Trouble under the pants

11.

○Jimin pov.○

Lassan egy hete nem mentem be Chanhoz a céghez, de még csak a közelébe se, amit ő szóvá is tett. Azzal magyaráztam, hogy szeretnék egy kicsit többet pihenni, és neki is teret adni, mire bár ellenkezett, hogy örül, amikor lát, nem fírtatta, úgy volt vele, ha én így látom jónak, akkor legyen így. Mostanra próbáltam minden olyan gondolatomat eltűntetni, hogy mi van, ha kedvelem Jungkookot. Rosszul estek a szavai, amiket utoljára ejtett ki ajkain, pedig tudom jól, hogy én voltam az, aki felhergelte. Dühös voltam rá, ezért megint azt feltételeztem, hogy az ő hibája minden, ami közöttünk történt. Lényegében ő is, de én is. Kicsit segített ez a távollét, ugyanis tényleg nem találkoztunk egy hétig, szerencsére az étterembe se jött el. Utólag, mint kiderült számomra, Jungkook, Jin párjának az egyik legjobb barátja, így ők is találkoztak már párszor. Én ugyanígy vagyok Namjoonnal. Viszont most, hogy ezt tudom, emlékeztetnem kell magamat minden alkalommal, hogy mondjak nemet, mikor Jin felveti egy baráti összejövetel ötletét. A nappaliban voltam, mikor Chan megérkezett, s egy fáradt sóhajt hallatva ült le mellém, és húzott magához. Mosolyogva fogadtam tettét, átkaroltam derekát és hozzá bújtam.
- Tudom, hogy kicsit későn szólok, de...holnap után lenne a céges nyaralás. Ilyen csapatépítő program, az egyik részleggel. Ők teljesítettek eddig a legjobban, ezért őket választottam. Ugye elkísérsz ?
- Én ?
- Persze, máskor is jöttél már velem. - Felelte, s fejemre simította kezét. - Sajnálom, hogy csak most szólok, de kiment a fejemből a sok munka közben. Viszont nagyon örülnék, ha te is jönnél, úgy lenne az igazi.
- Oké, persze, szívesen megyek.

Amikor teljesen őszintén kiejtettem ajkaimon, hogy örömmel kísérem el őt erre a pár napos programra, még nem tudtam, hogy mi vár rám. De most, hogy szemtől szemben állok a szálloda recepcióján Jeon Jungkookkal, már kezdem sejteni. Ilyen az életben nincsen. Mindketten bőröndünk fogantyúját szorongatjuk, s megsemmisülten bámulunk a másik szemeibe. Legalább is én biztosan, hisz azt nem tudom, ő mit érez. Én legszívesebben a vízbe folytanám magamat, de ki tudja, lehet még segítene is benne.
- Kicsim, elfoglalhatjuk a szobát, gyere, pakoljunk ki.
-...Megyek. - Feleltem vontatottan páromnak, ki már ki is vette kezemből csomagomat, s összekulcsolva ujjainkat, el kezdett húzni a megfelelő irányba, míg én botladozva, még mindig Jungkookot figyelve, követtem őt.
- Hogy tetszett az út ? Milyen eddig Jeju ?
- Szép. Rég voltunk már itt.
- Majd feleleveníthetnénk pár emléket. - Vigyorgott rám, ahogy bezárult a lift ajtaja. Lefagytam egy pillanatra, hiszen tudtam, hogy arra gondol, mikor a parton estünk egymásnak egy éjszaka, viszont...mióta utoljára lefeküdtem Jungkookkal, Chan és köztem nem történt semmi, ám nem is tudom, miért aggódom emiatt. Egyszerűen csak furcsa érzésem van ezzel kapcsolatban. Hamar észbe kaptam, hogy ne vegyen észre rajtam semmi szokatlant, így hozzá hasonló mosolyt festettem arcomra, s még kacér pillantását is viszonoztam, hogy lássa; én benne vagyok. Elfoglaltuk a szobánkat, ami nem mondom, biztos nem volt valami olcsó. Ahogy beléptünk, jobbra elfordulva volt egy ajtó, ami a szintén nem túl kicsi, fürdőt rejtette. Tovább haladva először a hatalmas üvegablakon akadt meg a szemem, amin túl egy erkély is helyet kapott. Jobbra, a fal mentén, középen egy hatalmas franciaágy foglalt helyet, a két oldalán egy-egy szekrénnyel. S ha ez még nem lenne elég, még egy mini konyha is lapult a helyiségben. Én esküszöm beértem volna egy átlagos árú, és felszereltségű szállodai szobával is, de tudtam, hogy Chan nem, s ez megis látszik a foglalásán. Mindig is szerette használni a pénzét, és ha a kényelemről volt szó, akkor méginkább. Kipakoltuk a ruháinkat, s ledőltünk pihenni kicsit, miközben beszélgettünk. Mára nem lett betervezve semmilyen program se, hisz az utazás mindenkit kifárasztott kissé, így már csak egy vacsora vár ránk, s amit csinálni szeretnénk egyénileg. Nem akartam elaludni, ám mégis sikerült, s egy-két órával később Chan hangjára keltem, ki arcomat simogatva szólongatott. Bambán bámultam rá, mikor közölte, hogy mehetünk enni, de hamar összeszedtem magam, s már indultunk is. Az étterembe érve még kicsit kómás voltam, így nem is nagyon figyeltem, melyik asztal felé igyekszünk, ám azonnal felébredtem, mikor meghallottam, a számomra egyik legjobban ismert hangot.
- Főnök, üljenek le ide hozzánk, együnk együtt.
- Áh, Jeongguk, ez kedves tőletek. Igazán jól jönne egy kis társaság, Jimin még alvajár. - Elkuncogta magán kis viccén, de én aligha voltam képes reagálni rá, csak döbbenten néztem Jungkook szemtelenül csillogó íriszeibe, amikkel engem mustrált, ahogy a már kihúzott székem mellett ácsorgok. Én ide aztán nem ülök le. Előbb pisilek a sarokban lévő növényre, mint hogy én helyet foglaljak Jungkookkal szemben. Azonban párom ezt nem így gondolta, s kezét csuklómra kulcsolva húzott le a székre gyengéden. Feszengve nézelődtem mindenfele, hogy ne kelljen rájuk pillantanom, ám azt már az elején kiszúrtam, hogy a férfi mellett ülő személy is kissé frusztráltnak tűnik nekem, és csak remélni tudom, hogy nem azért, mert tisztában van a helyzetünkkel és ő sem találja jó ötletnek, ennek a baromnak a tervét. Bármiről is legyen szó.
- Azt hiszem, meg kellene köszönnünk, hogy minket választott, Uram, mindannyian nagyon örülünk ennek a csapatépítő programnak.
- Ugyan, ti voltatok eddig a legjobban, rátok fér a pihenés.
- Köszönjük. Na és, hogyhogy a párját is magával hozta ? Nem számítottunk rá. - Pillantott rám, s szemei megvillantak, míg ajkait félmosolyra húzta. Idő közben kihozták a rendelt ételeket, s sorban le is tették elénk, így én azonnal felkaptam a pálcikámat, hogy a vacsora mögé rejthessem idegességemet.
- Nem hagynám otthon egyedül, szeretem, ha a közelemben van. Még a végén csinál valami rosszat. - Jegyezte meg szórakozottan, ám Jungkook következő szavai hallatán, amiket végig a szemeimbe nézve mondott ki, rögtön félrenyeltem volna, ha éppen van valami a számban.
- Az biztos, de vigyázzon rá itt is. Nehogy eltévedjen és rossz ajtónál kössön ki.
- Úgy lesz. - Kuncogta el magát párom, s látszott rajta, hogy semmit nem sejt abból, hogy mi lehet a vicc mögött. A feltételezésem, inkább félelmem, mi szerint az asztalnál ülő negyedik személy is tisztában van a dolgokkal, beigazolódott, mikor láttam, hogy a mellette ülő férfi karjára fog, s enyhén megrázza a fejét, mintha csak azt akarná mondani neki; fejezze be. Amit én is erősen ajánlok neki, mielőtt bokán rúgom az asztal alatt. - És te Jeongguk ? Neked van valakid ?
- Tudja, most ért véget nem rég egy kapcsolatom valakivel, de megcsalt kétszer is, ráadásul jóval később tudtam meg...- Cicegte, nekem pedig egyre nagyobb gombóc keletkezett a torkomban, s pálcikámat is egyre erősebben szorongattam, miközben tekintetemet végig az asztalon tartottam. -...így hát szakítottam vele.
- Oh...sajnálom. Szörnyű hibát vétett az a személy. Nem is értem, manapság miért vetemednek arra az emberek, hogy ilyet tegyenek. Ha valami újra vágynak, hát szakítsanak előbb a párjukkal.
- Egyetértek. Undorító, hogy milyen emberek léteznek.
- Bo-bocsánat, de ki kell mennem a mosdóba. - Torkomat köszörülve, könnyeimet visszanyelve kértem elnézést, és toltam ki a székemet, ám mielőtt felállhattam volna, Chan megállított, hogy megkérdezze, jól vagyok-e. Azonnal igennel feleltem, s közöltem vele, hogy csak megmosnám az arcomat, mert még kissé fáradtnak érzem magam. Erre már megnyugodott, és elengedett, így gond nélkül siethetettem a mellékhelyiségbe, hogy ott szabadjára engedjem könnyeimet.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
Tovabbi szép napot mindenkinek ! ❤️🧡💛💚💙💜