogy:

"Fordulj meg, vagy megütlek."

...

Nos meg is hoztam az uj reszt. Remelem tetszett.

Kicsit erzelgosebbre vettem a figurat. 🤗😶

Helyesirasi hibakert bocsanat.