Trouble under the pants

23.

○Jimin pov.○

Hatalmas dillemában voltam. Miután Jungkooknál töltöttem az éjszakát, s mellkasába bújva aludtam, míg ő átölelt engem, rendesen úgy éreztem, hogy már csak az emlék hatására is fel tudna robbani a szívem. Azonban, mikor megláttam, Chan mennyi üzenetet hagyott nekem, és még hívott is, ráeszméltem, hogy nem tehetem ezt vele. Bár nem vagyok már belé szerelmes, szerettem őt, és megérdemli, hogy tisztességesen bánjak vele, hiába rontottam már el ezt az elején, nem csinálhatom ezt a háta mögött. Így eldöntöttem, hogy minél hamarabb szakítanom kell vele, ugyanis egyre csak biztosabb vagyok a Jungkookkal kapcsolatos érzéseimben. Reggel ő keltett engem az apró csókjaival, amiket ajkamra intézett, majd egy gyors, közös reggeli után elhagytam a lakását. Taxival mentem haza, mint ahogy jöttem, hiába ajánlotta fel, hogy eldob valameddig, nem akartam kockáztatni. Természetesen mire hazaértem, Chan már nem volt otthon, de ez meg sem lepett, s rögtön eszembe jutott, hogy ma nem kellene bemennem hozzá. Csakhogy, a döntésem hamar megváltozott, mert annak ellenére, hogy haragudtam rá, tudom, hogy elfelejtene enni, ha én nem viszek neki. Így hát dél környékén a szokásos ebéd csomaggal elindultam, s később utamat egyenesen párom irodája felé vettem, ahova kopogás nélkül nyitottam be. Azonnal felkapta fejét az asztalnál ülő, és mikor észrevett, szemei kikerekedve mértek végig, miközben fel is kelt a székéből. Felsóhajtottam, becsuktam magam mögött az ajtót, aztán tettem felé pár lépést.
- Csak az ebédedet hoztam.
- Azt hittem, haragszol rám.
- Haragszom is, de tudom, hogy nem ennél semmit egész nap, ha én nem rakom eléd. - Halványan elmosolyodott, halkan megköszönte, és visszaült a helyére.
- Szeretném, ha otthon aludnál, még akkoris, ha veszekszünk, mert aggódom érted. Nem tudtam, hol vagy, és az üzeneteimre se válaszoltál.
- Csak kellett egy kis idő...Most viszont megyek...otthon találkozunk.
- Szeretlek. - Jelentette ki hirtelen, - nem is feszegetve a témát - mielőtt kiléptem volna az ajtón. Megtorpantam, egy pillanatra lehunytam szemeimet, majd szó nélkül elhagytam az irodát. A lift felé indultam, de szemeimmel közben Jungkookot kerestem, kit hamar ki is szúrtam az egyik asztalra támaszkodni, miközben a gép képernyőjén figyelt valamit, s magyarázott az ott ülőnek. Megtorpantam, s csak néztem a fekete öltönynadrágba bújtatott izmos lábait, felsőtestét, amit most egy fehér ing takart, nem is beszélve enyhén kócos tincseiről, amik néhol szemei elé lógtak. Valami oknál fogva felnézett, ekkor pedig találkozott tekintetünk. Meglepődve vonta fel szemöldökét, majd láttam ajkaira kúszni egy halovány vigyort, s miután valamit mondott a kollégájának elindult egyenesen felém. Erre már én is megindultam, hisz sejtettem, hogy nem csak köszönni akar, és ami azt illeti, én sem. Egy félreeső raktárba mentem be, ahova nem sokkal később ő is belépett utánam, az ajtót rögtön bezárva. Elém lépve derekamra fogott, hogy közelebb húzzon magához, s nem is várva ajkaimra hajolt. Ráérősen csókolt, lassan mozgatta száját, ám mégis éreztem benne szenvedélyét, és érzelmeit. Természetesen azonnal viszonoztam csókját, mikor pedig elváltunk egymástól, megcirógattam arcát, homlokomat pedig az övének döntöttem.
- Szia.
- Szia. - Kuncogtam el magam viszonozva köszönését, majd hagytam, hogy magához húzzon teljesen, míg csak annyira távolodtam el tőle, hogy rendesen szemeibe tudjak nézni.
- Hogyhogy itt vagy ?
- Chanhoz jöttem. - Sóhajtottam fel. Figyelmemet nem kerülte el, hogy elhúzta száját, mikor kiejtettem ajkaimon ittlétem okát, de nem tettem szóvá, tudtam, hogy miért reagált így. - Hoztam neki ebédet, mert magától nem enne.
- Nem vagy az anyja.
- Jungkook...
- Nekem meg nem is hoztál semmit, látom mennyire is szakítani szeretnél vele.
- Ne csináld már ezt. Veled vagyok itt, nem vele. - Mellkasára simítottam tenyeremet, mire bár jólesően felszusszant, mérge nem csillapodott.
- Marha jó egy raktárban bújdosni, hogy megcsókolhassalak, tényleg.
- És akkor ? Ki akarsz menni innen, ott lesmárolni mindenki előtt, hogy kirúgathasd magadat ? - Hangom értetlenül csengett, és bár nem szerettem volna, hangerőm megemelkedett, minek hatására az övé is.
- Nem akarok örökké a szeretőd lenni. A párod akarok lenni, Jimin. Nem tudok mindig melletted lenni, honnan tudjam, hogy nem békít meg téged, mikor kettesben vagytok ? Hogy nem-e csókol meg, vagy fekszel le vele ?
- Jungkook, megbízhatsz bennem, hidd el, hogy hamarosan szakítani fogok vele. - Ekkor már rég távolabb álltunk egymástól, hisz az indulatainkat szabadjára engedtük, s nem tudtunk többé ölelkezve, egymás karjaiban állni egy ilyen téma mellett. Meglepetésemre mondatomra hitetlenül nevetett fel, karjait széttárta, és gúnyosan elvigyorodott.
- Hogy bízhatnék benned, ha a párodat már így is megcsaltad velem ? A rohadt szeretődként tartasz. Nem úgy nézel ki, mint aki olyan hűséges lenne.
-...Ha így gondolod, talán nem is kellene folytatnunk ezt. - Keserűen mosolyogva ingattam meg fejemet, miközben szemeim is bekönnyesedtek, annyira szíven ütött mondanivalója. Igaza volt, tényleg félreléptem, de nem gondolom azt, hogy egy hűtlen ribanc lennék, ahogy azt ő gondolja. Persze nem szó szerint ezt mondta, de egyértelműen ez állt szavai mögött. Láttam arcára kiülni a döbbenetet mondatomra, valószínűleg ekkor esett le neki, mit is ejtett ki ajkain. Megrökönyögve maga mellé ejtette karjait, és most már lágyabb hangnemben szólított meg.
- Baby...
- Szeretnék elmenni, Jeongguk.
- Baby, beszéljük meg, tudod, hogy nem úgy értettem. - Kétségbeesetten kapott karom után, hogy ne tudjak elmenekülni mellette, ám esélyem se volt, hisz a falap befelé nyílt, ő pedig teljesen előtte állt, elállva az utamat. Lehajtottam fejemet, mivel éreztem, hogy arcomat folyamatosan nedvesítik be könnyeim, azt pedig nem akartam, hogy így lásson engem. - Sajnálom, csak kiszaladt a számon, nem gondoltam komolyan.
- Minden szavadat komolyan gondoltad, Jeongguk. És tudod mit ? Igazad van. Nem vagyok megbízható, lehet minden jött mentnek szét nyitom a lábaimat, mintha így se lenne már óriási bűntudatom, amiért ezt teszem Channal és veled is. Légyszives engedj ki innen, haza szeretnék menni.  - Lemondóan ráztam meg fejemet és pillantottam fel rá szomorúan, míg ő már szinte könyörgő szemekkel fürkészte arcomat.
- De Baby...ne csináld ezt velem.
- Csak haza szeretnék már menni. - Ajkaim megremegtek, s egy pillanatnyi csend után, félreállt az ajtóból, ám mikor a kilincsre fogtam, ő újra csuklómra kapott, hogy megállítson. Reagálni sem volt időm, államra fogott, és maga felé fordítva fejemet, sajátját oldalra billentve hajolt rá ajkaimra. Bár én nem csókoltam vissza, ő legalább egy percig kényeztette puháimat, miközben halkan szuszogva cirógatta arcomat. Nem pontosan tudom, mi volt ezzel a célja, talán békíteni akart, bocsánatot kérni, esetleg marasztalni, ám én nem szerettem volna maradni, se nem folytatni a beszélgetést. Megbántott engem, s azzal is tisztában voltam, hogy neki is rosszul esik, hogy nem szakítottam még Channal, és pont ezek miatt nem szerettem volna itt maradni egyelőre. Időre volt szükségem, hogy átgondolhassak mindent, hogy mi lenne a legjobb mindenki számára, és csak azután belekezdeni bármibe is. Éppen ezért toltam el magamtól a férfit, s hagytam magára a raktárban, míg haza felé vettem az irányt. A Channal közös otthonomba.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
További szép napot mindenkinek ! ❤️🧡💛💚💙💜