Beautiful remains (Andy B. ff) {✔️Befejezett}

Folyamatos, gyötrő idegbaj

Pont olyan idő tájt voltam, hogy elkezdhessek készülődni. Először a konyhában csináltam magamnak egy kávét, majd egy poháralátéttel a szobámba vittem. Itt gyorsan átöltöztem, felkaptam az uniformist, amit annyira de nagyon szeretek, majd a hajamat kezdtem el csavargatni, hogy legyen egy kis kinézete a tincseimnek. A kis pár milliméteres lenövésen végighúztam egy ujjamat, majd inkább a sminkes asztalhoz mentem, és egy tusvonal mellett egy kis ajakbalzsam is a számra került. Ahogy eszembe jutott, mindjárt azon a borzalmas helyen kell lennem, az ideg mint egy gőzmozdony füstje csapott arcon. Lefőttem, majd lesápadtam, és mielőtt megvártam volna, hogy kékre váltson arcszinem a fürdőbe rohantam, és kiürítettem gyomrom tartalmát, ami még tegnapról került belém. Nyugi, Stephanie! A szekrényhez léptem a WC lehúzása után, és elővettem a már elég régen nemlatott fekete apró dobozt. Kicsúztattam belőle egy, még papírba csomagolt vékony ezüst pengét, és a ruhám ujját telgyűrve a bőrömre helyeztem. Talán más észre sem veszi ennek a milliméternyi területnek a hőváltozását, de a minimális hűvöstől sokkal jobban lettem. Három vízszintes metszés után beledobtam a pengét a mosdóba, és szembenéztem magammal. Jézusom, mit tettem. Mintha nem is én álltam volna magammal szemben. Az előbbi, már-már boldog szempár helyet egy vörös, vizenyős golyó vette át. A számat úgy beharaptam szélén, hogy kicsattant, és vért szivárogtatott. Épp mint a csuklóm. Víz alá tartottam az említett testrészt, és ott is hagytam több mint egy percig. Közben a másik kezemmel kikutattam az alkoholt a szekrény aljáról és egy egy vattát beáztatva töröltem át vele a csuklóm és a szám területét. Miért tettem ezt magammal megint? Miért kell ezt tennem, ha valami fáj? Vagy csak zavar? Anyu, én próbálom ezt abbahagyni, de ilyenkor úgy érzem, mintha nem is én irányítanék. Egy fáslival körbetekertem a kezem párszor, majd ráhúztam szépen, lassan a zakóm ujját. Így szépen rejtve fog maradni. Nem tudnám elviselni a tudatot, hogy van, aki tisztában van eme szokásommal. Bár nem tudok ezellen a kitöréseim ellen tenni, mégis azt hiszem, másra sem tartozik a dolog. Egy pszichológus? Na, és miről beszélgetnénk? A csodás, darabokban lévő életemről? Nem mondanék semmit egy idegennek. Arcon csapta magam, majd kisétáltam a fürdőszobából. Ahogy átléptem a keskeny, fém küszöböt, mintha már nem is az a személy lennék, aki 2 perce bent volt. Sokkal könnyebb léptekkel mentem a kis poharamhoz, és kiittam belőle a már langyosra hűlt fekete kávémat. Nem elég. A suliban első dolgom kell, hogy legyen egy pohár kávé megvásárlása. Felkaptam a táskámat a földről, majd kinyitottam a szobám ajtaját, és a földszint felé indultam. Lent nem volt senki, Madison ugyanis elment aludni, más meg nincs itthon. A mosogatógépbe tettem mosatlanomat, és kiléptem, a lassan, de határozottan hülő levegőre. Gyorsan szeltem át a térkövezett utat a nagy kapuig, ahol mint lassan minden reggel, most is ott állt Andy. Fekete haja tökéletes összhangban állt az öltözetével, és az arcával. A szívem csordultig telt, ami mosolyra késztetett. Gyorsan kinyitottam az ajtót, és már mellette is termedtem.
- Stephanie! - kapott fel a földről, majd csókolt meg. Soha nem fogom tudni leírni azt az érzést, hogy milyen volt, amikor Andy ajka az enyéimen pihent. Azt a gondoskodással telt gesztust. Azokat a szavakat, amiket irányomba intézett. Amivel megvígasztalt. Ha az ember talál maga mellé egy ilyen embert, aki ennyit megtesz érte, becsülje meg, mert ez ritka.
- Hogy aludtál? - fogta meg a kezem végül, és indult el az úton
- Jól aludtam, amíg hajnalban fel nem keltett Madison. Tartottunk egy "csajos hajnalt" - meséltem - Te, hogy aludtál? - kérdeztem
- Engem Max a szomszéd néni szokott felkelteni, de sajnos nem frissen sütött rétessel, mint ahogy az ember gondolná, hanem porszívóval. De most éjszaka semmi zajt nem hallatott. Aludtam mint a tej. - mosolygott le rám - Ma mikor végzel?
- Fél háromkor. Andy, mi van ha bajba kerülsz amiatt a szerencsétlen Metthew miatt? Mi van akkor, hogyha úgy adja elő, mintha az egész a mi hibánk lett volna? - osztottam meg vele aggályaimat, amik hirtelen törtek fel bennem
- Nyugodj meg, Stephanie. Ha így is lenne, nos, van egy pár ember aki szívesen tesz arról, hogy az ekkora pöcsök ne itt rontsák a levegőt. - "nyugtatott meg"
- Az aztán nem megoldás semmire sem - húztam el a számat
- De úgy legalább soha többet nem tudna téged bántani - ismételte előbbi mozdulatomat.
- Nem meggyilkolni akart - löktem rajta egy kicsit, de nem sikerült visszahoznom a jókedvét
- De valami hasonló borzalomra készült - köpte a szavakat. Az út további részében igyekeztem kerülni a csevegést.
Az iskolám előtt aztán megálltunk egymással szemben. Kicsit kellemetlenül éreztem magam a korábbi miatt, de igyekeztem elterelni ezeket a gondolatokat.
- Ne haragudj rám. Megint nem sikerült gondolkodnom mielőtt beszéltem volna. Nyilván, te is felfogod ennek a dolognak a súlyát. Nem szorulsz a felvilágosításomra - mosolyodott el miközben a hajamat tekergette ujjai közé.
- Nem haragszom Rád. Csupán csak aggódom. Ha valaki azt kéri tőled, definiáld a sznobságot, elég ha elhozod ide. De a sznob emberekhez itt hatalom is társul. Így aztán gáz a helyzet - léptem hozzá közelebb
- Azért a te Apád sem semmi - harapta be piercingjét, elfedve mosolyát
- Tudom - kuncogtam
- Kurvára nem szívesen, de délután nem tudok éled jönni, mert kettőre mennem kell nagyon menő, felnőttes ügyeket intézni. Gáz lenne, ha írnál egy SMS-t ha biztonságos távolságra vagy innen? - kérdezte zavartan
- Írok, nyugi. Haza fogok egyedül is találni - nevettem fel - lassan be kéne mennem, ha még kávét is akarok - jutott eszembe
- Oké. Csak még egy dolog. Ma, hattól menjünk el enni - kapott fel a földről, mire én egy apró sikollyal gyorsan a dereka közé fontam a lábaimat. Már megint a szoknya miatt aggódhattam.
- Menjünk, főnök. Ha már úgy tudsz emlegetni mintha egy kis három éves lennék, mernék én ellent mondani? - karoltam át
- Jó döntés. Az emelésről meg annyit, hogy sajnos hamar baja esne a nyakamnak, ha folyton hajolgatnom kéne. Tudod, hashtag, tall people problems. - érintette orrát az enyémhez, mire a légzésem picit felgyorsult
- Kell neked egy gyerek magas csaj? - húztam el a számat, mire ő megcsókolt. A testem a szokásos módon reagált, így már értelme sem lenne leírni. Ott álltunk a gimi mellett, én az Ő ölében, és csókolóztunk. Talán csak az uniformis és a festett haj miatt gondolták az emberek, hogy már betöltöttem a tizenötödik évemet, és nem szóltak Andynek, hogy ne molesztáljon egy kisgyereket.

Végül még mindig időben voltam, így előkeresve pénztárcámat indultam meg a büfé felé. Mikor sorra kerültem Helena elvigyorodott, amikor meglátott.
- Jó reggelt, Stephanie! - tett le elém egy poharat
- Köszönöm - vettem ki egy bankót a tárcámból, és adtam oda neki - mi újság?
- Jajj képzeld! Tegnap indulok hazafelé. A hátsó kapun át akartam kiállni a kocsival, amikor kit látok teljesen elkeseredetten egy padon ülni? Sosem találod ki, elmondom. Az én Pöcs unokaöcsémet! Valaki nagyon ellátta a baját. De nem hajlandó róla beszélni - mesélte
- Azta. - nyögtem ki. Sokkal inkább az lepett meg, hogy nem beszél róla. Vagy a fiúknak már tabu is a téma, ha egy verekedésből vesztes félként kerülnek ki?
- Gondolom meg sem lepődsz - fordult el, mire idegesség lett úrrá rajtam - elég sok ellensége van, még akkor is, ha nem úgy tűnik - mondta, miközben egy adag fornettit pakolt szét egy tálcán, az én lelki állapotom pedig újra normális lett
- És suliban van, vagy otthon piheni ki a csatát? - próbáltam lazán rákérdezni a dologra.
- Itt van. De még mennyire! Én vittem haza, és adtam át az apjának, aki egy csepp sajnálatot sem mutatva lepuhapöcsözte. Katona ember volt ő, mielőtt ekkora ember lett. Ha őt valaki megtámadja, nem a kedves rokonomat, hanem a támadóját kell sajnálni. Minimum egy kar és három borda törés lesz a vége. - nevetett jóízűen, teljesen beleélve magát a történetébe.
- Akkor gondolom amennyire lehetséges egy ilyen hatalmú embernél, nyugodt az élete. Nem kellenek őrök és hasonlók? Na de én megyek, Helena. Köszönöm, hogy elszórakoztattal. Ma még lehet jövök. - intettem, mire ő is integetni kezdett nekem.

A terem felé tartva azért mégis csak eluralkodni látszott rajtam a pánik. Mi van akkor, hogyha azért nem mondta el, hogy Andy volt, aki az én barátom, hogy fenyegetni tudjon? Őszintén szólva nem igazán lepne meg a dolog. Mindenki azt hiszi, hogy el is felejtette ami vele történt, közben pedig engem tud kordában tartani.
A terembe beérve Metthew is a helyiségben volt többek között. A szeme alatti terület pirosas kékes színben pompázott, egyik szája sarka fel volt repedve, ami miatt dupla akkora lett. Haján nem volt semmi, le volt lapulva, és a ruhái sem éppen jeleskedtek a mai napon. Ennyire megviselte volna a dolog? Testem feltörni vágyó remegését a reggel megsérült szám harapdálásával próbáltam enyhíteni. Itt valami nagyon de nagyon nem stimmel. Talán jobban örültem volna, hogyha Full beképzelten adja elő, mekkora csatán vett részt, és hogy az ellenfelét kórházba is juttatta, szóval nagyon megúszta. Bambulásomból a telefonom pittyegése zökkentett ki, és csak akkor vettem észre, hogy végig őt kémleltem. A hangra felém kapta a fejét, majd amikor meglátott inkább lehajtotta azt a pad lapjára. A helyemre siettem, ahol megláttam ki küldött SMS-t. Mosolyognom kellett. A boldogság feltört még az aggodalom valahova a tenger fenekére süllyedt.
Andy üzenete: Minden oké?😼
Stephanie üzenete: Meglepődsz, de igen!^^
Azonnal jött a válasz, valószínű végig a kezében tartotta a készüléket. Amikor velem volt, még nem igazán láttam nála telefont, vagy ha mégis, nagyon ritkán.
Andy üzenete: Mostmár kicsit nyugodtabb lesz a napom.😆 nagyon jól tanulj!🤓🤓
Stephanie üzenete: Igenis, uram😶
Andy üzenete: Jesszus, emberek! Ott egy emoji!😲😲😲
Hangosan nevettem fel ezen, mire egy páran felém kaptam a fejüket. Mikor látták, én vagyok az, a legtöbben egy szemforgatás kíséretében visszatértek eredeti elfoglaltságukhoz. Komolyan érdekelne, Madisont miért fogadják el, engem pedig nem. Bár azt hiszem, ezt sosem fogom megtudni. Ennyire Európa ellenes lenne ez a város?