Mikor a lány visszatért, Brad feleszmélt, de már nem igazán volt magánál. Eszelős vigyorral nézett rá, Dolores pedig nem értette az állapotváltozást. A matróz vörös képe és felrepedezett ajkai nem nyújtottak megnyugtató látványt.
– Ó, kisasszony – nyöszörögte hangja vesztetten –, maga is ezen a járaton utazik? Meghívhatom valamire?
– Hiszen te még rosszabbul vagy – hajolt le hozzá a szépség, és aggódva fürkészte az arcát. – A hőség tette ezt veled? – ...Szentséges Marga, mennyire ostoba vagyok! Kint hagytam a tűző napon!
– Milyen kedves lány – dudorászta magánkívül a férfi. – Hozzám jössz feleségül?
– El kell vigyelek innen... – Dolores leguggolt, átnyúlt Brad hónalja alatt, beakasztva a könyökét, majd összekulcsolta kezét a férfi mellkasán, hogy biztos fogást nyerjen. Megpróbálta így az árnyékot adó fák alá húzni, mert abban biztos lehetett, hogy fel nem emelheti.
– Ohohó – vigyorgott szélesen a félájult szerencsétlen. – Te viszel át a küszöbön, nem én téged? Ennyit változott a világ?
– Hallgass már el és segíts a lábaiddal, idegen!
A kis angyalarcú, szilfid lány felszívta magát, majd egy mozdulattal húzni kezdte az izmos, nála tényleg fél embernyivel nehezebb hajótöröttet. Így ő maga is fenékre ült, a fekvő pedig hátával az ölébe csúszott, de legalább kicsit haladtak az árnyék felé. Irgalmatlanul tűzött a nap, neki viszont újra kellett veselkednie. Guggolt, alányúlt, kulcsolt, húzott, leült – és így tovább. Nem is tudta elképzelni, mit gondolt, amiért csak úgy megemelte volna. Bár sokszor volt rá példa, hogy a képességein túlmutatóan hurcolt ide-oda tárgyakat a Kincsesbányában is. Lito néha viccelődött azzal, hogy annyira szívós és akaratos, biztosan örökké fog élni, mert a halált is elcipeli. Ha így, hát így.
– Mégis csak egy ásványvizet kérnék, szép hölgyem – emelte fel Brad erőtlenül a kezét, átölelve Dolores nyakát, amikor már az árnyékban feküdt, és a lány kikászálódott alóla. – Ez már a nyílt tenger? – érezte meg az őt cipelő alak remegését, és újfent elveszítette az eszméletét.
A lány közel állt az összeomláshoz a fáradtságtól. Az izmai úgy égtek, mintha a nap gyújtott volna bennük tüzet. Víz! Víz kell neki! És nekem is. Ez nagyon nehéz volt! Sietnem kell, nem hagyhatom magára így. Hogy hozzak neki vizet? Csak a tenger van itt... Azt nem ihatja meg. Hacsak...
Felsejlett előtte, amikor kiskorában vízlepárlásra tanították a szülei. A tenger ihatatlan lett volna, ezért meg kellett szabadítani a sótól. Ehhez meleg helyre tették a vizet, majd hagyták elpárologni, a nedvességet közben lecsapatták hideg felületen, a halitot pedig kivonták alóla. Mivel nem mindig jutott a felszínre eső, az öntözést is hasonlóan oldották meg már évszázadok óta. Dolorest elbűvölte a tengervíz megszelídítése, és a sót, amit kinyertek, később sütéshez-főzéshez is használhatták.
YOU ARE READING
Mia Frances: Vénusz a habokból
RomanceE-BOOK LETT BELŐLE - TÁMOGASS EGY MAGYAR ÍRÓT A MEGVÁSÁRLÁSÁVAL! „Túlságosan fiatal és gyönyörű vagy. Már csak egy... kagylóhéj hiányzik alád. Vénusz születése a habokból, egyenesen az öreg Botticellitől. Kizárt, hogy igaz legyél!" A tizenkilenc esz...
