Mr. Vance

2. fejezet

" — Felkérhetem egy táncra, vagy meghívhatom egy italra? — már a hangjától is libabőrös lettem."

Lendületből fordultam meg és élből elutasítottam volna, hogy kopjon le, de belenéztem abba az igéző kék szempárba és meg sem tudtam szólalni.
Nem szoktam némát játszani, de egy hang se jött ki az átkozott számon.
Fél perccel és némi bátorsággal később végre kinyögtem...

— Az elsőt elfogadom, a másodikon még gondolkodom. — mértem végig. Kibaszott jól nézett ki méretre szabott szmokingban, lezseren hagyott frizurájába, ami kicsit belelógott a szemébe és oly szívesen beletúrtam volna.
De hello ez a valóság, nem egy romantikus film, rántom vissza magam a jelenbe.

— Szabad? — nyújtotta kezét, én meg mint egy tini, vörös arccal és remegő kezekkel belehelyeztem tenyerébe a kezemet.

A tánc parkettra lépve vészesen közel állt meg. Jobb kezemet bal kezébe vezettem,  a bal kezemet  izmos hátára csúsztattam, majd ha lehetett még közelebb vont a jobb kezével, ami a derekamon pihent.

Olyan szorosan és összesimulva táncoltunk a hangszóróból kiszűrődő zenére, mintha mindig is összetartoztunk volna. A külvilág megszűnt létezni. Csak az ismeretlen és én, akik mintha egy romantikus filmben lennének. A táncparketten végig mélyen a szemembe nézve tartotta a kontaktot, miközben ahol hozzá ért a keze  bőrömhöz, szinte lángolt a bőröm. Az orromba kúszott parfümjének fűszeres illata és az elfogyasztott alkoholnak édes keveréke, amely megrészegített.
A szám véget ért, így jobbnak láttam lelépni.
Épp fordultam volna el, hogy kiszabaduljak a fojtogató tömegből, amikor remegő karom után nyúlt és kivezetett a friss levegőre.

— Minden rendben van? — kérdezte a fának dőlve, lazán zsebre dugott kézzel.

— Azt hiszem, egy kicsit jobb, köszönöm. Nem szeretem a tömeget. — pillantottam vissza a teremre.

— Be kell vallanom, én sem szeretem. A táncunk előtt megkérdeztem, hogy meghívhatom-e egy italra. — jön egyre közelebb — De mit szólna, ha felmennénk hozzám, ott nem zavarna a sok ember. — állt meg előttem a laza stílusával.

— Igazából egy ital még belefér. — néztem csillogó kékszemeibe. Minden gondolatomat kitöltötte az idegen, aki kurvára jól néz ki és épp a lakása felé tartok.

Az út a lakásáig nem volt túl messze, így hamarabb odaértünk, mint gondoltam.
A lift előtt várakozva körbe pillantottam. Nem messze van az én belvárosi lakásomtól, de valahogy sosem jártam még erre felé.
Megérkezett a lift, majd először én és utánam lépett be a kékszemű. A kártyáját a led panelhez érintette, beütötte a lakás számát és a lift már száguldott is az emelet felé.
Idegesen rágtam a számat belülről. Biztos jó ötlet volt eljönnöm egy idegen lakására?
Időm sem volt felfogni, ugyanis az ajtó kinyílt, a kékszemű finoman átkarolta a derekam és bevezetett a lakásába.
Az étkező, konyha, nappali egy helységként tárult elém, melyből egy hatalmas terasz nyílt. Nem akartam hinni a szememnek. Egy igazi férfi lakásról az embernek nem ez jut eszébe. Körbesétáltam és  megálltam az üveg ajtó előtt, így Manhattan éjszakai élete tárult elém. A város nyüzsgő zaja elvonta a figyelmemet a külvilágról.

— Mit hozhatok? — állt meg mögöttem, ujjaival épp, hogy hozzáért vállamhoz, amitől még a pihék is életre keltek a bőrömön.

— Egy Gin-Tonik tökéletes lesz, köszönöm. — nem mertem megfordulni. Egyszerűen féltem bele nézni abba az izzó szempárba.

— Kérlek, addig helyezd magad kényelembe a kanapén. Mindjárt hozom. — indult el kitölteni az italokat, de menet közben visszafordul és tetőtől talpig végig mér.

Ó.te.kurva.világ.

Alig tudtam megszólalni, csak néztem a kidolgozott testét, amit még így is ki tudtam venni, magas testalkatát és a csókra hívogató ajkait.  De csak sikerül néhány szót kiejtenem a számon.

— Lenyűgöző az otthona. — mondom, miközben leülök a kanapéra, megjelenik két pohárral a kezében.

— Köszönöm. Igazából csak aludni járok haza. Nem sok időt töltök itt. — nyújtja át a poharam. — Koccintsunk a remek estére. — néz mélyen a szemembe. Folyton ez a mély és sejtelmes szemkontaktus. Még a hideg is futkos a hátamon.

— Remek? Magának lehet, nekem nem tartozik ebbe a kategóriába. — húzom el a szám és visszagondolok az elmúlt pár napra.

— Mit tehetnék önért, hogy megváltoztassa a véleményét? — ahogy rám pillant egyenesen végig mér. Zavarba ejtően. Ismét nagyot nyelek, mielőtt válaszolnék.

— A kérdésére a választ még nem tudom, ahogy azt sem, hogy hívják magát. — jut eszembe, hogy baszottul nem kérdeztem meg a nevét. Gondolatban jól homlokon csapom magam.

— Szerintem ez maradjon is így. Én sem kérdeztem meg magát hogy hívják. — rakja le poharát — Szerintem élvezzük ki ezt a csodás éjszakát. Mit szól? Nincs kedve úszni egyet? — néz a medence felé, ami összeolvad az éjszakai égbolt látképével.

— Hát... é..én nem is tudom. — hebegem, holott én mindig határozottan válaszolok.

— Akkor majd én segítek. — felém nyújtja kezét, kivezet a teraszra, ahol a víz tetején megcsillan a hold fénye. — Szabad? — biccentéssel válaszolok.

Ujjai megérintik bőrömet, finoman végig simít vállamon, majd megtalálja a ruhám zipzárját, amit eszméletlen lassúsággal húz le. Ajkával megérinti a nyakam érzékeny pontját és kínzó lassúsággal végig csókolja a gerincem vonalát egészen a bugyim széléig, miközben a ruhám a földre hull, én meg itt állok előtte a csipkés fehérneműmben. Erre a gondolatmenetre kipirul az arcon, a légzésem szaporább lesz. A mellkasom csak emelkedik és süllyed, olyan intenzívem, hogy azt hiszem mindjárt kiugrik a helyéről.

— Remélem tudja, hogy milyen gyönyörű. — suttogja a fülembe.

Egyszerűen képtelen vagyok megmozdulni. Csak azt hallom, hogy a ruhái egymás után a földön kötnek ki. Mire észbe kapok, már csak a víz csobbanása az, amire felkapom a fejem.

— Nos, mit mondd? Szeretne csatlakozni? Innen még jobb a kilátás. — azok a gödröcskék, amik megjelennek az arcán, zavarba ejtő.

Hezitálás nélkül követen, nem gondolok a másnapra, sem a következményekre.

— Igazából egy kis úszás még nem árthat, nem igaz? — nem merek ránézni, inkább Manhattan nyüzsgő utcájára szentelem figyelmemet.

— Mondja, miért köti le jobban a város, mint...? — úszik mögém, hátam az izmos mellkasának nyomódik, ezáltal a levegő bennem reked.

— Mint? Nem fejezte be a mondatot! — fordulok felé fejjel, de háttal maradok.

— Inkább fejezze be maga, nem akarok illetlenül válaszolni. — az arcom olyan piros lett, azt hittem menten elsüllyedek.

— Szóval a válaszomat várja, hogy miért köt le jobban Manhattan, mint maga? Hát jó, megkapja a válaszomat. — fordulok felé teljes testtel és mélyen a kék szemeibe nézek — Azért nézem inkább a várost, mint magát, mert ha magára nézek félek, hogy nem tudom tűrtőztetni magamat. — válaszolom és nyelek egy nagyot.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Nem sokára hozom a következő részt.

D.
23.08.20.