Beautiful remains (Andy B. ff) {✔️Befejezett}

Próbálok jó(l) lenni

Nem tudom hogy miért vagyok ilyen gyenge. Komolyan, úgy reagáltam erre a kis ellökésre, mintha minimum megerőszakoltak volna, de akkor is fájt. Miért nem lehet békén hagyni? Ő is megvan a maga beképzelt valóságában és én is a sajátomban. Soha nem értettem az ilyen tinédzser kori "zaklatásokat". Most komolyan, mikor lesz egy embernek annyi esze, hogy felfogja, mi a jó, és mi nem. Soha nem gondoltam, hogy oda fog jönni hozzám valaki ahoz a padhoz. Éreztem, hogy figyelnek, de az embereknek sosincs jobb dolguk, minthogy a másikat figyeljék. Szeretnek csámcsogni az ilyen dolgokon. "Ma láttam egy lányt a parkban, uniformisban. Sírt. Hogy ezek a mai elkényeztetett kislányok, mindenből problémát csinálnak, csak hogy rájuk figyeljenek!" Valami hasonló dolgot képzelek el. Aztán haza mennek a 40 négyzetméternyi lakásukba, és leülnek Született feleségeket nézni, ahelyett, hogy vacsorát főznének. Túl sok ilyen asszonyt ismertem a múltban. A férfiak nem ilyen rosszak. Ők nem pattognak mindenen, és nem is igazán beszélik ki az élő fát. Nem, az a nő dolga. Anyu soha nem volt szerencsére ilyen. Jó, talán túl elfoglalt volt ahoz, hogy ilyen legyen. Nem, akkor sem lett volna ilyen, ha csak annyi dolga lett volna, hogy minden nap más színűre fesse be a körmét.
Aztán jött Andy. El sem hiszem. Egy pillanatig az is az eszembe jutott, lehet követ engem. De aztán elvetettem ezt. Ha követne az beteg dolog lenne, ő pedig... Ő egy jó ember. El sem hiszem, hogy kimondtam. Igen, ő jó. Megmentette az életemet. Kétszer. Miután olyan csúnyán elküldtem, azután is oda jött hozzám. Még inni is vett nekem. Vigasztalt, magához szorított. Bakker, mint valami nyálas tini szappanoperában. Csak ott szőke herceg van, és szintén szőke, vaaagy barna szemüveges királylány. A körülményektől függ. Kellemesnek találtam a társaságát, nem puhatolózott  vagy ilyenek, ott a padon, egymás karjában, pihenve, megnyugodva ülni. Aztán eszembe jutott, hogy otthon, ha más nem, Madison kitér a hitéből, hogy még nem érkeztem meg. Egyedül akartam elindulni, tényleg nem vártam el tőle, hogy haza kísérjen, de mégis megtette. Nem igazán beszéltünk sétálás közben sem, de még ott is próbált felvidítani. Idétlenül megfogta a kezemet, majd azt mondta, azért, hogy rosszul ne legyek. Önkéntelenül is elmosolyodtam, hogy ilyen aranyos próbál lenni velem, csak azért mert rossz hangulatomban találkoztunk ismételten. A házunk előtt bár lezajlott közöttünk egy kisebb párbeszéd, nem nagyon volt itt sem szófosásom. Amikor megkérdezte, megölelhet-e automatikusan léptem oda hozzá, és a lehető legsutábban bújtam oda mellkasához. Abban a percben mindent elfelejtettem ami bánt. Éreztem a bőréből áradó meleget, az illatát, és még a szívverését is. A lábaim ebben a pár másodpercben nem igazán lettek volna használhatóak. Talán még soha nem öleltem meg senkit. Mármint senkit aki az ellenkező nemhez tartozik, és korban is elég közel áll hozzám.

A szobámba felérve aztán rossz érzés fogott el. Hogy fogok holnap visszamenni oda? Ismételten ez a problémám. Most talán még az előzőeknél is jobban rühellem ezt az egész szituációt. Miért pont én? Egy unalmas, kis törpe. Mit tettem amiért már az első percben is gyűlölt körülbelül az egész redvás iskola? A hirtelen jött dühöt nem tudtam hova tenni. Akkor lettem volna ilyen, amikor ott voltunk egymással szemben. Éles helyzetben. Óh nem, abban biztos nem lett volna semmi muri, ha netalántán megtudom védeni magam. Metthew nem az a fajta, aki az erejével szerzi meg amit akar. Ő az, aki csak a gyengébbik nemet próbálja így kordában tartani, vagyis azt hiszem... Nem tudom hogy mással is csinált-e hasonlót. Szükségem volt arra, hogy kimerítsem az egyébként fogyni nem akaró, kimeríthetetlen elmémet, így olvasni akartam valamit. Kisétáltam a folyosóra, ahol az egyik ilyen kis beugró féleségbe be volt építve egy könyves szekrény. Jól emlékeztem. Az ujjamat kezdtem el végig húzni a sorokon, amikor megakadt a szemem egy könyvön: 'Danielle Steel: Drágakövek'  Anyu egyik kedvenc könyve volt ez. Minimum egy tucatszor elolvasta, pedig nem igazán volt ideje olvasással foglalkozni. Annyira szép könyv, és az egész hangulata. Oda vagyok érte, még mindig, és most talán még jobban is mint eddig. Tudtam, hogyha ezt most olvasni kezdem, valószínűleg síró görcsöt kapok, így inkább hagytam és kerestem valami másik kötetet ami felkeltette az érdeklődésemet és felcsigázta (sajnos) a gondolataimat. A könyv címe csupán annyi: éles tárgyak. Egyből megbizsergett a csuklóm, és még viszketni is elkezdett. Szinte éreztem, ahogy egy éles tárgyért visít. Arcon ütöttem magam, és a könyvvel együtt visszamentem a szobámba. Az ágyamon elterülve kezdtem el a történetet, ami első benyomásra egy kicsit fura lett, de tovább akartam jutni vele. Egyszer csak két apró kopogást hallottam meg a szobám ajtaja elől. Madison lépett be, és talán egy kicsit zavartabb volt mint szokott. Hirtelen Sofia jelent meg mögötte, aki beszaladt a szobám közepére, és onnan nézett széjjel.
- Az a könyv elég durva - mutatott a kezemben tartott darabra
- Szerintem nem rossz - vontam vállat
- Szerintem sem az. Ja, szóval csak annyi, hogy 20 perc múlva vacsorázunk. - kezdte el csavargatni egyik tincsét, ami még jobban alátámasztotta azt a feltételezésem, hogy Madison fura... mármint furább mint szokott
- Minden oké? - ültem fel az ágyamon
- Ó, persze - mosolyodott el, egytől tízes skálán olyan hetes erősségű műséggel. Közben Sofia befejezte a szobám körbenézését, és oda állt elém.
- Ma megölelt, Chris - pirult el, mire nem tudom mi okból az én hasam is megugrott. Kisgyerekes vonásai varázslatossá tették, mint ahogy hiányos fogsora is. Valóban elragadónak  találtam ezt a kislányt, akit mostmár húgomnak mondhatok.
- Na és miért ölelt meg? - tettem pici vállára a kezem, mosolyogva
- Azért... Azért mert szeret engem, és össze is fogunk házasodni - kezdett el bólogatni megállás nélkül. "Azért mert szeret engem". Nos, igen, a gyerekeknél akkor is szerelemről van szó, ha a gyerek oda ad a másiknak egy félig megrágott színesceruzát. A felnőttek világa sajnos nem ilyen egyszerű. "Miért feküdtél le vele?" "Mert jól esett" Szó sincs szerelemről. Egy ölelés pedig sosem jelent szerelmet. Valaki lehet szerelmes ha lefeküdt valakivel, és olyan jól végezte a dolgát, hogy egyből beleesett, mint vak ló a gödörbe, de egy ölelés miatt senki sem fog szerelmet vallani. Ilyen egyszerű. És igen, ha jól veszem észre, én most tényleg képes voltam egy kisgyerek aranyos történetét a felnőttek zord világába áthelyezni. Sosem okozok magamnak csalódást.
- Ennek örülök, Sofie. - nyögtem ki végül
- Kicsi, gyere. Hagyjuk pihenni Stephanie-t. - fogta meg Madison húga kezét, és már be is csukódott mögöttük az ajtó. Madison mintha egy kicsit fura lenne. Olyan távolságtartónak tűnik mint amilyen még sosem volt eddig. Nem tudom mi lehet a baja. Visszafordultam olvasmányom felé, és újra belevetettem magam. Ez a könyv igazán illett hozzám. Nagyon felcsigázta az elmémet az, hogy valaki szavakat vájjon a bőrébe, ami később elhegesedik, és élete végéig ott ékeskedik amíg világ a világ. Hm, az első szó ami bevillant a "gyenge" volt, majd ezt követte a "brit" majd a "megment". Kíváncsi lennék milyen érzés. Tudnám egyáltalán irányítani a pengét? Hogy milyen melyre vágjon, vagy a kacskaringós betűk vonalát? Hát persze, csak ez a hobbi hiányzik még a repertoáromból, hogy tényleg mehessek a pszichiátriai fekvőbeteg szakrendelésre. Persze csak ha megtudja valaki. Stephanie, most állj le, kérlek. Jobb lesz.
Becsuktam a könyvet, bár még volt belőle jópár oldal, és az asztalomra tettem. Kinyitottam az ablakomat, és a párkányra kiülve rágyújtottam egy cigarettára. A nikotinos füst egy szempillantás alatt járta át a testemet, és már nem is igazán foglalkoztatott a penge. Ez nagyon megnyugtató volt, úgy értem, hogyha dohányzom és nem érzek késztetést arra, hogy újra és újra karcoljak magamra, az már egy jó kezdet. Jajj de összeszidnál most engem ha látnál, anyu. Elzárnál tőlem minden borotvát, és amikor közölném, hogy lány vagyok, valószínűleg a kezembe nyomnál egy doboz gyantát, vagy egy epilátort. Ezen lehet mindketten nevetnénk, majd mikor újra eszedbe jut mit is teszek magammal, megintcsak elkomorulna az arcod, és elkezdenéd maszírozni a fülcimpádat. Lehet most is ezt csinálod, ahogy féntről lenézel rám.
Elnyomtam a csikket, majd egy testpermettel jól befújtam a szobát, és magamat is. Ellenőriztem a leheltemet is, de nem igazán hatott meg, mikor ráeszméltem, a füst láthatatlanul gomolyog kifelé a fogaim között. Lenyomtam a kilincset és elindultam a vacsora megbeszélt helyszínére. Már mindenki az asztal körül ült, így el is szégyelltem magam, a késésem okai miatt, de elnézést kértem, és helyet foglaltam. Az étel a következő: vajon párolt (sótlan) csirkemell, kevés rizs, undorítóan sok párolt zöldség. Még mindig úgy hiszem, a párolt zöldség egyenlő a visszaböfizett zöldséggel. Most komolyan, hogy néz ez ki? Csendben enni kezdtem, szó nélkül gyűrtem le a falatokat a torkomon. Nagyon nem ízlett, de az életemért sem mondtam volt ezt meg egyik asztalnál ülőnek sem. Bárki kérdezi, nagyon finom volt.
- Milyen volt ma a suli? - szólalt meg Olívia, a kérdést gondolom mindkettőnek címezve
- Nem volt vele baj. Feleltem gazdaságtudományból, de ötös lett. Aztán lementem a DÖK-be besegíteni az elnöknek. - mesélte Madison, miközben a villájával ide-oda hadonászott.
- Velem nem történt semmi érdekes. - hazudtam, miközben egy falat húst tömtem a számba.
- Akkor mindketten jó napot hagyhattok magatok mögött, úgy látszik. Ha befejeztétek menjetek csak pihenni, majd én elpakolok. - mosolygott Olívia
-  Steph, az osztályfőnökkel volt ma órád? - nézett felém Apa
- Nem. - vontam meg egy kicsit a vállam
- Rendben. Na menjetek. Rátok fér egy kis lazulás, a sok tanulás mellett. - állt fel az asztaltól, és elkezdte összeszedni a tanyérokat. Pf, még aztán milyen jó férj lett.
Ahogy Apa mondta, felmentem a lépcsőn, és a rezidenciámba érve elkezdtem a 'pihenést'. Zenét kapcsoltam, és lehajtottam a fejem egy párnára. A szemhélyam ólomnehézséggel csukódott le, és vett át az álmok világa.

"Meddig fog még aludni?"- hallottam meg a barna nyúl hangját
"Biztos le van merülve. Elég teát iszik?" - válaszolt egy számomra ismeretlen női  hang
"Én mondom, ahogy illik, itatjuk vele a jobbnál jobb Earl Greyeket!" - újra a nyúl beszélt
Lassan kinyitottam a szemem, és rá kellett jönnöm, hogy megint csodaországban vagyok.
"Látod, felkeltetted!"- tette csípőre kezét a nő, akinek már már fehér haja volt, hófehér bőre és ruhája mellé.
"Semmi gond. Öhm, Aliz vagyok, de ezt gondolom tudja" - nyújtottam felé a kezemet bemutatkozás képp
"Én pedig, a Fehér királynő. Üdvözlégy, te hős Aliz!" - viszonozta a kéznyújtást, kezet ráztunk.
"Hol a kalapos, barna nyúl?" - néztem körül, mert sehol sem láttam
"Egy hete ki sem mozdul a házából" - magyarázta a nyúl
"Mióta alszom?" -tettem fel egy újabb kérdést
"Egy hete" - gondolkodott a királynő
"Merre van a kalapos háza?" - pattantam fel virágos ágyamból
"Pont ott fenn, a domb tetején" - mutatták az irányt mindketten - "de várj. Neked le kell győznöd egy szörnyet" - kiáltott utánam a királynő
Gyorsan szeltem az utat, hogy minél hamarabb a kalap alakú építményhez érjék. Talán őrült vagyok, de a két álom béli világ közötti összefüggés úgy vélem nagyobb, mint eddig gondoltam.
Mikor oda értem kopogtatni kezdtem. Mikor nyílt az ajtó, egy sokkal fakóbb, és életunt kalapos állt a küszöb túlsó végén, de amikor meglátott, egy hajtincse újra visszanyerte régi színét.
"Aliz?" - kerekedett el a szeme - "mit keresel te itt?" - mutatott az otthonára
"Azt mondták nekem, egy hete nem hagytad el a rejteked, így gondoltam ide jövök, hogy beszélgessünk" - mosolyodtam el
"Neked meg kell ölni a szörnyet. Akkor a vörös királynő uralmának is vége szakad, végre valahára!" - állta el mégjobban a bejáratot
"De nem leszek képes harcolni, ha tudom, hogy a legjobb barátom rossz kedvű" - tettem a vállára a kezem, mire kicsit megszeppent
"Óh, Aliz!" - tett egy lépést hirtelen felém, majd magához ölelt.

         ________________________
Hey everybody! 🤗
Sajnálom, amiért ilyen sok ideig nem volt új rész, de valahogy nem sikerült úgy amit írtam, ahogy elképzeltem, úgyhogy *törlés* *Újra kezdés*. Remélem mindenkinek jól telik az őszi szünet, és nem kell, hogy végig tanuljátok... A következő résszel próbálok jobban igyekezni.🤔 Vote és komi bármikor jöhet, nagyon örülök a visszajelzéseknek!😆
Have a good day! 😚
Xx: Noémi