Trouble under the pants

25.

○Jimin pov.○

Jungkook olyan óvatosan ér hozzám, mintha attól félne, bármelyik pillanatban összetörök, miközben magához ölel a puha matracon. Kéz a kézben hagytuk el az eseményt, s miután a hűvös szellő az arcomra szárította könnyeimet, nem sírtam. Igazat adtam a férfinek, nem éri meg. Mikor Chan ott hagyott engem teljesen megalázva, rá kellett jönnöm, hogy már semmi sem olyan, mint régen. Ő nem szeret engem annyira, amennyire megérdemelném, én pedig...csak az emlékét szeretem a férfinek. Azt, ami régen volt közöttünk, s annyi ideig volt mellettem, hogy nem mertem bevallani magamnak, hogy már nem érzek iránta szerelmet. Azonban, mikor hátat fordítva nekem sétált el, úgy éreztem, ezzel együtt az életemből is kilépett. S mikor Jungkook megjelent, majd később megcsókoltam őt, mintha minden helyre állt volna az életemben. Eddig is tudtam, hogy érzek iránta valamit, de akkor, ahogy már semmi nem akadályozott meg abban, hogy szabadon érezzek, elöntött a felismerés; szerelmes vagyok belé. Teljesen elhatároztam magamat, amint készen vagyok egykori szerelmem elé állni, szakítok vele, s elmondom neki, mit tettem, mert bár ő sem bánt velem túl jól mindig, megérdemli, hogy tudja. Ezzel együtt pedig, ha Jungkook is úgy gondolja, szeretném vele megpróbálni. Én tényleg szeretem őt, ezt pedig még a mostani történések előtt is tudtam, most csak biztosabb vagyok mindenben, és képes vagyok elengedni Bangchant. Jungkook szorosan ölel magához, homlokát tarkómnak döntve, s hallgatom egyenletes szuszogását, de tudom, hogy nem alszik. Ujjai lágyan cirógatják bőrömet, s mikor egy csókot nyom tarkómra, megfordulok ölelésében. Kicsit meglepődik, de hagyja, hogy elhelyezkedjek, karjai pedig újra körém fonódnak, mikor ezzel megvagyok. Szomorú mosolyra húzódnak ajkai, ami nem tetszik túlzottan, így nyomok egy puszit szájára, mire elérem, hogy szemei csillogni kezdjenek.
- Jól vagy ?
- Most igen. - Szemeimet lehunyom egy pillanatra, és felszusszanok, ahogy megérzem a fiú illatát. Közelebb is fészkelem magam hozzá, és még egy puszit nyomok arcélére. Ezután kicsit hátrébb húzom fejemet, hogy szemeibe tudjak nézni, miközben tudtára adom gondolataimat. - Szakítani fogok Bangchannal. Nem szeretem már őt, a mai már csak egy lapát volt a többire. Sajnálom, hogy nem tettem meg előbb, nem akartam neked fájdalmat okozni ezzel.
- Legalább most már vége van. - Bólintottam egyet, s egy kis időre csend állt be közénk, ám nem sokáig, hamar megszakítottam azt.
-...Jungkook...
- Hm...? - Hümmögve adta tudtomra, hogy figyel rám, közben ujjaival hátra fésülte tincseimet, hogy rendesen lássa arcomat.
- Szeretlek.
- Hogy mit mondasz ?
- Szeretlek. - Ismételtem meg magam, somolyogva döbbent arckifejezésén. Ajkai elnyíltak egymástól, majd amint felfogta, hogy mit mondtam, száját hirtelen összeérintette az enyémmel, s egy hosszú csókot hagyott ott, majd egymás után több kicsit nyomott puháimra. Elkuncogtam magam tettén, ő pedig izgatottan pillantott szemeimbe, és húzódtak nagy vigyorra ajkai.
- Ugye nem csak álmodom ?
- Tudtad, hogy érzek irántad valami, Kook.
- Igen, persze, de nem gondoltam volna, hogy pont így. Én...szóval amikor megcsókoltál ma, miután Bangchan ott hagyott, azt hittem, csak azért teszed, hogy őt pótold és vígasztald magad, nem számítottam erre.
- Ne hidd ezt, kérlek. Tudom, hogy nehéz hinned nekem, de igazat mondok. Nem azért vagyok itt veled, mert őt el akarom felejteni, hanem mert tényleg szeretlek. Már egy ideje szakítani akarok vele, csak nem találtam rá megfelelő alkalmat, de most már nem várok tovább, veled szeretnék lenni, a mai csak előre vitt benne. - Úgy nézett ki, mint aki hezitál kissé, így arcára simítottam tenyeremet, s kérlelőn néztem szemébe. - Engedd, hogy megmutassam, mennyire szeretlek téged.

Mély levegőt vettem, ahogy kezemet a kilincsre csúsztattam, s most először éreztem azt, hogy félek belépni a saját otthonomban. Még kora reggel üzentem Bangchannak, hogy maradjon otthon, mert beszélnünk kell, s nagyon fontos. Kellett győzködnöm őt egy kicsit, ugyanis természetesen a munka nem várhat, állítása szerint, ám végül belement. Lassan lépkedtem be a házba, s egyenesen a nappaliba mentem, ahol a férfi is tartózkodott. Türelmetlenül dobolt ujjaival térdén, de mikor meglátott, felpattant s érdeklődve billentette oldalra fejét. Én kínosan dörzsölgettem karomat, és egy mély levegő vétele után úgy döntöttem, jobb túlesni rajta, mint húzni, és keríteni.
- Azért szerettem volna beszélni veled mert...nekem ez nem megy tovább.
- Hogy érted ? Ha a tegnapi miatt vagy dühös, én tényleg sajnálom, de...
- Bangchan. - Azonnal elhallgatott, mikor a nevén hívtam, hisz sosem tettem, mindig becéztem őt idáig. - Nem ez az első alkalom, hogy ilyen történik. Mindig is fontosabb volt számodra a munka, én háttérbe szorultam, és tényleg nagyon rosszul esett minden alkalommal, mikor te a munkát választottad helyettem. Természetesen megértettem, miért teszed, tisztában voltam vele mennyit dolgoztál, hogy ide juss, és mi az álmod, rettenetesen büszke vagyok rá, de...nem tudok így élni tovább.
- Te most...szakítani szeretnél velem ? - Megrökönyödve nézett rám, s már most bűntudatom volt, főleg, hogy tudtam, még nem mondtam el mindent.
- Van itt még valami...- Megakadtam mondandómban, s kénytelen voltam megköszörülni a torkomat, hisz félő volt, hogy a sírás kitőr belőlem, annyira szégyelltem magamat. Félreértés ne essék, én tényleg szeretem Jungkookot, és ezt nem fogom megbánni, szimplán azért érzek szégyent, mert ilyen mocskos módon árultam el egykori szerelmemet. -...Beleszerettem valaki másba, és...
- Megcsaltál ?
- Ne haragudj kérlek, én tényleg nagyon sajnálom, de annyira magányos voltam-
- Hányszor ? - Horkantott fel. Tekintete most már dühös volt, csalódott és szomorú, én pedig egyre rosszabbul éreztem magamat. - Jimin, hányszor csaltál meg ?
- Többször, mint egyszer.
- Nem hiszem el, hogy hülyére vettél. Mióta tart ez ?
- Az egyik céges partyn történt meg először. - Feleltem halkan, s kénytelen voltam lesütni szemeimet, mivel nem tudtam tartani a szemkontaktust vele. - Veszekedtünk, mert a munkát választottad, én ittam és...megtörtént. Idővel érezni kezdtem valamit iránta, és közel kerültünk egymáshoz, a dolgok pedig követték egymást-
- Egy céges partyn ? - Szakított félbe gúnyosan, mire ijedten kaptam fel fejemet, hisz tudtam; elárultam Jungkookot. - Kurvára az egyik alkalmazottam dugott meg ?
- Én...
- Ki az, akivel a hátam mögött hemperegtél, Jimin ?
- Nem ő a hibás, Bangchan.
- Jimin, ha nem mondod el, most azonnal bemegyek és egyesével vallatok ki mindenkit. Szerintem megérdemlem, hogy tudjam, ha már átvertél.
- Ne rúgd ki őt, kérlek, nem ő tehet róla. - Tekintete kemény volt, karjait keresztbe fonta maga előtt, s válaszomat várta, mire beharaptam alsó ajkamat idegességemben. - Jeongguk az.
- Ez kurva jó. Gondolhattam volna baszki. Mikor egyikőtök se jött arra a kibaszott programra, akkor is együtt voltatok, mi ? Tudod mit ? Ne is mondj semmit, túl egyértelmű. Nem hiszem el, hogy képes voltál így megalázni engem.
- Tényleg nagyon sajnálom, Bangchan.
- Én sajnálom, hogy egy ribanccal jöttem össze. Megbántam már mindent veled kapcsolatban. - Morogta mérgesen, és felhorkantva leült a kanapéra. Éreztem, hogy szavaira bekönnyesednek a szemeim, s nem is tudtam már visszatartani őket.
- M-majd visszajövök a cuccaimért.
- Jól is teszed. - Dünnyögte. Enyhén remegve hagytam el a házat, s nem jutottam messze, egykori otthonomtól, lerogytam egy padra és tárcsázni kezdtem egy számot.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is. Jin szülinapja alkalmából, nem hagyhattam el egy plusz részt >< Főleg, hogy ennyire szerettétek volna hamarabb a következőt🫶
További szép napot mindenkinek ! ❤️🧡💛💚💙💜