Beautiful remains (Andy B. ff) {✔️Befejezett}

Összeforrva?

Lehet mérgező a tea. A sors sem akarja, hogy megigyam. Letettem hát előbbi helyére pihenni, és az ajtó felé vettem az irányt. Még mielőtt kimentem volna, kiáltottam Madisonnak, hogy majd én intézem. Ha minden igaz, van egy gomb ami kinyitja a kaput, de hogy őszinte legyek, itt csak hatvan ugyan olyan színű kis fekete lenyomható dolog van, úgyhogy inkább magam járok utána, ki akar minket 7 óra körül zaklatni az érkezésével. A kert szerencsére jobban ki van világítva mint a Versailles-i kastély, úgyhogy nem okozott problémát eljutni a kapuig (ahol már sötét van, de mindegy). Egy magas, nagyon fekete alakot láttam meg a kovácsolt vas másik oldalán, aki háttal állt nekem. A szívem dobogása a tetőfokára hágott. Megtorpantam amikor megláttam. Ezt ő is észre vette, és megfordult. Andy egy csokor vörös rózsát tartott a kezébe. Nem hazudok. Volt vagy 15 szál rózsa a fekete selyempapír körül.
- Légyszíves ne menj vissza. Tudom, hogy most gyűlölsz, és én is gyűlölöm magam. Egy világi nagy paraszt voltam. Nem is értem, hogy gondoltam, hogy ezek után ide jövök, de fontos vagy nekem, és soha nem akarlak egyedül hagyni. Nem tudom mi volt velem délután. Talán akkor raktam össze a fejembe, hogy milyen nehéz is neked. Ha tehetném visszamennék az időben és ahelyett, hogy ülök ott, mint egy idióta, inkább oda húztalak volna magamhoz, és addig el sem engedtelek volna, míg már hajnalodni nem kezd.
A torkom a hallottak után összeszorult. Késztetést éreztem arra, hogy átugorjam a nálam többször magasabb kaput, és Andy karjaiba vessem magam, de ehelyett csak egyik lábamról a másikra álldogáltam, és le sem vettem a szememet a fiúról, aki szintén így tett. Nem is gondolná az ember, hogy egy ilyen kinézet mögött ily' bátortalan lény lakozik.
- Remélem szereted a rózsát... - törte meg a csendet
- Az enyém? - mutattam a csokorra. Igazából elég gáz lett volna, ha nem, mert elég egyértelmű volt, de úgy éreztem valamit mondanom kell.
- Hát.. Gondolom - vigyorodott el, és kinyújtotta a karját, ezzel jobban felém tartva a virágot. Beütöttem a kapu mellett lévő panelbe a nyitó kódot, ami egy kattanással meg is adta magát, és kiléptem az utcára. A virágot átvettem Andytol, majd némán felnéztem rá.
- Annyira nehéz lehet neked - suttogta közelebb lépve hozzám
- Nem történt olyan régen, így teljesen igazad van, ezzel kapcsolatba - motyogtam, mire egy lépéssel még közelebb lépett hozzám
- Én tudnék neked segíteni? - nyúlt állam alá
- Már így is rengeteget segítettél - teltek meg szemeim könnyekkel, amik elég hamar végig is folytak arcomon
- Stephanie... Én.... - akadt el a szava, és abban a pillanatban lehajolva hozzám ajkát, ajkamra tapasztotta. A szívem a gyomrom és az összes zsigerem összerándult. Boldogság kerített hatalmába, és az agyam, úgy éreztem teljesen tisztára ürült. Sosem éreztem így. Sok éve nem voltam már ilyen. Kezemet felkarjára tettem, ezzel tartva magam, ő pedig fél kezével derekamat karolta át. Lassan vált el tőlem, majd csillogó szemekkel nézett bele íriszeimbe:
- Mesélnél magadról nekem? - kért, mire idegesség kerített hatalmába, de abban a pillanatba ahogy belenéztem kék iriszébe eltűnt minden kételyem.
- Bejössz? - mutatok a mögöttem álló házunkra, mire ő aprót bólint.
Belépek a kapunk, majd miután ő is átlépte a telekhatárt bezárom azt. Amikor beléptünk a bejárati ajtón, Madisont pillantottam meg a társalgóban a kanapéban, amiben nemrég még én ültem. Egy nagy paplannal tekerte körbe magát, és az általam elkészített teát iszogatta. Amikor észlelte érkezésünket, és meglátta Andyt is elmosolyodott, majd hátra dobta hajának nagy részét.
- Elég rossz ez a tea. - állapította meg
- Tudom, azért nem ittam meg - mosolyodtam el, azon milyen lazán kezeli ezt a helyzetet - Mad, Ő itt Andy, Andy, ő pedig a nővérem Madison. Bár igazából egy idősek vagyunk. - mutatta be egymásnak őket
- Szia. És te ki is vagy az én kishúgomnak? - húzta fel a szemöldökét
- Egy barátja? - húzta mosolyra száját a fekete hajú srác
- Nekem miért nincs olyan barátom, aki ekkora batál nagy csokrot ad? - húzta el a száját
- Felmegyünk a szobámba. Jó legyél. - intettem figyelmen kívül hagyva az utóbbi mondatot, majd magam után húzva "egy batátomat" igyekeztem a rezidenciámba. Ott aztán leültünk az ágyamra.
- Sosem gondoltam volna... - nézett körül?
- Hát aztán mit? - ráncoltam a homlokomat
- Hogy eljutok Stephanie Wilkinson szobájába - mutatott körbe
- Hát... meggyőző voltál - vigyorodtam el
- Csak a hobbimnak kedvezek - utalt egyik első beszélgetésünkre - na, oké. Játszuk azt a játékot, amiben kérdezünk Egymásról, csak most komolyabban. Mindenre kötelező válaszolni. - csapott combjára
- Rendben. - sóhajtottam
- Kezdek én. Mikor... ment el Anyukád? - sütötte le a szemét - oké, ha nem akarsz mégsem kell válaszolni. Ez hülye ötlet volt. - mondta gyorsan
- Idén nyáron. Nem is olyan régen. Van testvéred? - tettem fel a kérdést
- Nincs. De azt hittem ezt már mondtam... Mindegy. Neked van?
- Volt. - mondtam ki a lehető leggyorsabban - már ő is.. Anyuval van. Mondjuk ő régebb óta van ott ahol... - teltek meg a szemeim könnyekkel, mire Andy magához húzott egy ölelésre.
- Jézusom. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi mindenen kellett keresztül menned - puszilt bele hajamba, mire nagy levegőt vettem, és elhúzódtam tőle:
- Hidd el, nem annyira nehéz. Csak vannak hullámvölgyek - mosolyogtam rá biztatás képp - és te mivel foglalkozol?
- Tagja voltam egy bandának. Én énekeltem. De nemrég kiléptem, úgyhogy most épp felélem a vagyonomat. Még jó, hogy bejövök egy tök gazdag csajnak - nevetett fel
- Még szerencse... - nyújtottam ki a nyelvem rá - szóval énekelgettél?
- Valahogy úgy. És te, mi szeretnél lenni ha nagy leszel?
- Szívesen színészkednék, de tudom, hogy ez nem lehetséges
- Miért nem? - simogatta a lábamat, amitől minden négyzetcentiméternyi terület libabőrös lett.
- Soha nem vennének fel egy ilyen egyetemre. Ahoz már késő készülni - magyaráztam
- A legnagyobb színészek sem voltak soha színművészeti egyetemen.
- Ezzel is tisztában vagyok. Na de az én kérdésem jön! Mi volt a banda neve? Van Youtube-on számotok? - vettem elő a telefonomat, és nyitottam meg az alkalmazást. Andy arca kicsit komoly lett, és aggályokat is véltem benne felfedezni. Végül csak megszólalt.
- Nem szeretném elmondani. Ami tudom nagy igazság talanság, de... Nem tetszene - mondta ki végül
- Jajj, de... Biztos tetszene! - akadékoskodtam
- Na jó. Akkor én mutatok egy számot, és te nem is látod majd sem a címet sem az előadót. Oké? - sóhajtott
- Oké. - egyeztem bele a feltételbe, bár nem értettem miért ez a nagy titkolózás. Ennyire rosszak lennének? Vagy ennyire rossznak gondolná magukat Andy? Nemtudom elképzelni énekelni az már igaz. Elővette a telefonját én pedig a fülest, majd indította a dalt.

"Take your crosses
I'll live without them
Standing wet in holy rain.
When you were baptized
Ignored the problem
That's when I watched you seal your grave."

Hallgattam meg egy részletet. Valóban rockra számítottam, de olyanra, aminek sem eleje sem veleje. Ennek ellenben van mondandója, szuper a hangszerelés, és az ének hang is. Andynek úgy tűnik nem csak a beszéd hangja tetszetős. El sem tudom hinni, hogy bejövök egy ilyen srácnak. Egy ilyennek, aki jól néz ki, jó a stílusa, nem tömeg, kedves és még tehetséges is.
- Ez olyan mintha egy profi stúdióban vették volna fel. Nem tudnám azt mondani, hogy ez egy garázs zenekar. - vettem ki a fülest
- Kicsit már ismertek vagyunk. De  elegem lett az egész életstílusból, és a banda többi tagjából is. Vicces, egy ideig el sem tudtam volna képzelni nélkülük az életem, aztán egyszer csak rájöttem, minden hülyeség amibe kerültem az ő hatásukra jött. Bár nem látszik, én egy igazán rendszerető srác vagyok - terült el az ágyon
- Engem eddig minden barátom átvert - feküdtem le én is mellé - még jó, hogy ebben a suliban nincs senki akivel beszélnék - nevettem fel
- Az iskolád diákjai igazán értékesnek tűnnek, annyi szent - nevetett Andy
- Legalább már az ofőm jófej. Lecserélték a banyát - meséltem - Köszi, apu - tettem hozzá kuncogva 
- Apukád kirugatta? Hát ez elég jófej!
- Hát igen... Ezek szerint jófej az apám. - fordultam felé

- Elég késő van már. Haza megyek. - pillantott telefonja képernyőjére, amin ekkor már kb. 15 nemfogadott hívás kapott helyet. Amíg itt volt nagyon sokszor hívtak. Elmondása szerint a banda tagjai.
- Rendben. Andy, biztos hogy jól meggondoltad ezt a bandából való kilépést? Úgy tűnik érdekled őket... - mutattam a telefonra, miközben már az ajtómat nyitottam ki
- Azt hiszem... - indult kifelé, én pedig követtem - Várj, nem köszöntem el Madisontól! Fordult vissza, mert idő közben elmagyaráztam, nővérem az enyém melletti szobámban van elszállásolva
- Majd átadom üdvözleted. - mosolyogtam rá

Kint az utcán aztán búcsúzásra került a sor.
- Holnap elkísérhetlek? - kérdezi. A halvány fényben csak a szeme apró csillanása látszik miközben beszél. Fekete haja szemébe lóg, amíg tetoválásai alígha látszanak. A látványtól jobbnak láttam beharapni alsó ajkamat, mielőtt rám nagyon nem jellemzőn tovább gondolom a jelenetet.

- Ha akarsz... - válaszolok végül, erőt véve magamon. A szobámban igaz, volt, hogy magához húzott, megsimította arcomat, de egyszer sem csókolt meg újra, így jobbnak láttam nem kezdeményezni az elköszönés eme szent formáját. Zavartan kémlelte az arcomat, de egy szót sem szólt, végül egy hosszú ölelésbe vont, és elköszönve indult el jobbra. Gratulálok, Stephenie, ezt elbasztad. Nekem kellett volna kezdeményezni? Vágytam rá, hogy megcsókoljam, vágytam arra, hogy száját számon érezhessem. A különleges ízt és hangulatot ami ezzel a művelettel járt. A remegést a gyomromban, az égető érzést az arcomon. Mindent akartam. Megint akartam.
- Andy! - futottam utána, mert már csak egy igazán kis alakban volt jelen látóteremben.
A fiú hátra fordult, nem értve az egész jelenetet. Nyilván, egy lány, aki fél pillanattal ezelőtt még állt mint a f.... Szóval az. Most pedig rohan mint egy eszeveszett. Igazán biztató látványt nyújthattam. Mikor már kellő távolságra voltam tőle, ösztönösen ugrottam az ölébe, tekintve, hogy sehogy sem értem volna el máshogy a száját. Ő hátratántorodva szorított meg, majd egyensúlyát visszanyerve csókolt vissza. A nyakát átkarolva húztam közelebb magamhoz miközben ajkaink egymást falva igyekeztek betelni a másikkal. Nem érdekelt abban a pillanatban semmi. Sem a korkülönbség, sem Andy nem éppen átlagos kinézete, ami miatt anyu máglyán égetne el minket, miközben Dante poklának második körívébe kívánna, mint "bűnös szerelmest", sőt, kimondottan nem zavart, és fel sem tűnt amíg haza nem értem, hogy még mindig a felháborítóan rövid szoknyámat viselem. Csak ő volt, és én. Összeforrva.

____________________
Hey everybody! 🤗
Itt van a következő fejezet, amit remélem lassan olvastatok, mert már tudom, durva két hetem lesz úgyhogy elég necces lesz a részek hozása...😣 Azt hiszem végre fejlődést mutat Stephenie. Már hasonlít egy igazi 17 éves lányra. Nem gondoljátok? 🤔 Na mindegy😏 Kíváncsi lennék mit gondoltok, hogy folytatódik a történet.😁 Vote és Komi mindig jöhet. Nagyon nagyon köszönöm, hogy egyre többen olvassátok a kis szösszenetem. 😍
Have a good day! 😇
Xx: Noémi