Trouble under the pants

17.

○Jimin pov.○

Lefagyva bámultam bizakodó szemeibe, s fogalmam sem volt, mit mondjak neki. Persze, hogy érzem azt a furcsa köteléket, ami köztünk van. Erősen dobog a szívem a közelében, s mosolyognom kell apró tetteitől, amik melegséggel töltenek el engem, mint mikor kint a parton a fejem alá rakta a kezét, hogy ne legyek piszkos, vagy amikor magához ölelt, hogy eloszlassa a magányomat. Bár tényleg elég csúnya szavakat vágtunk egymás fejéhez, s mondtam olyan dolgokat, amiket mostanra megbántam, hiába nem telt el olyan sok idő, az érzéseim megváltoztak. Pontosan tudom, hogy miről beszél, és legszívesebben azonnal igazat adnék neki, de...Chan...Szeretem Chant, szerelmes voltam belé, én tényleg imádtam vele lenni, és még most is nagyon húz felé a szívem, viszont megváltozott valami közöttünk. A kapcsolatunk gyengült, ahogy egyre többet kezdett dolgozni, és ezt én megéreztem, még ha ő nem is. De nem tudok csakúgy véget vetni annak az időszaknak, amit vele töltöttem, úgy érzem, elárulnám őt, nem is, mert már megtettem. Én csak...nem tudom, hogyan tudnék a szemeibe nézni, s azt mondani, hogy vége van, még én sem tudom, szeretném-e, hogy vége legyen. Kedvelem Jungkookot, vonzódom hozzá, és igen, valóban vágyom a törődésére, hogy jobban megismerjem őt, és vele legyek, de Chant szerettem. Ő a párom. Még nem tudom, hogy mit kellene tennem.
- Menjünk vissza...már biztosan keresnek minket. - Köszörültem meg torkomat, s szavaim hallatán szemeiből elveszett a boldog csillogás, s helyette szomorúan fénylettek sötét íriszei. Bólintott egyet fejét lehajtva, mire ajkaimat vonalla préselve haladtam el mellette, hogy visszatérhessek az asztalunkhoz. Szeretnék majd beszélni vele erről mindenképpen, megérdemli, hogy tudja, mit érzek iránta, de erre nem most van a megfelelő alkalom, időt kell kérnem tőle, s miután átgondoltam mindent, csak azután szeretném a tudtára adni az érzéseimet. Miután ő is megérkezett, már tartottuk egymástól a távolságot, ami teljesen elszomorított, - hiába volt jogos tette - hisz nem szerettem volna megbántani őt, de elhamarkodottnak éreztem, hogy bármit is mondjak neki. Feltűnően csendben voltunk mindketten innentől kezdve, de részemről párom szerencsére nem igazán vette észre, ez valószínűleg a telefonjának köszönhető, amin emailekre válaszolgatott munkaügyben. Ha nem éppen Jungkookon járt volna az eszem, akkor zavart volna tette, ez egészen biztos, hiszen pofátlanság egy asztalnál még hét ember előtt ezt csinálni. Én megszoktam, de másnak nem kell tudnia, hogy milyen is tud lenni valójában. Vacsora után immár szétszéledtünk, mivel voltak olyanok a csapatból, akik még el akartak menni valahova, így elköszöntünk egymástól, s mindenki elindult, amerre szeretne. Utoljára már csak négyen maradtunk, Jungkook, a barátja, Mingyu, Chan, és én. Szemben álltunk egymással, párom a kezemet fogta, amitől életemben először éreztem magamat kellemetlenül. Most, hogy tudtam, a férfi mit érez irántam, nem akartam egyikük közelében sem lenni. Még csak felfogni sem igazán tudtam, hogy komolyan kedvel engem, és velem akar lenni, sosem gondoltam volna, annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, hogy tetszem neki, ha már közeledett hozzám, és lefeküdt velem. Azért vonzódni valakihez, és szeretni valakit, az nem ugyanaz. Úgyhogy összességében meglepett, ám belül mintha éreztem is volna.
- Szeretnétek velünk visszajönni ? - Kérdezte Chan, hangjára pedig kissé megrezzentem, ahogy visszahozott a valóságba.
- Még sétálunk egyet, de menjenek csak nyugodtan.
- Hát rendben, akkor jó éjszakát. - Biccentett egyet a mellettem álló nekik, én pedig magamra festve egy halovány mosolyt, viszonoztam tettét, Jungkookra nézve. A férfi szintén engem kémlelt bánatos szemeivel, s meg sem szólalt, barátja beszélt helyette. Ezután ténylegesen elszakadtunk egymástól, két különböző irányba indultunk el, mi természetesen a szálloda felé. - Már csak két napot vagyunk itt, gondoltál valamilyen programra még ?
- Ami azt illeti, akartam is mondani...holnap a szállodában maradnék, ha nem gond. Én nem tartozom a csapatukhoz, és nem is vagyok a beosztottad, így szerintem jó lenne, ha holnap ténylegesen tudnál rájuk koncentrálni, tekintve, hogy emiatt vagyunk itt. Nem akarom elvenni a figyelmedet.
- Nem zavarja őket, hogy te is velünk vagy.
- Tudom jól, Chanie, csak azt mondom, hogy kevésbé tudsz foglalkozni velük. - Hümmögve bólintott párat, majd lehajolt hozzám, hogy egy puszit nyomjon az arcomra.
- Ha ezt szeretnéd, akkor rendben van. Pihenj egy nagyot.
- Köszönöm. - Sóhajtottam fel hálásan. Taxival mentünk vissza a szállodába, onnan egyenesen fel a szobába. Mivel már mindketten eléggé fáradtak voltunk, így gyorsan lezuhanyoztunk, és ágyba bújtunk, majd nem sokkal később már hallottam párom egyenletes, halk szuszogását. Vele ellentétben, én hiába hunytam le szemeimet, nem tudtam elaludni. A gondolataim Jungkook körül forogtak, és nem hagytak nyugodni. Aggasztott, vajon mennyire bánthattam meg őt, hiába nem akartam, ráadásul múltkor, mikor összevesztünk, egy nővel jelent meg az oldalán az étteremben. Még én sem tudom pontosan, hogy mit szeretnék, de abban biztos vagyok, hogy nem akarom más valakivel látni őt. Minél tovább pörögtem rajta, annál jobban határoztam el magamat valami iránt. Felkaptam a telefonomat, s megnyitottam a férfival való beszélgetést.

Park Jimin
Már visszaértetek ?

Nem kellett csalódnom, válasza szinte azonnal megérkezett, ezzel, s üzenetével mosolyt csalogatva arcomra.

Jeon Jeongguk
Igen, baj van ?
Minden rendben ?

Park Jimin
Gyere le a partra, egyedül
Beszélni szeretnék veled

Jeon Jeongguk
Megyek

Erre rögtön kikeltem az ágyból, figyelve arra, hogy a mellettem békésen alvót ne zavarjam meg, s felkapva magamra egy pulóvert, s egy papucsot, már siettem is kifele innen. Nem tudtam, hol van a szobájuk, ezért nem is próbálkoztam meg azzal, hogy még az épületben megkeressem őt, inkább egyenesen a part felé vettem az irányt. Nem tudom, mennyire siethetett, de mire leértem, ő már ott ült a homokban, majdnem ugyanott, ahol korábban is beszélgettünk.
- Gyors voltál.
- Kíváncsi vagyok, mit szeretnél mondani. - Hangja semleges volt, ám nem is nagyon vártam mást azok után, hogy válasz nélkül hagytam őt, én sem viselkednék másképp. Helyet foglaltam mellette, majd kis habozás után, bátorkodtam megfogni a kezét. Azonnal felém fordította fejét, s döbbenten kapkodta szemeit a kezeink és az arcom között. - M-mi ?
- Gondolom sejted, hogy a mairól szeretnék beszélni veled. Nézd, Jungkook...nem tagadom, hogy érzek irántad valamit. Igazad volt, tényleg vágyom arra, hogy velem legyél, és rettenetesen jól esik, hogy ennyire törődsz velem, még úgyis, hogy már egy csomószor megbántottalak téged, és fordítva is. Tudom, hogy sokat vitáztunk, és alig telt el idő ezek óta, de tényleg megkedveltelek. Viszont..szeretem Chant, vagyis...hah...- Sóhajtottam fel gondterhelten, mire bíztatóan megszorított kezemet, jelezve, nyugodtan folytassam. - Nem tudom pontosan, mit érzek iránta, de egyszerűen nem tudnám ott hagyni a kapcsolatunkat. Fogalmam sincs, mit érzek pontosan, hogy mit szeretnék, de Chan hosszú ideje az életem része, kérlek értsd meg, hogy ennek nem tudok most véget vetni. Szeretnék időt kérni tőled, hogy átgondolhassak mindent, mielőtt meghoznék egy döntést.
- Én...rendben, bármit, amit csak szeretnél. - Hangja lelkes volt, s ajkai széles vigyorra húzódtak, én pedig rájöttem, mennyivel jobban szeretem őt így látni, mint szomorúan csillogó szemekkel. - Köszönöm, hogy adsz nekem egy esélyt, és legalább elgondolkozol rajta. Ha...ha végül engem választasz, ígérem nem fogod megbánni. Mindent megadok neked, amit csak szeretnél.
- Abban biztos vagyok. - Kuncogtam el magam, majd közelebb ültem hozzá, s vállára hajtottam fejemet, élvezve a körénk letelepedő nyugtató csendet.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
További szép napot mindenkinek ! ❤️🧡💛💚💙💜