Mr. Vance

15. fejezet

"Szeretnék holnap kipihenten érkezni az első munkanapomon az A.V. Luxury-hoz és ezt csak úgy érhetem el, ha ma tényleg időbe ágyba kerülök.

Reggel olyan boldogan keltem, némi izgalommal vegyítve, hogy ha akarták se tudták volna elvenni a kedvem a mai naptól.

Az életem teljesen megváltozott és én még azt hittem elértem a mélypontot az életembe.

De az élet a legváratlanabb helyzetekbe okoz kellemetlen meglepetéseket."

Reggel teli energiával, életkedvvel és némi izgalommal keltem.
Az első munkanapom, ahol nem ismerek senkit az A. V. Luxury-nál és szeretnék jó benyomást kelteni az ott dolgozóknak.
De mégis izgulok és kicsit feszültté tesz a gondolat, hogy a kék szeművel kell együtt dolgoznom. De ha kizárom és megpróbáljuk elfelejteni, hogy valaha is közünk volt egymáshoz, akkor talán tényleg sikerülhet ezt a projektet véghez vinni viszály nélkül.

Fejben eldöntöttem, hogy mit fogok viselni, viszont, hogy biztos legyek magamban, előkerestem a bézs színű egybe szoknyámat, ami a térdem fölé ér. Színben hozzá passzoló magas sarkút választottam, melynek a pántját apró kövek díszítik. A szoknya alá egy test színű combfixet húztam, csipke szegéllyel.

A hajam lágy hullámokba omlik a hátam közepére, smink gyanánt csak egy kis szempilla spirált és egy ajakfényt használtam.

A tükörbe végigvezetem a tekintetem az összképen és azt hiszem tökéletes benyomást fogok kelteni.

Vagyis remélem.

Ránézek az órára és basszameeg, 10 perc múlva 7 óra.
Neee, nem késhetek el, bassszaameeg.
Muszály időben beérnem.
Gyorsan felkapom a kézi táskámat, laptopomat és már a lifttel épp tartottam lefelé, gyorsan rendeltem egy Ubert.
Remélem nem várat meg és nem kell az első napomat késéssel indítanom.

Pontban 7-re érek az A.V. Luxury elé és imádkozok, hogy megtaláljam az irodát.

A portás elkéri az adataimat, viszont mivel nincs még belépő kártyám óvatosan méreget, hogy vajon igazat mondok-e.

— Nézze uram, Mr. Vance irodájába kellene már lennem, ma van az első napom és így is késésben vagyok. Lenne kedves egy ideiglenes belépő kártyával beengedni? — topogok a portás előtt.

— Ne haragudjon, de sajnos nem kaptam felhatalmazást. — sandít rám, mire csak megforgatom a szemem.

— Kérem, megtenné, hogy felhívja Mr. Vance-t, hogy meggyőződhessen az igazamról? — így is - úgyis tudja hogy késtem, már teljesen mindegy.

A portás nagy duzzogva, de felhívta és megerősítést kapott, hogy felengedhet.

Miután a lift jelezte az érkezésemet, elkapott ismét az idegesség, hogy biztos jól meggondoltam én ezt a munkát?

Kilépve a liftből egyből elindulok az irodája felé, viszont a recepciónál ismét akadályba ütközök.

— Jó reggelt, miben segíthetek? — méreget a nő az asztal túl végéről.

— Önnek is Jó reggelt! A nevem Miss Natalie Howell és Mr. Vance-el fogok együtt dolgozni az elkövetkezendő időben. — válaszolom magabiztosan, miközben belül majd fel robbanok, hogy senkit nem tájékoztatott az érkezésemről.

— Kérem, tudna várni, amíg beszélek a főnökömmel? — kezdd enyhülni a feszültség kettőnk között.

Nem telt el pár másodperc sem, már irányított is az irodája felé.

Az irodája körbe végig üveges volt, így bárki be és ő is ki láthatott.
De ez a kilátás valami elképesztően gyönyörű manhatteni életet varázsolt a szemem elé.

Belépve az irodába nekem háttal áll és épp telefonál, így azt is megkockáztatom, hogy észre sem veszi az érkezésem, a késésemet annál inkább.
Hisz két embere is jelezte neki, hogy mikor érkeztem és feltételezem, az időt is megnézte...

Nem tudtam hova kell majd lepakolnom, így jobbnak láttam, ha megvárom amíg befejezi a telefonon zajló megbeszélését és csendben maradok.

Miközben rápillantottam a telefonomon az időre, ami egyébként 7:30-at (te magasságos ég) mutatott, idegesen topogtam
az egyik lábamról a másikra az ajtóban.

Próbáltam fülelni, hátha meghallok egy-két fontosabb infót, de a telefonnak olyan zajszűrője van, hogy képtelenség lett volna bármit is kivennem a beszélgetésből.
Csak Aaron egy szavas válaszai töltötték be az amúgy csendes irodát.

Kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magamat, kb mint egy idióta, ezért megköszörültem a torkomat.

Olyan gyorsan fordult meg, hogy azt hittem felborítja az asztalát a papírokkal és a laptopjával együtt. A kék szemei áthatóan néztek velem farkas szemet, amíg le nem sütöttem a szemeimet. Képtelen voltam a szemébe nézni.
Láttam a harag jelét, melyre teljes mértékben igazat adok, hiszen késtem.

Kimértem elindult felém, hiszem a szemem elkalandozott a földtől, de csak egy egészen picikét és először a lábaira fókuszáltam, (istenemre mondom nem szándékoztam feljebb tekingetni) de bassza meg nem bírtam ellenállni.
Egészen addig az ágyékára fókuszáltam, míg meg nem állt előttem. A cipőink majdnem összeértek, a közelségétől a hátamon izzadság cseppek folytak végig, a légzésem felgyorsult, szaporábban vettem a levegőt. A mellkasom emelkedett és süllyedt. Mindezt képest volt elérni a puszta közelségével.
Hiszen hozzám sem ért.

Próbáltam elterelni a gondolataimat, valami egészen másra koncentrálni, mint ami valójában történik, vagy nagyon szeretném, hogy történjen.
De ezeknek a gondolatoknak hamar véget kell vetnem.
Nem tehetem meg ezt sem magammal, de legfőképp apámmal szemben.

Még mindig vonalban volt, de magamon éreztem a tekintetét.

— A kurva életbe, csak ennyi lett volna a feladata, hogy felügyeli a munkásokat és nem hagyja, hogy bármiféle gond keletkezzen az építkezésen. Állítsa le az építkezést, holnap odautazok, hogy szemügyre tudjam venni, mégis ki a fasz felelős a történtekért. — olyan hirtelen ért a hangszín váltása, hogy egy kissé megrémültem és hátra tántorodtam. Ha a kék szemű nem kap el időben a derekamnál fogva, már a földön elterülve feküdnék. — Ne csináljon semmit, az istenért. Zárja le az építkezés területét és küldjön mindenkit haza. — idegesen kinyomta a telefont és a zakója zsebébe csúsztatja.

— Miss Howell, késett 30 percet. — sarkon fordul és rám se néz — Az asztala velem szemben van, oda le tudja tenni a szükséges holmijait.

— Elnézést a késésért, ígérem többet nem fordul elő. — hebegem és sebesen az asztalom felé igyekeznék lepakolni, amikor az ajtóból fordul vissza.

— Nem szeretné kockára tenni a jövőjét, jól gondolom? — némán nézünk farkas szemet — Most viszont nincs időm azzal foglalkozni, hogy mennyit késett és miről maradt le. Már úton kellene lennünk egy másik építkezésre.

Időm sincs átgondolni, hogy miről beszél, csak felkapom a táskámat és utána rohanok, hogy időben beérjem, mert fogalmam sincs hová kellene mennem, ha itt hagyna.

Ez a nap nem is lehetne jobb, pedig a java még csak most kezdődik.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Új rész: jövő hét szombat.

D.
23.11.18.