Username [Taegyu]

28. Fejezet - last part

Beomgyu a tegnap kapott üzenet után alig várta, hogy végre beérjen az iskolába. Már szinte megölte a kíváncsiság, hogy mégis miért kell megnéznie a padját. Így is úgy is megnézné, ezzel csak az agyát húzza Taehyun. Szinte kiesett a busz ajtajából, úgy sietett a termükbe. Úgy kapkodta a lábait, mint még soha és csak remélni tudta, hogy senki se megbámulta meg nagyon ez idő alatt. Odavetette magát padja elé, amin egy szép kis boríték hevert egy szívecske alakú matricával leragasztva. Kezébe vette a szép kis tárgyat és elkezdte lassan lefejteni róla a szívet, úgy, hogy az ép maradjon. A szíve a torkában dobogott, annyira elkezdett izgulni, amint meglátta, hogy egy levelet rejtett a boríték. Őszintén remélte, hogy szép szavakat fognak rejteni, nem bántókat. Keze kicsit elkezdett remegni, amikor szétnyitotta a papírt, pedig még egy betűt se olvasott el belőle. Le kellett ülnie, mert emellett a stressz mellett már képtelen volt stabilan állni két lábán. Erősen alsóajkába harapott és elkezdte olvasni az irományt:

"Kedves Beomgyu!

Remélem nem ijesztelek meg azzal, hogy levelet írok neked, nem szeretnék semmi rosszat. Tudod, nem vagyok a legjobb abban, hogy az érzéseimet szavakba öntsem, de most megpróbálom magamból kihozni a lehető legjobbat és leírni neked, amit a szívem diktál.

Emlékszem, amikor az első levelet kaptam tőled, nagyon meghatódtam, nagyon megérintett minden egyes szavad és nem is gondoltam, hogy az írta, akivel közvetlen az írásod elolvasása után beszéltem. Kíváncsi voltál mit tartok a kezemben, miért viselkedek hirtelen olyan furcsán, pedig tökéletesen tudtad, hogy miről is van szó. Jó alakítás volt, így aztán meg se fordult a fejemben, hogy esetleg te lehetsz a kedves szavak gazdája.

Osztálykiránduláson egy szobába kerültünk, aminek örültem is, de aztán jött a zuhanyzós incidens, ami után bevallom: látni alig akartalak. Olyan kínos volt utána a szemedbe nézni, beszélni veled, hogy azt elmondani nem tudom. Aztán jöttél a gyönyörű verseddel, nekem pedig minden addigi negatív gondolatom szertefoszlott egy pillanatra. Beleszerettem a szavaidba teljesen és úgy voltam vele, hogy bárki is legyen ez, szabad uta van nálam (csak aztán a dolgok kicsit megbonyolódtak). Utána jött a többi nyom tőled egymás után, a levél, amiben megkértél, hogy senkinek ne beszéljek rólad... Nos, nem volt olyan nehéz betartani, mert kedves barátaim nem igazán érdeklődtek Osztálytárs9 felől, mindenesetre még mindig nem tudják, hogy te vagy az és soha nem is fogják ha rajtam múlik!

Amikor megkaptam az utolsó nyomot, nem akartam hinni a szememnek. Először fel se fogtam, aztán viszont már eszembe jutottál. Hihetetlen butának éreztem magam. Visszaemlékezve végig elég egyértelmű volt, de ahogy te is megállapítottad: ki gondolna egy barátjára? Azt se tudtam, hogy hogy beszéljek veled, hogyan hozzam fel a témát, de aztán történtek a dolgok és ezt helyettem megoldottad. Amikor elmondtam neked, hogy inkább a fiúk tetszenek, olyan boldog lettél, mintha azt mondtam volna: szeretlek. Csodálatos és felemelő volt látni, hogy ennyire boldoggá tudlak tenni, de egyben furcsa is, mert ilyet még sose láttam. Érdekes lény vagy, Beomgyu, de valami hihetetlen elbűvölő. Aztán jöttél az ölelés mániáddal és a legendás kérdéseddel: megölelhetlek? Be kell vallanom, mindig jólestek ezek az érintések, mégha nem is mutattam ki. Mindig zavarba hoztál a megjegyzéseiddel, amit bevallok, titkon élveztem.

Utána történt valami velem, és meghoztam életem egyik legeslegrosszabb döntését: a "Beomgyu visszautasító akciót". Semmit nem fogadtam el tőled, hihetetlen bunkó és flegma voltam veled. Veled, akit a leginkább becsülnöm és szeretnem kellett volna. Talán nem akartam elfogadni, hogy tetszel és ennek ez lett az eredménye. Annyira fájt látnom, hogy teljesen összetörtél, hogy abból a vidám, imádnivaló cukorfalatból egy roncs lett. Úgy fájt a szívem, mint még soha és ekkor jöttem rá, hogy bizony amit irántad érzek, az nem más, mint szerelem. Különben miért éreztem volna úgy, mintha kést döftek volna a szívembe már annak a puszta látványától, hogy szomorú vagy? Különben miért jöttem volna mindig zavarba melletted? Különben miért kattogott volna rajtad az agyam egész álló nap? Elvarázsolt a teljes lényed és ez ellen semmit se tudtam tenni, de nem is akartam. Viszont akadt egy kis problémám, hisz teljesen összetörtem az édes kicsi lelked és úgy gondoltad, visszautasítottalak (amit teljesen jogosan gondoltál). A törékeny szívedet pedig nehéz volt összekovácsolni és azt hiszem, hogy még mindig nem forrt össze teljesen, de megígérem, hogy nem csak megjavítom, hanem úgy fog tündökölni, ragyogni, mint még soha.

A horror házban úgy reméltem, hogy elcsattan köztünk az a csók, de nagy csalódásomra ez nem történt meg. Sokat gondolkoztam utána, hogy hogy közeledjek feléd, de nem jutottam semmire, míg a dolgok megint történtek maguktól, és hopp, már életem egyik legboldogabb pillanatában találtam magam.

Megszerettem minden egyes porcikádat, a szép szemeidet, az aranyos orrodat, az érdes lelkedet. Még soha az életemben nem találkoztam olyan elbűvölő, kedves, imádnivaló, jószándékú emberrel, mint amilyen te vagy. Szeretlek Beomgyu, teljes lényemmel, és minden nap csak egyre és egyre jobban beléd szerelmesedek. Új nekem még ez az érzés, de tetszik, végképp úgy, hogy ezt az érzést veled élhetem át. Emlékszem, még kérdezted, hogy ki volt az első szerelmem. Akkor még nem tudtam válaszolni, de most már nem okoz gondot. Te. És ezt büszkén írom le. Te vagy az első szerelmem és ígérem, hogy az utolsó is.

Remélem azért most nem sírsz annyira. Tudd Beomgyu: szeretlek és örökké szeretni foglak, napról napra egyre jobban.

–Taehyun"

Beomgyu szemei már a levél olvasása közben könnybe lábadtak. El se akarta hinni, hogy mindenkinél jobban szeretett édes kicsi Taehyunja ugyanígy érez iránta, és ez bizony hihetetlen boldogsággal töltötte el. Miután végzett az olvasással, vissza is csúsztatta a borítékba a gyönyörű mondatokat rejtő levelet, hogy a folyó, ami a szeméből folyt el ne árassza. Csak pityergett a székén ülve visszaemlékezve minden egyes szívet melengető szóra.

– Azért ennyire ne legyél szomorú– lépett elé a levél írója, kinek a hangjára Beomgyu felkapta a fejét és egy széles mosoly társaságában (a legendás kérdés nélkül), Taehyun karjai közé vetette magát, mire ő kicsit meglepődött, de egy elégedett vigyor társaságában melegen vissza is ölelte.

– Szeretlek– hüppögte Beomgyu elcsukló hangon.

– Én is szeretlek– válaszolt Taehyun a fiú hátát simogatva.– Mindennél jobban.

Sziasztok!
Sajnos elérkeztünk ide is, a könyv végéhez. Őszintén remélem, hogy mindenkinek tetszett és bármikor, amikor majd visszagondol erre a történetre, azt pozitívan teszi.
Hatalmas hálával és köszönettel tartozok az olvasóimnak, amiért mindig dicsérettel jutalmazták vagy a könyvemet, vagy engem, mindig motiváltak ezek a szép szavak és az összes mélyen a szívemig hatolt. Amikor belekezdtem a könyv írásába, nem gondoltam, hogy publikálni fogom, de a nővérem bíztatásával és azzal az apró hitemmel nyilvánossá tettem a történetet és óriási meglepetésemre, mára már egészen sok megtekintés van rajta, amit szintén szeretnék megköszönni!
Örök hálám, hogy végig olvastátok a könyvet és egész végig bíztattatok azzal a sok szép, kedves szóval, ez rengeteget segített, mindig adott egy új lendületet. Mégegyszer köszönök mindent, minden kedves olvasómnak!❤️