Username [Taegyu]

2. Fejezet

Megszólalt Taehyun ébresztője, amire ezúttal boldogan kelt fel. Rendbe tette magát, felöltötte magára egyenruháját és elindult az iskolába. Útközben azon járt az esze, hogy mi lehet a padjában. Titkon remélte, hogy egy szerelmes levél lesz ott, habár ennek megint csak kicsi esélyét látta, mert mostanság már nem írnak az emberek levelet, végképp nem szerelemről szólót.

Izgatottan lépett be az intézmény területére. Amint az iskola kapui elé ért megtorpant, vett egy mély levegőt, és bement. Először szekrényéhez vezetett útja, ahol levette magáról kabátját és kardigánját, azokat pedig behelyezte a szekrénybe.

Termük elé sétált és idegesen állt meg annak ajtaja előtt, aminek lassan lenyomta kilincsét és belépett azon. Izgulását próbálta leplezni, több-kevesebb sikerrel– tenyere izzadt és egy zavarodott mosoly ült arcán. Lassú léptekkel közelített a padja felé, ahol Hueningkai, legjobb barátja várta őt somolyogva.

–Nézd mi van itt– szólította meg a fiú, és egy nagy doboz bonbon felé mutatott, arcán még mindig egy kaján mosollyal.

–Nahát– jegyezte meg Taehyun mit sem sejtve. Egy enyhe pír jelent meg arcán, amire Hueningkainak még nagyobbra nőtt vigyora.

–Tudod kitől van?– kérdezte olyan kíváncsisággal és izgatottsággal az arcán, mint egy kisgyereknek ajándékbontás előtt.

–Nem– felelte röviden Taehyun és lehuppant székére gondterhelten, ahol el is rakta táskájába az ajándékot.

Hueningkai megvonta vállát és ő is leült helyére, ugyanis a csengő megszólalt és a tanár belépett a terembe. Szétnézett az osztályon és rendre intette azokat a diákokat, akik addig nem fáradtak padjukhoz. Az óra unalmasan telt, hisz a nyelvtant soha sem élvezte senki. A hátsó padban ülő tanulók unottan támasztották fejüket, az első sorban ülők azt színlelték mintha figyelnének, pedig a gondolataik teljesen máshol jártak. Taehyun általában odafigyelt, de most osztálytársai arcát fürkészte, hátha gyanút fog valakin. Nagyon jól színlelhette az ártatlanságot az illető, ugyanis a fiú semmit sem vett észre. Semmi gyanúsat, amivel juthatna valamire. A tanárnő szóvá is tette, hogy ma a megszokottnál sokkal figyelmetlenebb a fiú, amire Hueningkai csak sunyin rásandított Taehyunra, aki azonnal vette az adást és hogy mit szeretne közvetíteni felé barátja. Csak megforgatta szemét és próbált koncentrálni a tanár mondanivalójára. Mikor kicsengettek Hueningkai azonnal loholt Taehyunhoz, hogy kifaggassa őt.

–Mi történt?– kérdezte olyan érdeklődéssel a hangjában, ahogyan azt ritkán lehetett tőle hallani. Annyira felizgatta őt a téma, hogy minden kis részletre kíváncsi volt.

–Hát...– sóhajtott egy nagyot Taehyun– Tegnap rám írt egy valaki, úgynevezett Osztálytárs9 – kezdett bele mondanivalójába. Időközben Soobin is csatlakozott hozzájuk, a harmadik jóbarát– Azt írta, hogy szeret, de nem árulhatja el ki ő, mert az egész osztály cikizné. Fog még jeleket adni, de azt írta így se lesz könnyű dolgom.

Soobin és Hueninkai összenéztek, végül Soobin törte meg a csendet:

–Titkos üzenet száll a széllel, hozzád is elér még az éjjel...– dalolta szórakozottan, mire Hueningkai elképesztően hangos nevetésben tört ki.

–Tényleg– jegyezte meg fulladozva. Taehyun csak szigorú pillantásokat vetett feléjük. Nem lehet velük komolyan beszélgetni, gondolta. Egy ideig csak nézték egymást, aztán Hueninkai mintha felvillanyozódott volna, a következőképpen szólt:

–Kezdjünk el nyomozni, ki lehet az– Soobin bőszen bólogatott, jelezve, hogy támogatja az ötletet. Taehyunnak se volt ellenére, hisz –még ha rejtette is– nagyon érdekelte, ki lehet a titkos hódolója.