Mia Frances: Vénusz a habokból

8. Az életadó víz

Az észak-amerikai férfi egy kókuszpálma enyhet adó levélzete alatt tért magához, de nem volt túl jó állapotban. A szigeti lány tudta, kevés az ideje, és sok vizet kellett kicsapatnia az óceánból ahhoz, hogy inni adjon ennek a szerencsétlenül járt embernek. Egy kettétört kókuszdió száraz héját használta erre, illetve a férfi ingét óvatosan levarázsolta róla, úgy ítélte meg, szükség törvényt bont alapon. Nehezebb volt, mint B. C.-t kihúzni a partra, vagy elcipelni a fáig, de végül sikerült. A procedúra közben elszakadt a vászon, amit nem bánt, mivel úgyis több részletben akart vizet kivonni a sós elegyből egy időben.

A nap kitartóan sütött, így egy óra múlva már legalább egy tenyérre való édesvíz keletkezett az ing anyagán. Kezdetnek talán elég, aztán meglátjuk, mire jutunk. Dolores a hanyatt fekvő, félájult férfi szája fölé emelte a vászondarabot, és igyekezett minden erejét megfeszítve belefacsarni a vizet.

– Idd meg, kérlek, idd meg! – drukkolt alig hallhatóan, ám nagyon összpontosítva a feladatára.

A néhány kortynyi éltető nedű megtette a hatását, mert B. C. zavartsága csökkent, ahogy nyelte a cseppeket.

– Az én... külön bejáratú... ápolónőm... visszajött – duruzsolta hálás pillantásokkal, de még erőtlenül, mikor meglátta őt föléje hajolni.

– Hozok még – nyugtatta meg a lány.

– Az... az ingem? – hunyorgott a férfi bizonytalanul az arca fölött megcsavart anyagra.

– Ebben lett édes a víz – magyarázkodott Dolores. – Bocsáss meg, de ketté szedtem. A másikban gyűjtöm a következő adagot. Egyébként ezzel hűsíteni is tudlak, mert megártott neked a nap ereje.

Félénken letakarta B. C. felsőtestét, legalább addig sem tévedt oda minduntalan a tekintete, hogy bámulja. Egyre kínosabbnak érezte, amiért el-elbambult a göndör mell- és hasszőrzeten, ami náluk ritka volt, és ezen a férfin tetszett neki.

– This is crazy (Hát ez őrület) – engedte vissza a fejét a földre, megkönnyebbült mosollyal az ápolt. – Te okos is vagy, nemcsak szép... Tökéletes... Most már tuti, hogy csak elképzellek! Ha meghalok, ugye te viszel a mennyországba?

A szigeti lány egy szégyenlős, de mégis felszabadult mosollyal nyugtázta, hogy a matróz kezdett határozottan jobban lenni.

– De nem halsz meg – tette hozzá. – Legalábbis nem most.

– Megnyugtattál – szusszant egyet a férfi. Pedig elvihetnél. Vagy vigyelek el én? Benne lennék határozottan... – gondolta még, de ezt bölcsen megtartotta magának, mivel úgy vélte, jobb nem felbosszantani a Teremtőt azzal, ha egy angyalával itt a helyszínen kikezd.

– Most pihenj – simította meg a lány hirtelen, maga sem tudta, miért, a mellkasán heverő ingmaradványt. – Nemsokára újra hozok inni. De addig el kell mennem élelmet szerezni neked.

– Kiment, ápol, itat és vadászik – nyögte elégedetten Brad. – Életem nője! Miért nem találkoztunk Miamiban, bébi? Soha nem szálltam volna arra az átkozott lélekvesztőre, de nem én...

Dolores azonban akkor már messze járt, bevette magát a sűrűbe, és talán meg sem hallotta a számára amúgy is értelmetlen analógiákkal terhelt motyogást.

A férfi megint magára maradt, és elnyelték az emlékei, amelyek lassan visszatértek. Mi történt eddig? Komolyan, hogy kerültem ide? Ez a lány... miért van még mindig velem? Hogy lehet, hogy emlékszem az ölelésére és a csókjára, holott hozzá sem értem? Mintha megmentette volna az életem... De ez létezik?! Totál bekattantam! Ennyire nem lehet nőhiányom! Legalábbis... nem több, mint ami a megszokott. Hiszen eddig minden kikötőben azt szedtem fel, akit csak akartam. Dolores... Milyen egzotikus arca van! Na, meg díjnyertes didkói... Mennyi idős lehet? Remélem, nem kiskorú... Vajon ehhez a szigethez tartozik? Vannak itt még mások is?

Ekkor kénytelen-kelletlen konstatálta, hogy övön alul minden tökéletesen működött nála, és örült, hogy most csak egyedül „sátrazott". Pont elég volt a maga baja, tudni illik a hajótöröttsége, nemhogy még egy idegen törzs haragjával is szembe kelljen néznie, csak mert szívesen rámászott volna egyikükre. Lehet, hogy még szűz... Engem meg a végén felkoncolnak a barbárok!

De most azzal is kiegyezett, hogy a tagjai fölött uralmat nyert, mert legalább a merevedése elmúlt. Minek agyalok ezen ennyit egyáltalán? Tán mert addig sem fáj semmim...