Bangtan Supernatural - Kezdetek [BTS ff.] 18+ 🏳️🌈

III. Hoseok / 11. Vérbosszú (16+)

"Túl gyorsan végeztem velük. Váratlanul hamar haltak meg. Ez nem elégítette ki vérszomjamat."

"A sikátor közeli épületei felett épp besütött a majdnem telihold, ezüstös fénye bőrömet simogatta. (...) Karom hidegen izzott, csillogott, mint a matt gyémánt. Egy élőhalott kristály."

Kék kapucnimat mélyen a fejembe húzva léptem be a kórház fotocellás ajtaján, odabent kifejezetten intenzíven csapott meg a fertőtlenítőszag. Nehezen álltam meg, hogy ne fintorogjak folyamatosan, valószínűleg ezt is vámpír érzékeimnek köszönhetem. Egy előnye volt az orrfacsaróan szúrós szagnak, hogy a szintén ott lebegő vérszagot elnyomta annyira, hogy ne forduljanak azonnal vörösbe szemeim. A dupla maszk úgy tűnik, nem sokat segített, napszemcsit viselni pedig gyanús lett volna.

Az információs pulthoz siettem, és némi szóváltás után sikerült meggyőznöm a recepcióst, hogy én vagyok az egyik beteg fia. Ez fel is jogosított volna, hogy bemenjek hozzá... látogatási időben, ami már rég elmúlt, ugyanis este kilenc volt. Hát, ez valahogy kiment a fejemből... 

Fej! Ez az! Hisz van nekem az a spéci vámpírképességem... Nem nagyon gyakoroltam még, mivel nem is volt alkalmam rá, de egy próbát megért.  Igyekeztem utánozni azt, ahogy Yoongi és Joon tették, amikor valamire szerettek volna erősen rávenni. Lesepertem fejemről a kapucnit s ki szememből a hajat. Vörösbe váltó tekintetemet mélyen a középkorú nő barna szemeibe fúrtam, s próbáltam az elméjébe látni. Mintha sikerülne, hirtelen átjárt, hogyan érez... 

Minden fasza kivolt már ezzel az éjjeli műszakkal, s az ilyen fura alakokkal, mint én, akik késő este esnek be beteget látogatni az idiótábbnál idiótább kifogásokkal, hogy miért nem értek ide korábban. Csak egy szabadnapra vágyott, vagy legalább, hogy visszatérhessen a magazinja olvasásához, amit a pult alatt rejtegetett. Az igazság az, hogy totál meg tudtam érteni.

– Figyelj, nővérem, adom ám a véleményed – súgtam oda neki félhangosan. – Kapja be ez a sok idióta, aki miatt egy nyugodt műszakod nem lehet!

– Ugye? Elviselhetetlenek – értett egyet, bár éreztem igézetemnek is lehet szerepe efféle megnyílásában.

– Eskü, nem akarok egy lenni azok közül, akiket, megjegyzem, jogosan, szénné átkozol magadban, szóval... Mi lenne, ha megoldanánk okosban?

– Mire gondolsz?

– Útba igazítasz, én meg felugrok a muterhoz és gondoskodom róla, hogy észre sem fognak venni! De ha mégis, nem köplek be, eskü, nővérem! – tettem kezemet színpadiasan szívem felé.

– Hát jó – egyezett bele némi mentális nyomás hatására. – Jobb oldali folyosó, középen lift, hatodik emelet. Intenzív osztály, nem fertőző rész, nyolc-tizenhatos szoba.