Username [Taegyu]

13. Fejezet

Megint az a fránya tesióra. Izzadva vonszolták magukat a diákok az iskola körüli futás közben.

–Azért megnézném a Tanárurat is, hogy hogyan futja le a 10. körét a suli körül. Pofázni azt nagyon tud, de azért elég jó kis hasa van.– mondta Yeonjun, amikor beérte Beomgyut.

–Jaj, tudod hogy megy ez. Ne mondd, hogy te nem szívatnád a diákokat, ha tanár lennél!– nevetett Beomgyu.

Yeonjun elgondolkozva bólogatott egy párat és a rövid kis párbeszéd után szenvedve kapkodta tovább a lábait. Soobin és Hueningkai egymást támogatva szedték a csülkeiket, hogy utolérjék Taehyunt, de ő előbb ért oda hozzájuk, így már több, mint két körrel tartott előrébb, mint a másik kettő.

–Én néha komolyan nem értem ezt az embert.– zihálta Soobin a mellettük elhaladó Taehyunt vizslatva. –Hogy a francba bírja ezt? Úgy fut, mintha ez lenne az első köre és véletlen se futott volna már le vagy nyolcat.– csóválta a fejét.

Amikor az óra véget ért mindenki megkönnyebbülve csörtetett be az öltözőbe. Túléltek még egy testnevelésórát. Taehyun, mint mindig, szégyenlősen elkezdett öltözni– hiába volt Beomgyu erőfeszítése–. Amikor a nadrágját húzta fel, a keze megakadt egy újabb papírban. Nem is kételkedett afelől, hogy Osztálytárs9-től való, így villám sebességgel felvette a maradék ruházatát és amilyen gyorsan csak lehetett kiment az öltözőből, hogy megnézhesse mit rejt a papír. Egy rajz volt, megint (úgy tűnik Osztálytárs9 nagyon élvezi a művészkedést). Egy aranyos medvét ábrázolt, alá odaírta: így nézek ki.

Taehyun azonnal tudta mit kell tennie. Az elkövetkezendő napja azzal telt, hogy az osztálytársai arcát figyelte, hogy ki az, aki hasonlít egy olyan állatra, amit Osztálytárs9 alkotott neki. A filozófiaóra jól is jött számára, hisz ma kellet előadniuk a rövid kis bemutatót arról, hogy ki hogyan fejezi ki az érzéseit, így mindenki arcát jól szemügyre vehette. Ám hiába figyelte annyira a fiúkat, senkire se illet rá a medve, mint állat. De legalább még egy nyom alátámasztotta, hogy titkos hódolója fiú, hiszen másképpen nem tudta volna nadrágjába belecsempészni a papírt.

Ismét letelt egy tanítási nap, de legalább Taehyun jól szórakozott az arcok tanulmányozása közben. Nyugodtan sétált ki az épületből. Fejében az járt, hogy mehet haza füzetei és tankönyvei mindenegyes oldalát memorizálni, hogy még véletlen se legyen 95% alatt egyetlenegy tesztje sem. Elkenődve baktatott a buszmegálló felé, amikor Hyunjin durván megragadta a kezét és elkezdte vonszolni egy igencsak eldugott hely felé. Kissé szívbajt hozott Taehyunra, de amint egy kicsit magához tért, olyan erővel rántotta ki karját Hyunjiné közül, hogy az szinte hallhatatlanul, de feljajdult.

–Normális vagy?–kérdezte Hyunjin felháborodva.

–Ezt szerintem nekem kellene kérdeznem tőled. Mondd, mit akarsz?

–Csak gyere velem, oda, ahova eleve vinni akartalak és akkor majd megmutatom.– nézett végig Taehyun zavart ábrázatán.– Nyugi, nem foglak megölni. Csak egy kicsit elveszem a kedvedet még az élettől is.– motyogta az utóbbi mondatot, így Taehyun semmit sem értett belőle.

Taehyun ingerülten bólintott, és követte Hyunjint az általa kiszemelt helyre, ami a szemétlerakó volt. Igaz, ide a tanárok se látogattak el, csak a takarítószemélyzet néhanapján, de akkor is nevetséges volt. Ha már ilyen fenyegetőnek akart látszani Hyunjin, akkor vezethette volna valami komolyabb helyre is– gondolta Taehyun. Hyunjin megállt Taehyunnal szemben.

–Szóval, térjünk a lényegre.– monda Hyunjin komolyan és be is húzott egyet Taehyunnak.

–Hát persze, mire is számítottam?– forgatta meg szemeit Taehyun és visszaadta az arcán ért ütést Hyunjinnak.

Hyunjin erre csak még idegesebb lett, de a cél maga a verekedés volt, amibe múltkor nem kezdtek bele, csak látszólag megfeledkezett arról, hogy valójában mekkora ereje is van Taehyunnak, így lökött rajta egy nagyot, amitől a fiú majdnem a földre került, csak egy szemeteszsák megakadályozta ezt. Még mielőtt Hyunjin léphetett volna Taehyun visszaadta neki a gesztust és Hyunjin a földön kötött ki. Taehyun indulatosan felé kerekedett és verni kezdte, de még mielőtt komolyabb sérülése lett volna Hyunjinnek, abbahagyta, amit ő ki is használva helyzetet cserélt Taehyunnal és ez alkalommal ő üthette Taehyunt, ahogy csak bírta.

–Neked meg mi a franc bajod van?!– futott oda Beomgyu, hogy leválassza Hyunjint Taehyunról.

Ám amikor meglátta, hogy mindkettőjüknek milyen véres az arca elszörnyedve nézett Taehyunra.

–Na jó, szerintem ezt most egy időre lerendeztétek, szóval nyugodjatok meg mindketten és egy jó ideig hagyjátok békén egymást!– parancsolta Beomgyu hangját kicsit felemelve.

Hyunjin letörölte a szájából folyó vért és szikrázó szemekkel továbbállt.

–Atyaég, jól vagy?– kérdezte Beomgyu Taehyunt, ijedten nézve.

–Ha ez jónak számít.– mutatott végig magán Taehyun.

–Mi történt? Miért vagy itt?– érdeklődött Beomgyu a történtekről.

–A buszmegállóhoz mentem, amikor Hyunjin megragadta a kezemet, aztán kérte, hogy kövessem, utána pedig bevert nekem.– hadarta el Taehyun.

–Elővigyázatlan vagy– csóválta a fejét.– Nem számítottál erre?

–Nem tudom mit gondoltam. De én is megkérdezem, hogy te miért vagy itt?

–Téged kerestelek, mert meg akartam kérdezni, hogy megyünk- e egy busszal, de nem találtalak, szóval körbejártam az iskolát és itt találtalak, így.– mutatott Taehyun vérző, sebes arcára.

Taehyun beletörődve az állapotába megvonta a vállát és elővett a táskájából egy csomag zsebkendőt, amire öntött kulacsából vizet és elkezdte tisztogatni sebeit. Beomgyu még egy ideig ingatta fejét, utána intett Taehyunnak, hogy menjenek a buszhoz. Csendben sétáltak egymás mellett, ám ezt a csendet időnként megtörte az, hogy Taehyun fájdalmában feljajdult. Lehet, hogy valamivel erősebb Hyunjinnál, de így se kellemesek vele a verekedések. Tudta, hogy ezért az iskolában és otthon egyaránt nagy leszidást fog kapni.

Sziasztok! Úgy gondoltam, hogy ezt a borítót:

megváltoztatom erre:

Jobban tükrözi a könyvemet és szerintem sokkal jobban felkelti az emberek figyelmét. Gondoltam szólok, hogy ne lepődjetek meg, amikor valami egészen mást láttok a könyvemen☺️.