Az élő halott

-25-

Elindulunk egy hosszú folyosón, le a pince bejáratához.

-Erre még sosem jártam.-Jegyzem meg.-Pedig húsz év nem kevés idő.

-Erről a lejáratról kb 10 ember tud/tudott.

-Miért?

-Mert nem akarta az igazgató, hogy megtalálják a lenti embereket.

-Lent még vannak emberek?

-Igen. Kb 50 ember.-Halkul el.

-És mennyi idősek, vagy 50 embert hogy tart tisztán és etet meg 10 gondozó?

-Sehogy.-Köhög.

-Sehogy?

-Kb 1 éve nem járt lent senki a pincében. Ide azok kerültek, akik már kezelhetetlenek voltak. Vannak gumi szobák is odalent. Vagyis voltak. Letépték a gumit a falról. Éheztek. Éheznek.

-Mièrt nem adnak nekik enni?

-Mert kiszabadultak a cellákból, és egymást ették.-Nyitja ki a pince ajtaját.-Sok szerencsét, èn itt kint várok.

-Nem jössz be?

-Nem.-Sóhajt.-Nem akarok meghalni.-Tuszkol be minket az ajtón Mr. Bleuval, majd becsukja.

-Úristen. Hova kerültünk mi.-Szólal meg halkan Mr. Bleu.

-Ha innen élve kijutunk.-Nyelek egyet.-Akkor nagy mázlink lesz.-Veszek egy mély levegőt. Mr. Bleu belapcsol egy zseblàmpát. Ahogy felvillan a fény. Elszörnyedünk. Rengeteg holttest. Orrfacsaró bűz. Meglátunk a sarkokban pár meztelen, piszkos, rühes, tetves, csontig fogyott 60 év körüli nőt. Véres szemeikkel úgy néznek ránk, mintha egy zsák kaja lenne nálunk. Az egyik feláll, majd elindul felénk.

-Kik maguk?-Szólal meg rekedtes hangján.

-Az anyámat keressük.

-Ki az anyád?-Vicsorít rám.-Fogai feketék, és màr alig vannak. Megindul felém.-Honnan jöttél kislány?-Húzza meg a hajam, majd elkezd maga után cibálni.

-Gyertek lányok. Van egy kis húsunk.-Kiàllt fel, mire majdcsaknem 20 csontsoványra fogyott ember előbukkan a pince sötét zugaiból.

-Én csak az anyámért jöttem!-Kiálltom fel, és hirtelen rátesznek a fejemre valami fém kalapot. Pontosan nem tudom mi az. Ekkor Mr. Bleut is elkapják. Elvágják a torkàt, és enni kezdik, úgy, nyersen, a nyakával kezdve testét. Másik 5 ember lefog. Próbálok kiszabadulni, de nem megy. Ordítok, az ajtó felè indulok meg. Sikertelenül. Nagy erôt veszek magamon, majd újra megindulok. Ekkor elengednek. Odaèrek az ajtóhoz. De be van zárva. Dübögök rajta, közben segítségért ordítok. Hallom ahogy kattan a zàr, és nyíllani kezd az ajtó. Ekkor valami eszevszettül erős fájdalom üt fejembe. A fehér falat nézem, és Mr. Bleu kollegáját, amikor ràcsapódik rengeteg vér. Csupa vér lesz minden. Eszméletem pár másodpercre elvesztem, de lassan vissza is tér. Fàzni kezd a fejbőröm. Fejem tetejére nyúlok, amikor a kezemben marad a fejbőröm. Homályos minden. Alig fogom fel mi történik velem. Mr. Bleu kolegája rémületében sikítani kezd, majd megindul hàtra. Kicsit elalèlok. Megskalpoltak. Eltelik pár másodperc, aztán észbe kapok. Hallom, ahogy a szivem hangosan ver. Veszek egy mély levegőt, majd megfordulok, az éhező emberek felé. Elordítom magam. Megindulok feléjük, amikor elkezdenek hàtràlni. Sorba töröm ki nyakukat. Nem nehéz, alig van nyakuk. Csontsovànyok. Lassacskán mindet megölöm, amikor egy élőt még észreveszek a földön.

-Kérlek. Kislányom nem!-Szólal meg. Megtorpanok egy pillanatra.

-Anya?

-Igen kicsim, én vagyok az-Mosolyodik el. Szóra nyitná a száját, de nekivàgom a falnak, majd dereka köré helyezek egy félkör alakú vaslemezt, amit azzal, amivel megskalpoltak, odaszegelem a falhoz. 4 centire lóg a levegőben a padlótól. Kezeit kicsavarom, majd kitöröm jobb könyökét. Találok egy nagy baltàt a földön. Felkapom, majd levágom a törött kezét. Lehúzom csontjáról a bőrt, majd azzal lyukasztom àt tenyerét, és a balta végével bele ütöm a csontot a falba, mintha egy szög lenne. Fájdalmában fülsüketítően ordít. Valami meghalt benne.