Mr. Vance

40. fejezet

Aaron Vance szemszöge

2 hónappal később...

A repülőtéren a zsivaj kezdd kibírhatatlanná válni. Július vége lévén az emberiség megrohamozza a repteret, hogy eljusson a tengerpartra, vagy más országba, de ma fogadni mernék rá, hogy az égiek velem akarnak kibaszni, azért van körülöttem ennyi ember.

Nyugalmat erőltetek magamra és megindulok a beléptető kapu felé, mert mielőbb szeretném letudni a repülőutat.

Mellettem lépked Noah Hannah-val, ugyanis a cég akivel tárgyaltam Spanyolországban eléggé nagy hangsúlyt fektetett, hogy a "titkárnőmet" is szeretettel várja a szerződés kötéskor.

Na ez már akkor eldőlt, amikor kiejtette ezt a mondatot a száján, hogy aki nekem dolgozik, semmilyen körülmények között nem fog találkozni vele.

Így megkértem Hannah-t, hogy vállalja el, cserébe hozhatja magával Noah-t. A lelkem mélyén Natali-ra bíztam volna ezt a feladatot, de nem bukkantam a nyomára.

Frusztrált voltam az elmúlt hónapokban, ami kihatott a munkáimra.

Koncentráció? Nulla.
Telefon figyelése? Állandóan.

Minden átkozott csörgésnél csak egy bizonyos nevet akartam látni, de mindhiába.

Monica sem járt sikerrel, ami valljuk be kés volt a szívembe.

Kezdtem elveszíteni a reményt, hogy megtalálom.

De megígértem ennek a két jómadárnak, hogy "lazítani" fogok a Spanyolországban töltött idő alatt.
Kikapcsolom az agyam és nem gondolkodok.
Nem pörgök rá a dolgokra.
Csak hagyom, hogy az élet amit elém dob, elfogadjam.

Minden okkal történik.

De akarom én ezt a fajta jövőt?

Elbaszott gyerekkor és még annál is inkább elbaszott felnőttkor.

De megadom magam. Teleszívom a tüdőm friss oxigénnel, ahogy a csomagommal a kezemben kilépek a reptér ajtaján.

Valami oknál fogva úgy érzem, az elkövetkező napok mások lesznek.
Nem tudom hova tenni ezeket a gondolatokat, de félresöpröm és elengedek minden negatívumot és megpróbálom megélni a jelent.

A szálloda, amiben megszállunk a leendő üzleti partnerem tulajdonában áll, közvetlen a tengerpart mellett. Privát strand, VIP részleg, 0-24 szoba szerviz, mely a rendelkezésünkre áll.

Ezek a dolgok másnak lehet, hogy nagy dolognak számítanak, de számomra már nem jelent boldogságot.

Lehet akármennyi pénzed, ha nincs melletted senki.
Gazdag vagy, de mégis szegény.

A zsebembe nyúlok és ismét rászorítok a tárgyra, ami emlékeztet arra, hogy ki kell tartanom.
Ha évekig magamban tartottam mindent és eddig kibírtam a lelkemet nyomó fájdalmat, akkor bármeddig kibírom.

A kezemben lévő tárggyal az ablakhoz léptem és a tenger moraját hallgatva a múlt próbált visszakúszni az elmémbe.
A fejem majd' szét hasadt.
Nem akartam emlékezni a régmúltban történt eseményekre, pláne arra nem a balesetre.
Minden nap elevenen él a szemeim előtt, beleégett az agyam legmélyebb zugába, de lassan megőrjít.
Az elém vetülő kép napról, napra egyre jobban átveszi az irányítást a testem felett.