Mr. Vance

18. fejezet

"— Hogy jutottunk a pakolástól az ex pasimig? — böktem rá a mellkasára. Na ez egy kibaszott, hatalmas nagy hiba volt. Ugyanis pillanatok alatt elkapta a csuklómat és nem engedett el.

— Derítse ki. — megint a pillantása rabja lettem. Fogva tartott a szemeivel és az erős kezével. Kurva nagy bajban voltam.

A lift megérkezett az emeletemre, de még mindig nem engedett el."

Nem akartam, hogy bejöjjön és bele lásson az életembe.
Elég volt csak rám nézni, tipikusan olyan volt a külsőm, mint akit most engedtek haza a kórházból. A lakásom meg valószínű ugyan olyan, mint amikor itt hagytam hétfőn.
Üres és magányos, akárcsak én.

— Nem derítek ki semmit és nem kell kiszállnia a liftből. Innen megoldom. — próbáltam elvenni a cuccaimat, de nem engedte.

— Az istenért, bepakolok a lakásába. Csak nem rejteget itt valakit, vagy tévedek? — néz rám kérdőn.

— Ne... — a szavak nem jutnak ki a számon, ugyanis Lucas jelenik meg a hálószobából, félmeztelenül, póló nélkül. Oly annyira sokkolt az előbbi jelenet, hogy elfelejtettem a kék szeműre koncentrálni. — Mit keresel itt? — köpöm a szavakat Lucas felé.

— Baby, anyukád hívott, én pedig úgy gondoltam, hogy megleplek. — közeledik felém és megölel.

— Én nem is zavarok tovább. — mire észbe kapok a kék szeműm már a liftben áll. Tekintetünk utoljára még találkozik, mielőtt becsukódna az ajtó.

— Ki volt ez? — vált át hirtelen Lucas.

— Nana, csak lassan a testtel. Először is; semmi közöd hozzá! Másodszor; öltözz fel és tűnj a lakásomból! Harmadszor; utállak és látni sem bírlak! — ordítom és remélem felfogja a csöppnyi agyával, hogy kopjon le. — Mire végzek a fürdéssel öltözz fel és nem akarlak itt látni!

— Natalie, baby, kérlek ne légy dühös. Szerintem egy ilyen hét és ennyi megrázkódtatás után pihenned kellene és nem stresszelni. — épp keresgéltem a kényelmesebb ruháim között, amikor Lucas seggfejtől jött egy újabb adag szófosás.

— Már ne is haragudj, de nekem pont te ne mondd meg, hogy mit tehetek és mit nem és ne hívj baby-nek! — trappoltam ki mérgembe a nappaliba.

— De kis tüzes lettél mióta nem láttalak. Apropó; ki volt ez a pasi, aki hazafuvarozott? — közeledett felém.
Attól a naptól fogva undorodtam tőle, hogy rajta kaptam a volt legjobb barátnőmmel. Nekem ne álljon neki papolni az életemről. Nincs hozzá semmi joga!

— Utoljára mondom el: Menj el most! Nem tudom ki engedett be, de hogy én nem vettelek fel a látogatóim listájára az is biztos! — mutattam az ajtó felé — De ha önszántadból nem hagyod el a lakásom, hívom a biztonságiakat!

— Jó, rendben. Elmegyek. De hamarosan úgy is újra mellettem leszel. Nem fogom hagyni egy jött ment senkinek, hogy elvegyen tőlem. Apropó; tudják a rég nem látott barátaid, hogy miért is tűntél el majd 10 évre? Ezt vésd az eszedbe baby. — azzal fogta magát és itt hagyott.

Egyedül, a gondolataimba merülve.
Még is ki a fasz engedte fel?
A mai naptól tiltólistára kerül, ez olyan biztos, mint hogy én hazaértem a kórházból.
Nem fogom hagyni, hogy tönkre tegye az életemet.
Tudja a titkaimat, amiket kevés ember tud csak rajtam kívül.
De ez sem fog megakadályozni abban, hogy távol tartsam magam tőle.

A másik fejfájást okozóm; Aaron.
Ki a búbánat tudta, hogy ez az arrogáns pöcs itt lesz a lakásomon, amikor hazaérünk?
Hiába erőszakoskodtam, hogy ne jöjjön fel.
Akarva, akaratlanul is azon töprengtem, hogy vajon mit gondol, ki lehetett nálam? Ráadásul félmeztelenül.
De mit is érdekel ez engem?!
Nekem ő csak a jelenlegi főnököm, semmi több.
De minél jobban győzködöm magam, akkor se tudom kiverni őt a fejemből.

Még mindig nem térek magamhoz.
Elbaszott egy hét volt az biztos és még nincs vége.

Miután sikeresen eljutottam a fürdőig, engedtem magamnak egy kád forró vizet és mélyen belemerültem.
A hab elfedte a testemet és épp próbáltam relaxálni, hogy kitisztuljon a fejem az elmúlt pár nap eseményei után, amikor is valaki őrült módjára ráfeküdt a csengőre.

Sietve kiszálltam a meleg kád vízből és az ajtómhoz trappoltam.

— Jövök már, hallom a csengőt. — próbáltam túlordítani a csengő hangját.
Még ki sem nyitottam az ajtót, de apám már vonult is be.

— Natalie, drágám. Miért nem szóltál, hogy ma hazaengednek a kórházból? Érted mentem volna, vagy szólhattál volna Lucasnak! — ó bakker, hát persze. Még senki nem tudja mi is a valódi oka annak, hogy Lucas nem jelent meg Manhattanben mellettem.

— Szia apa. Én is örülök neked. Kösz kérdésed, jól vagyok. — próbálok kibújni a válaszadásoktól. — Ami azt illeti, Mr. Vance volt olyan kedves és hazahozott. Ami Lucast illeti, anyám miért beszélget vele? — teszem fel kérdésem, némi éllel a hangomban.

— Kincsem, kérlek. Ne zaklasd fel magad. Honnan tudta Mr. Vance, hogy ma engednek ki a kórházból? — tette fel apám az elgondolkodtató kérdést.

Ha tudnám rá a választ, akkor nem pörögnének a fogaskerekek az agyamban.
Úgy érzem, ezt még tisztáznom kell vele.

— Ez egy roppant jó kérdés, amire nem tudok választ adni. — sóhajtok és beslisszolok a szobába felöltözni. — Szolgáld ki magad, amíg felöltözök. — kiáltok ki.

— Anyád is aggódik ám érted Natalie. Valamikor találkozhatnál vele. — hallom apám hangját a konyhából. — Lucassal ma beszélt és kicsit aggódnak érted.

— Majd a jövő héten beszélek anyával, de most pihenni szeretnék. — már megint Lucas a téma...

— Miért érzem úgy, hogy kerülöd a válasz adást kislányom? — érdeklődik apám. Azt hittem, elfogadja, hogy nem válaszolok a kérdésére. — Nézd, tudom, hogy Lucasnak van egy fajta természete, de a maga módján, úgy érzem jó ember. Szeretnék már unokát, vagy unokákat, hisz 50 év után, minden év ajándék nekem. Szóval ki vele. Mi a baj? Az apád vagyok és jól ismerlek. — támaszkodik meg mellettem a pulton.

— Apa... — kezdenék bele, hogy beismerjek mindent, de a telefonom csengése megszakítja a mondandómat.

— Igen, itt Natalie. Miben segíthetek? — adom a kérdésre a választ, de alig tudok magamhoz térni.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Ha tetszett a fejezet, kérlek jelezed ⭐️-al.

🦋 Szerintetek Natalie anyja miért nem játszik nagyobb szerepet az életében?

🦋 Mit gondoltok az ex megjelenése milyen hatással lesz az életére?

Új rész: jövő hét szombat.

D.
23.12.09.