Mr. Vance

12. fejezet

"Az életem egyre jobban kezdd szét esni, amit úgy érzem nem tudom kontrollálni.

És ez az egész megrémiszt...

Épp, hogy megérkezik az Uberem és szállnék be az autóba, amikor a kék szemű jelenik meg az ajtóban, enyhén szólva a szemei szikrát szórnak, amiket rám vetít azokkal az igézően gyönyörű íriszeivel, de most még nem állok kész a "haragjára". Szükségem van egy kis pihenésre.

Gyorsan becsapom az ajtót, bediktálom a címet és ott hagyom egyedül a lakása előtt..."

A lakásom elé érve megkönnyebbülve fújom ki a bent tartott levegőt, mintha eddig nem is lélegeztem volna...

Az első dolgom volt, amikor hazaértem, hogy levetkőztem és engedtem magamnak egy forró kád vizet, amiben elmerültem és nem akartam semmire gondolni.
De az, hogy nem akartam és nem nem tudtam nem rá gondolni, teljesen két külön fogalom.
Valahogy nem tudtam kiverni a fejemből a szavait.
Még mindig a hatása alá kerülök, ha csak rá gondolok is.

Behunyom a szemem és elképzelem, mintha itt feküdne velem a kádba, a hátam az izmos mellkasának nyomódna, az erős karjaival közre fonná a törékenynek tűnő testemet, miközben az egyik keze megindulna délre, hogy újra felfedezzen, miközben a melleimre is szánna időt. A számat halk nyögések hagynák el és arra kérném, hogy ne hagyja abba. Az orrával a nyakamat cirógatná, miközben mocskos dolgokat suttogna a fülembe, amiknek nem tudnék ellenállni.

De ez a valóság és való színűnek tartom, hogy mi ketten soha nem fogunk intim kapcsolatba kerülni egymással, mert mint már többször is átrágtam magam a témán, ha én neki fogok dolgozni, márpedig kénytelen leszek, hogy apámnak ne okozzak csalódást és megmutassam igenis képes vagyok ezt a munkát véghez vinni, akkor nem lehet közöttünk semmi. Muszáj leszek lehűteni magamat, amikor a közelébe kerülök, vagy mindig úgy fogok kinézni, mint akit sosem elégtettek ki.
Ez nem lenne túl előnyös, nem igaz?

Kiszállva a kádból, magam köré csavarom a törölközőt és szégyen ide, vagy oda, de úgy érzem fel kell hívnom Hannah-t.

— Szia Hannah, nem zavarok? — teszem fel költői kérdésem az egyetlen személynek, akiben megbízok és aki nem a családtagom.

— Natalie, dehogy zavarsz. Valami baj van? — érezhető a hangjában, hogy tényleg komolyan gondolja.

— Nincs baj, csak úgy érzem, muszáj valakivel beszélnem. Mert ha nem tenném, azt hiszem kezdenék besokallni.

— Tudod mit. Találkozzunk holnap délután és akkor mindent elmesélhetsz. Hmm?

— Köszönöm, a holnap megfelel. De nem is zavarok. Puszillak. — azt már nem teszem hozzá, hogy fontos nekem és nem szeretném újra elveszíteni. Még nem állok rá készen.

— Ne köszönd, ez természetes. Pihend ki magad. Mi is puszilunk, szia. — remélem tényleg meg tudja bocsátani az elmúlt pár évemet.

Az egész napom olyan gyorsasággal telt el, amire még magam sem számítottam.
Nem akartam, hogy este legyen és találkoznom kelljen a kék szeművel.
Túlságosan vonzó, erős jellem, akinek ha csak belenézek a szemébe, vagy végigvezetem rajta a tekintetemet beleborzongok.

Minden.szabad.gondolatomat.kitölti.

De nincs mit tenni, a csengő éles hangja töri meg a csendet.
A remegés és az izgalom uralja a testem minden egyes porcikáját, hiszen pillanatokon belül szemtől szembe fogunk találkozni.

Egy utolsó simítás és végig nézek magamon a tükörbe.
A Red fiery rúzsomat felkentem az ajkaimra, ami tökéletesen passzol a magas sarkúmhoz és a fekete egybe részes, testhez simuló szoknyámhoz.

A táskámba beledobom a rúzst és a cigarettámat. Úgy érzem ma szükségem lesz rá a találkozó után.

Kinyitom az ajtót és a lifttel lemegyek az aulába, ahol ott állt előttem teljes magasságban és szemérmetlenül. Tetőtől talpig végig mér, el-el időzve a dekoltázsomon.

— Mr. Vance. — dermedten állok, de lélekben összeszedem gyorsan magam.

Csukd be a szád Natalie, még a végén a saját nyáladon fogsz elcsúszni.

— Miss Howell. Indulhatunk? — nyújtja felém a kezét.

— Mr. Vance. Kérem, tartsuk meg a távolságot. — biccent és int, hogy kövessem a limuzinig, amivel értem jött.

A sofőr kinyitja nekünk az ajtót, én gyorsan behuppanok előtte és elfoglalom a legmesszebb lévő helyet a kékszeműtől.

— Maga nagyon makacs, szabad szellemű, nem igaz? — ül le velem szembe, a lábait enyhe terpeszbe pihenteti és ha a pillantásaival tüzet lehetne gyújtani, már rég lángolnék. — Egy italt?

— Tudja a rólam alkotott véleményeit tartsa meg magának. A személyiségemnek meg vannak az okai, kérem kerülje ezt a témát. — nyers vagyok megint, tudom. De a múltam és a jellemem nem fogom vele megbeszélni. — Nem kérek köszönöm. Egyébként nem szeretne átülni máshová? Zavarja a perifériás látásom. — ha a közelébe vagyok sem tudok józanul gondolkodni, mi lenne ha még egy italt is meginnék?

Ugyan. Az. Mint. Múltkor.

— Pillangó, bárcsak látnád magad ilyenkor. Ki vagy pirulva, hevesebben veszed a levegőt, a mellbimbóid hívogatva meredeznek felém és azok a formás combjaid, ahogy összezárod... — mire észbe kapnék, már ott ül szorosan mellettem, lehelete csiklandozza a nyakamat. — Ha most felhúznám a szoknyád és benyúlnék alá, nedves lennél? — suttogja a fülembe-e szavakat, amitől ismét megremegek. — De kivárok, amíg készen nem állsz rám.

Nagyot nyelve elfordítom a fejemet és kibámulok az ablakon. Azt hiszem ez a legjobb döntés, amit megtehetek a közelébe. A szavaitól és a nézésétől ismét lángra kapott a testem, (áruló) amit észre is vett.

Nem állok rá készen? Ugyan, kérlek.
Csak és szigorú munkakapcsolat jöhet létre közöttünk.
Nem akarom elbaszni.
Van elég zűr az életembe.

A limuzin nem sokkal később megáll egy hatalmas épület előtt. Csak nem célozni akar az épülettel?
Na de Natalie, ne gondolj badarságokra...

A.V. Luxury-val a tetején kivilágítva tölti be a teret.

Gondolatmenetemet Mr. Vance szakítja félbe egy torok köszörüléssel.

— Kérem, had segítsek. — illedelmesen kisegít a limuzinból, majd elköszön a sofőrjétől, aki pillanatokon belül kettesben hagy minket.

— Köszönöm, mehetünk? — biccentek az épület felé.

Szó nélkül sarkon fordul és elindul egyenesen a liftek felé.
Én szó nélkül követem és így jutunk el egészen a tárgyaló teremig.

Azt hiszem ideges. Tapintható a feszült légkör kettőnk között.

Hát jól van Mr. Vance.
Ha maga így játszik, akkor még nem ismer engem igazán...

Diadalittas mosollyal helyet foglaltam a széken, vele szemben és kihúztam magam majd mélyen belenéztem abba a gyönyörű kék szempárba.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Új rész: jövő hét szombat.

D.
23.10.28.