Mia Frances: Vénusz a habokból

19. Derült égből túszdráma

Az utána következő napok felhőtlen boldogságban teltek. Úgy érezték, övék volt a világ mindensége, és ők lettek az élet császára és császárnője. Amíg a nap az égen járt, keresték a megoldást, hogyan hagyják el a szigetet, hajócskát terveztek, közben élelmet szereztek, hogy erősek maradjanak. Este pedig egymás kényeztetésében lelték örömüket, ami úgy tűnt, Brad fizikumára akkor nagyon jó hatással volt. A harmadik napon lementek a tóhoz, és ott is szerelmeskedtek, kihasználva a világosság és víz adta lehetőségeket. Ennek ellenére a férfi még mindig gyengeséggel küzdött, és ötödnap estére be is lázasodott.

– Te reszketsz – hajolt fölé aggódva Dolores, és megsimította a homlokát. – Majd' felgyulladsz! – kapta el a tenyerét.

– Cs-csak vá-vágyom r-rád – mosolyodott el keserédesen a férje.

– Nem, kérlek, ezt most ne vicceld el! – nézett rá feddőn a nő. – Hoznom kell vizet a tóból. Az elég hideg ahhoz, hogy lehűtse a testedet, és muszáj többet innod.

Az egyik öccse ilyen magas lázban halt meg négyévesen, mivel ők anyagi cserealap nélkül nem juthattak elegendő külföldi gyógyszerekhez.

– N-ne ha-hagyj i-itt – húzta magához Carroll, ahogy érezte, hogy elhatalmasodik rajta a lázgörcs. Ám a szigeti lány megpuszilta az arcát, bátorságot öntve a férfiba, azzal megsimította izzadt és forró homlokát:

– Rohanni fogok, hogy hamar visszaérjek, szerelmem. I love you, B. C.!

Kilendült a kunyhóból, és belevetette magát az éjszakai erdőbe. Napnyugta után már sosem jártak kint, kivéve az esküvőjük estéjén, ám akkor sem merészkedtek messzire. Az emlékei alapján próbált tájékozódni, amennyire a sötétben felerősödő látásával még felfedezni bírt. Nekiiramodott, hogy a fél órát legalább odafelé negyedre gyorsítsa fel, hiszen elég volt visszatérni a másik fél órában, akkor nem futhatott, hogy ki ne öntse a vizet.

Miért ittuk meg az utolsó cseppjéig? Miért nem hagytam egy tenyérnyit legalább reggelre, ahogy eddig? Azt hittem, innentől kezdve nem eshet bajunk... Mekkorát tévedtem! A szerelem elvette az eszemet. És most lehet, elveszítem miatta azt is, akivel házasságot kötöttem!

A tépelődés elvonta a figyelmét, így nem tudta megakadályozni, hogy ne menjen neki valaminek, ami váratlanul elé toppant a sötétben. Mire feleszmélhetett volna, már szorosan megkötözve és kipeckelt szájjal vergődött szigetlakók gyűrűjében. Fáklyát lobogtattak, így azt láthatta, hárman voltak, férfiak. Elsőre nem ismerte fel őket arcról, talán falubeliek lehettek, talán nem; de az biztos, hogy nem egy oldalon álltak vele.

– Végre megvagy – hallotta egyikük hangját, és amikor riadtan odakapta a fejét, meglátta az arcát is. Felismerte benne egyik hajdani udvarlóját, akit kikosarazott. – Hetek óta kutatunk utánad. A családod teljesen magán kívül van. Most szépen visszajössz velünk.

Szentséges Marguaríta! Mibe keveredtem?

– Hol az idegen? – indult el a pattogó diskurzus a feje fölött, és ő nem tehetett a továbbiakban semmit.

– A faházban. Menj, és intézd el! Nem hiányzik a bonyodalom – utasította a volt kérő az egyik ismeretlent.

– Megöljük ezt is? – bökött a másik a fogoly felé, aki megremegett és felnyüszített a félelemtől. – Biztos, hogy ők ketten megtörték a törvényt.

– Hagyd! – kapta az ukázt. – Dolores Buendía kell nekem. De az idegen feltétlenül haljon meg.

A harmadik már a kunyhó felé tartott, mire elhangzott ez a megsemmisítő mondat.