Username [Taegyu]

11. Fejezet

Taehyun buzgón elkezdte olvasni a papírba vésett gyöngybetűk sűrűjét:

"Kedves Taehyun!

Ezt a levelet most nem ömlengve írom neked. Lenne egy hatalmas kérésem, amit nagyon szépen kérek, hogy tarts be, ugyanis fontos lenne számomra. Mint ahogy azt tapasztalhattad, elkezdtem a rávezetésedet a kilétemre. Remélem a matekfeladványt helyesen oldottad meg, de ha nem, akkor elárulom, hogy a helyes megoldás 36 volt. Nehogy rossz úton indulj el. A nagy kérésem, pedig az volna, hogy a nyomokat, feladványokat, megoldásokat, leveleimet a barátaiddal ne oszd meg! Nem szeretném, hogy egy időben jöjjetek rá, hogy valójában ki is vagyok, és azt se, hogy egyáltalán a közeljövőben megtudják. Remélem, ez nem akkora kérés. Bárki, bármennyire is kéri, hogy oszd meg vele az üzeneteket, amiket tőlem kapsz, te semmiképpen se mutasd meg neki!

Nem bírom hangsúlyozni, hogy milyen rosszul érintene, ha emiatt gúnyolódnának rajtunk, így jobb ezt megelőzni. Nem szeretném, ha sérülnénk, tehát legyünk elővigyázatosak. Valamikor a barátainkat se ismerhetjük eléggé, hiába gondoljuk azt. Mennyiszer szúrtak már hátba, nevettek ki. Nevettem én is velük együtt, pedig legbelül szörnyen esett, hogy gúnyt űztek belőlem. De most már nem számít, régen volt. Azt kívánom, hogy ez ne ismétlődjön meg, úgy lenne jó mindkettőnknek. Kérem, hogy ezt a kérésemet mindenáron tartsd be!

Tudd, még mindig nagyon szeretlek, egyre jobban. Remélem sikerrel fogsz járni és kitalálod, ki vagyok. Sok sikert!

Osztálytárs9"

–De miért csúfolnának emiatt?– gondolkozott Taehyun hangosan.

Megvonta a vállát és a levelet becsúsztatta táskájába. A kérést pedig nem tartotta annyira nagynak és betarthatatlannak, ugyanis ha a barátai nem látnak rejtélyes papírt a kezében, akkor meg se kérdezik, hogy mi van Osztálytárs9-el.

***

–Beomgyu, egyébként hol is laksz?– kérdezte Soobin, miközben Beomgyuék házához baktattak.

–Napfény utca, a 36-os szám alatt.– mosolygott Beomgyu.– Innen már nincsen messze. Még pár sarok.

–36-os szám alatt?– tette fel a kérdést Taehyun meglepetten.

–Igen. Miért?– értetlenkedett Beomgyu.

–Semmi, csak ez egy érdekes szám. A három pont a fele a hatnak, szóval jól kiegészítik egymást.– nevetgélt zavartan Taehyun.

–Eddig erre nem gondoltam.

Ahogy a csapat megérkezett, a nappaliban foglaltak helyet. Szép, tágas. Kiválóan volt berendezve az egész ház. Beomgyu a laptopjáért, papírért és tollakért igyekezett. Amint visszatért ezekkel, neki is kezdtek a munkának.

–Ja, amúgy kértek valamit?– kérdezte Beomgyu.– Nem vagyok valami jó vendéglátó. Mindenesetre van csapvíz, száraz kenyér és talán ha keresek, akkor chipset is találok, úgyhogy azt hozok.

Beomgyu sikeresen rátalált a chipses zacskókra, amiknek a tartalmát kiöntötte egy tálba és a társaság elé tolta. Még megjegyezte, hogy ilyen ez, amikor a Choi családhoz jön valaki, de ezt kell szeretni.

–Szóval, először írjuk le, hogy ki hogyan fejezi ki a szeretetét.– tanácsolta Taehyun.– Haladjunk sorban. Kezdek.– nagy levegőt vett.– Hát, nem is tudom.– gondolkozott egy ideig– Oké, írjátok! Igazából szép szavakkal illetem azt az illetőt, aki kedves számomra, az átlagnál jóval több időt töltök vele és engedem, hogy piszkálja a hajam, ölelgessen. Talán egy kicsit tapadós leszek. És nehezen mondom ki azt hogy "szeretlek", de egyértelműen tudatom az illetővel.

–Úgy fejezed ki a szereteted, hogy engeded, hogy piszkálják a hajadat?– nevetett Yeonjun.

–Na jól van, okaskám, most te jössz.– mondta szemét forgatva Taehyun.

–Hát, én nagyon sokat ölelgetem, puszilgatom az illetőt, akit kedvelek, csapkodom a hátsóját...

–Az szép.– jegyezte meg halkan Beomgyu.

–Tudom. Mindegy. Most te jössz, Hueningkai.

–Írjátok! Szóval, én szépeket mondok az illetőnek, akit kedvelek, hátulról megölelgetem és a hasát simogatom. Nagyjából ennyi. Te jössz, Soobin.

–Hát, nem is tudom.– gondolkozott.– Hát, én inkább csak szívesen engedem a másiknak, hogy ő szeressen engem, vagy hogy mondjam. Úgy fejezem ki a szeretetemet, hogy szívesen vagyok a társaságában és élvezem, ha szeretget. Ja, meg szép szavakkal illetem. Ennyi. Beomgyu, te jössz.– nézett mosolyogva Beomgyura.

–Én nagyon nyomulós tudok szerintem lenni, pedig csak sok időt szeretnék az illetővel tölteni. Szeretem a haját piszkálni, ölelgetni, leginkább hátulról. Nagyon sok szépet mondok neki és szeretem tisztán tudatni az emberrel, hogy szeretem. De amúgy írásban sokkal jobban fejezem ki magam, mint szóban.– vigyorgott.– Amúgy ennyi.

–Szuper.– mondta Taehyun.– A feladat első része letudva. Amúgy mindannyian aranyosan fejezitek ki a szereteteteket.– mosolygott a többiekre.– Hogy hogyan fejezhetjük még ki? Ja, ajándékozás, segítés, szívesség. Szerintem ezek azok, amiket a mi kifejező módunkban nem soroltunk fel.

–Igazad lehet.– bólogatott Beomgyu.– Hát, akkor készen is vagyunk. Maradjatok még egy kicsit, ha nincs egyéb dolgotok!

Mivel senkinek se volt programja a nap további részére, mindenki örömmel töltött időt még náluk. Beszélgettek, nevettek. Csak azt, amit ilyenkor szokott csinálni egy baráti társaság, semmi egyebet. Ám amikor beesteledett, hazaszéledtek és bebújtak az ágyukba, hogy a következő nap kipihenten ébredhessenek.

***

Már megint az a fránya ébresztő. Taehyun félálomban kikecmergett a fürdőszobába, hogy megmosakodjon. A madárfészekből a fején pillanatok alatt varázsolt szép, rendezett frizurát. Miután úgy vélte, hogy ábrázata felvállalható mások előtt is, felöltötte egyenruháját, elvett valami ehetőt a konyhából és rohant a busz elé, ugyanis késésben volt. Úgy szedte a lábát, ahogy csak bírta, de a buszt, amivel szokás szerint megy, azt sajnos nem érte el, így csak a 15 perccel későbbivel tudott menni. S bizony, ahogy arra számított, nagyon nagy leszidásban részesülhetett a Tanárnő által és még büntetést is kiszabott a számára: az óra maradék részében mehetett feltakarítani a fiú mosdót. Az, akárcsak az öltöző, elég gusztustalan állapotban volt. Az a sok firka a falon, itt is azok a rajzok, az emberi testrészekről. Kész biológiaórát lehetett volna tartani itt, de kizárólag egy bizonyos témában csak.

–Ide se járhat be sokszor a takarító.– zsörtölődött Taehyun.

Elkezdte felmosni azt a borzasztóan piszkos földet. Ezzel szándékosan sokat pepecselt, hogy az undorítóbb részekre már ne maradjon ideje. Mindenegyes apró részt felsikált, csak ne kelljen az egyéb részekre térnie. Kicsengettek, ami azt jelentette, hogy abbahagyhatja a munkát. A talaj csillogott, míg a mosdó többi része feketedett a kosztól, de a Tanárnőnek megfelelt és Taehyunnak ez volt a célja, így vidáman csörtetett ki a helyiségből vissza a terembe. Angolórán Mr. Lee szokás szerint úgy szívatta a diákokat, ahogy csak tudta, semmi különös.

Amikor az énekóra kezdetét vette, a tanár bejelentette, hogy ma mindenki külön-külön elénekli a tanult dalt, jegyre. Az osztály jelentős részének förtelmes hangja volt. De mit is várt a tanító, hisz nem az énekkarnak tartott órát, bár nekik se volt sokkal nagyobb tehetségük a zenéhez, csak elhitették magukkal. A tanóra alatt mindenki a nevetését fojtotta vissza, ugyanis néhányak valóban viccesen adták ki a hangokat magukból, hisz azt éneknek nem lehetett nevezni. Ennek ellenére a tanár senkinek se írt be rossz jegyet, így mindenki megkönnyebbülve hagyta el az iskola területét.

Ez is csak egy újabb, átlagos keddi nap volt. Még Osztálytárs9 se jelentkezett, pedig Taehyun már várta, hogy mi lesz a mai üzenete, de nagy elkeseredésére a nagy semmi volt. Komótosan baktatott hazafelé, aztán hirtelen Hyunjinnel találta szembe magát.