Az élő halott

-40-

A tüdőm megtelik vízzel, az ájulás közelében vagyok. Egy kéz fonódik a karom köré, ami kifelé emel a vízből.
Amikor megérzem a bőrömön a levegőt, kicsit megnyugszok. Beleszippantok a levegőbe, de az orrom még tele van vízzel. Felköhögök, majd a számon kezdem el venni a levegőt. Hason fekszek a betonon. Oldalra fordítom a fejem, amikor megvilágítja az utcai lámpa a személy arcát. Jeff áll fölöttem, aggódó arccal. Legugol mellém; és segít felülni.

-Shopie! Mi történt?-Ráncolja össze a homlokát meglepődötten.

-Nemtudom.-Törlöm meg az arcom, majd feltápászkodok, és lassan elindulok a házak felé.

-Hova mész?-Áll mögöttem meredten.

-Vissza Theohoz.-Szipogom.

-Oké.-Bólint. A csalódott arcát magam mögül is látom. És amit érez, égeti a bőröm, annyira érzem. Visszasétálok Theo házához, és kopogtatok az ajtón. Kis idő mulva egy szarrá sírt szemű, összetört, depis Theo nyit nekem ajtót. Amikor felismer; mindent eldobva egyből megölel. Szinte a nyakamba ugrik. Csak szorít magához, érzem, a könnyeit próbálja visszatartani. Nem kérdez semmit, tudja pontosan; hogy nem akarom; csak homlokon puszil; és behúz a házba. Majdnem becsukja az ajtót; amikor résnyire hagyja nyitva, és kifelé bámul. Kinézek mellette óvatosan. Jeff àll a távolban egy fa mellett. Theo összeráncolja a szemöldökét, majd elengedi; és becsukja az ajtót.

-Shopie.-Szólít meg halkan.

-Tudom.-Sütöm le a szemem. Csak túl gyors volt minden..

-Tudom. Bocsánat.-Fogja meg a kezem megbántottan, de bèkésen.